Tisztelt Adózók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy hosszú fejlesztési időszak eredményeképp 2020. március 9-től kezdődően országosan bevezetésre került az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER), melynek következtében a helyi adók, díjak, illetékek elektronikus úton történő befizetése válik lehetővé.
Fontos információk
A 2019. január 1-jét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérő módon létesített ásott- vagy fúrt kút fennmaradási engedélykérelmét a helyi polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani.
Balástya Községi Önkormányzat tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy az állati hulla elhelyezésére szolgáló konténer üzemeltetése 2018. augusztus 1-től változott.
A Balástya Községi Önkormányzat Állatsimogatója bölcsődei, óvodai, iskolai csoportok bejelentkezését, látogatását, táboroztatását, továbbá nyugdíjas klubok és más civil szervezetek látogatását várja!
Az Országgyűlés honapján olvasható a T/13849. számú törvényjavaslat, amely az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) rövid időn belüli, újabb, módosítását tartalmazza. A törvényjavaslattal elsősorban az egyszerű bejelentéssel építhető épületek körét tervezi ismét kiterjeszteni a jogalkotó, de egyéb fontos változások is várhatók. Az Étv. módosítása […]
Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése alapján az elkövetkező napokban az átlagosnál hidegebb idő várható.
Településünk a szociális ellátás tekintetében is speciális helyzetben van, amennyiben a földrajzi elhelyezkedését, a lakosság összetételét és a lakosság megélhetését nézzük.
2015. március 5-én hatályba lépett az új Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (továbbiakban: OTSZ 5.0). A hatályba lépett jogszabály sok esetben új-, illetőleg módosított előírásokat tartalmaz a szabadtéri égetésekkel-, a betakarítási munkálatokkal és az azokat megelőző gépszemlékkel-, valamint a szabadtéri rendezvényekkel kapcsolatban.
A Bursa Hungarica-ösztöndíj a felsőoktatási hallgatók részére kizárólag rászorultsági alapon (a tanulmányi eredmény figyelmen kívül hagyásával) adható szociális juttatás.
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) és a HR Portállal 2016. november 24-én országos konferenciát és kiállítást szervez Felelős Foglalkoztató vagyok címmel.
A Szegedi Fegyház és Börtön történetével kapcsolatos kutatások egy, az intézet múltjának a közvélemény előtt még nem ismert időszakára bukkantak: kiderült, hogy a Vörös Hadsereg 1944 szeptemberétől 1945 májusáig katonai hadifogolytábort tartott fenn az épületben.
2015. január 1-jével a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe utalta a magánfőző desztilláló berendezésének bejelentésével, a magánfőzésnél az adóbevallással és az adó megfizetésével kapcsolatos eljárást. A törvény értelmében a magánfőző a desztillálóberendezés beszerzését köteles bejelenteni a beszerzést […]
Itt találhatók a a vadászterület határára vonatkozó ajánlások, illetve a hozzá kapcsolódó átnézeti térképek és térképszelvények. A lista elérhető a Csongrád Megyei Kormányhivatal honlapján is!
A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja Önt a ?Tisztán hasznosabb! ? 30 nap alatt a tiszta hulladék körül? című projektjéről. Kampányunkat 2016. március 1-én indítottuk amelynek célja, hogy a szolgáltatási területünkön a lakosok közreműködésével növeljük a szelektíven gyűjtött hulladékok mennyiségét és azok tisztaságát. A közös siker eléréséhez […]