A volt Alkotmány Tsz. irodáját 1968-ban alakították ki egy magánházból. A termelőszövetkezet felszámolása után 1999-ben az önkormányzat megvásárolta, felújíttatta, és az óvoda több csoportja 2002-2010-ig ott kapott helyet. Az ingatlant pályázati támogatással 2010-2011-ben átalakították, és bölcsőde létesült.
A három év alatt gyermekek bölcsődei keretek között történő gondozása 2011. április 1-jén kezdődött el községünkben a Dél Alföldi Regionális Operatív Program keretében e célra átalakított, saját főzőkonyhát is üzemeltető korszerű és esztétikus épületben a település egyik nyugodt mellékutcájában. A gyermekek életkorának megfelelően felszerelt udvar az épület melletti árnyas fák hűvösében optimális feltételeket biztosít a gyermekek levegőztetéséhez.Az intézmény a Balástyai Általános Művelődési Központ szervezeti keretei között, a Balástyai ÁMK Csudavilág óvodája és bölcsődéje Kóródy utcai telephelyén működik.
A bölcsőde adatai, szakmai munkája az intézményi honlapon, valamint a kisgyermeknevelők által összeállított Facebook oldalon ismerhetők meg.
Az ÁMK és a Balástyai ÁMK Csudavilág óvodája és bölcsődéje vezetője Vozárné Csontos Mária.
A bölcsődei munka szakmai irányítója Kovácsné Takó Mária.
__________
Bölcsőde
6764 Balástya, Kóródy u. 31.
Telefon: 06 (30) 927-9741
Facebook: Balástya Bölcsőde
Email: bolcsode@balastyaiamk.hu

