Tudja Ön, hogy hová fordulhat segítségért, ha neme, egészségi állapota, fogyatékossága, bőrszíne, politikai vagy más véleménye, anyasága (terhessége), életkora, vagyoni helyzete, stb. miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesül(t), mint amelyben más, Önnel összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport?
Hírek
Lakossági fogadóórát tart a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője, Szabó Zsolt rendőr alezredes, december 6-án, szerdán 14.00-16.00 óráig, a rendőrkapitányság épületében, Kistelek, Petőfi u. 2. szám alatt. Előzetes bejelentkezés nem szükséges.
November 29-én és 30-án Szegeden, a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében a közmunkaprogramban előállított termékekből kiállítással egybekötött vásárt rendezett a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya.
A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén az 2017. november 24-e és november 30-a közötti időben egy közlekedési baleset történt.
A Kisteleki Rendőrkapitányság a társszervek képviselőivel a járás közbiztonsági és bűnügyi helyzetét értékelte 2017. november 28-án.
2017. december 3-án, vasárnap 16.00 órakor (A BALÁSTYAI ÚJSÁG DECEMBERI SZÁMÁBAN TÉVESEN JELENT MEG AZ IDŐPONT) a Páduai Szent Antal római katolikus templom kertjében az első adventi gyertya és az karácsonyi fények meggyújtása alkalmával ünnepi műsorral, forralt borral, teával és kaláccsal várja a lakosságot a Balástya Községi Önkormányzat.
Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó 0 százalékos, kamatmentes hitel igényelhető.
A Magyar Kémikusok Egyesülete által meghirdetett pályázaton Jójárt Rebeka diplomamunkájával nívódíjat nyert, amit 2017. október 16-án vett át.
November 18-án a Vadásztanya vendéglőben ünnepelte az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub fennállásának 25. évfordulóját. Az összejövetelre meghívták a szegedi L.É.T. Egyesületet (Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása), az ópusztaszeri Szeri Népdalkört és a sándorfalvi Lila Akác Nyugdíjas Klubot, valamint a nyugdíjas klub támogatóit.
A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén az 2017. november 17-e és november 23-a közötti időben nem történt közlekedési baleset.
November 21-én, kedden, a kora esti órákban Kisteleken, a Pipacs utcában egy családi ház szobája teljes terjedelmében égett.
Szombaton a lánycsapat utazott Székkutasra a bajnokaspiráns Békécsabához. Az vérbeli rangadón Szatmári Luca góljával vezetés szereztek lányaink, de egy érdekes helyzet végén sikerült egyenlíteni ellenfelünknek. Így egy ponttal térhetett haza a csapat.
A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén az 2017. november 9-e és november 16-a közötti időben kettő közlekedési baleset történt.
A jövőben a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felsőfokú tangazdasági-képzéskeretében szervezett gyakorlati oktatási, kutatási és fejlesztési program helyszíne lesz ? erről egyezett meg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság képviseletében Farkas Sándor, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos és Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója […]
November 13-án Bárkányi Gézáné Dékány Erzsébet 90. születésnapján egy csokor virággal köszöntötte Ujvári László polgármester, és átadta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlő levelét.
A régi disznótorok hagyományának felelevenítésével, mai szokásokkal kibővített hatalmas népünnepélyre várta a látogatókat november 10-én és 11-én a Balástya Községi Önkormányzat. Ujvári László polgármester rendezvényértékelőjében kiemelte, hogy a tizenhét Böllérfesztivál közül az idei volt az egyik legeredményesebb, legsikeresebb, a legnagyobb látogatottságú, legtöbb programpontot ajánló rendezvény.
November 10-én délután, a Böllérfesztivál alkalmával a rendezvényház előcsarnokában mutattuk be Települési Értéktárunkat Sándorfalva, Dóc, Szatymaz értéktáraival együtt, mert a négy település együttesen nyert támogatást a Földművelésügyi Minisztérium nemzeti értékeink bemutatására és népszerűsítésére kiírt pályázatán.
Több családi házból lopott használati tárgyakat, műszaki cikkeket és készpénzt egy helybéli férfi Bakson. A kisteleki rendőrök a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
A köztemetőben megkezdődött a belső sétányok kialakítása az adósságkonszolidációban nem szereplő önkormányzatként kapott második pályázati támogatás keretéből. A munkát majd a ravatalozó belső felújításával és a bejárati oldalon új kerítés építésével folytatja a kivitelező Sári Architect Kft.
Balástya Községi Önkormányzat a Településképi Arculati Kézikönyve és a Településképi Rendelete készítésével kapcsolatos előzetes tájékoztatásról szóló lakossági egyeztetést tart, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Balástya lakosait, ingatlantulajdonosait, civil szervezeteit és gazdálkodó szervezeteit.
A Földművelésügyi Minisztérium nemzeti értékeink bemutatására és népszerűsítésére kiírt pályázatán Sándorfalva konzorciumi partnerekkel, Balástyával, Dóccal és Szatymazzal közösen nyert támogatást.
A Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület november 5-én, Budapesten rendezte meg az 59. Magyar Bajnokságot, ahol a balástyai Menyhárt Eszter sminkes nappali smink kategóriában 2. helyezést, alkalmi smink kategóriában 1. helyezést, összetett kategóriában 1. helyezést ért el.
Lakossági fogadóórát tart a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetője, Szabó Zsolt rendőr alezredes, november 7-én, kedden 14.00-16.00 óráig, a rendőrkapitányság épületében, Kistelek, Petőfi u. 2. szám alatt. Előzetes bejelentkezés nem szükséges.