Az 1930-ban épült gazdasági iskola céljára.
1931-ben létrehozták a Szeged-Felsőközponti Mezőgazdasági Népiskolát, és amikor 1945-ben a Földművelési Minisztérium megszüntette, helyette Állami Gazdaképző Iskola létesült. Az ott folyó oktatás 1949. október 5-éig tartott. Ez az időszak jelentette a homokon való új típusú gazdálkodás megalapozását, ami kezdetétől a végéig Torontáli János igazgató nevéhez fűződik.
1949-es bezárása után 1950-től 1968-ig általános iskola, 1966-1992-ig Ifjúsági Leánynevelő Otthon, 1994-től 2007-ig az Onozo Agro Kft. magánvállalkozás kezelésében volt az épület. Balástya Község Önkormányzata 2007-ben megvásárolta, és 2009-2010-ben alakították át óvodává.