A Magyar Falu Programban az egyházi közösségi tér ki-/átalakítás és foglalkoztatás pályázaton nyert 20.838.546 forint támogatással megújul a balástyai Páduai Szent Antal római katolikus templom plébániája.
Hírek
A Színvonal Építési Kft. munkatársai az „Iparterület kialakítása Balástya község külterületén” című projekt megvalósításának következő lépéseként szennyvízszivattyú vízforgatási próbát végeztek. Az „Iparterület kialakítása Balástya község külterületén” című és a TOP1.1.1-16-CS1-2017-00001 azonosító számú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásával […]
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Kistelek Rendőrkapitányság járőrei 2020. november 25-én 10 óra 40 perckor két határsértőt tartóztattak fel Balástya közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a férfiak marokkói állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak […]
Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek. Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, […]
A háziorvosok rendelése november 23-tól a szokásos időben történik. Dr. Veidner Tibort a 06 (30) 998-6047, és Juhászné Gyöngyi Margit asszisztenst 62/278-200-as telefonon kereshetik a betegek időpont egyeztetéssel és recept íratási szándékkal. Dr. Györe Ferenc változatlanul a Tanodában rendel az orvosi rendelő felújítása miatt. 2020. november 30-ig Czirok-Molnár Lilla védőnő […]
November 25-én díszítették fel a fenyőfákat az önkormányzat és az iskola munkatársai Szemerédi László emelőkosaras járművének segítségével.
Az Adventi gyertyagyújtás közös ünnepsége ugyan elmaradt, de ismét nagyon sok segítőnek köszönhetően november 24-én elkészült a szokásos dekoráció és díszvilágítás a templom előtt. A templom bejáratához vezető járda melletti fákat majd fényfüzérek, csengők és hópelyhek világítják meg, és a lovas szán is elfoglalta a tavalyi helyét. A kereszt előtt ismét van […]
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által az RSZTOP-4.1.1 projektkeretein belül megvalósuló „Élelmiszersegély biztosítása szociálisan rászoruló megváltozott munkaképességű, valamint rendkívül alacsony jövedelmű időskorú személyek számára” elnevezésű programban résztvevők november 23-án kapták meg a soron következő tartós élelmiszer-csomagot. Tasi Beatrix családsegítő a programról a Balástyai Újság júliusi számában adott tájékoztatást az érintetteknek, akik a csomagok […]
November 24-től a koronavírus-járvány terjedése miatt Magyarország Kormánya vásárlási idősávot vezetett be. Az idősek bármikor vásárolhatnak, de hétfőtől péntekig 9 és 11 óra, hétvégén 8 és 10 óra között csak ők lehetnek a boltban.
A környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezésieljárásról szóló kormányrendeletnek megfelelően előzetes vizsgálat irántikérelmet nyújtott be a VINO-NATURA Kft. a Csongrád-Csanád MegyeiKormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztályához balástyaiingatlanokon létesítendő étterem, motel és parkoló tárgyában. KÖZLEMÉNY
A kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelés keretében Csongrád-Csanád megyében hétfőtől 100 bölcsődében, valamint 397 óvodában és iskolában mintegy 8 ezer dolgozót tesztelnek rendszeresen az érintettek egészségének védelme és a koronavírus terjedésének lassítása érdekében.
Az NKM Zrt. munkatársai a 0224/68, 0224/67, 0224,69, 0229/49, 0229/72 helyrajzi számú ingatlanokon „Iparterület kialakítása Balástya község külterületén” című projekt megvalósításának következő lépéseként elhelyezték a fogyasztásmérő órákat, bekötötték az áramot.
Az aszfaltozott bejáró utakat építik a 0224/68, 0224/67, 0224,69, 0229/49, 0229/72 helyrajzi számú ingatlanokon a beruházást kivitelező SzínvonalÉpítési Kft. munkatársai az „Iparterület kialakítása Balástya község külterületén” című projekt megvalósításának következő lépéseként.
A koronavírus-fertőzés miatt kialakult veszélyhelyzetre tekintettel – a Kormányablakban és az egyéb ügyfélszolgálati helyeken – kizárólag előzetesen lefoglalt időpontban van lehetőség ügyintézésre.
November 21-én, szombaton 6.00-12.00 óráig a Piaccsarnoknál és a rendezvénytéren régiségvásárt tart a Balástya Községi Önkormányzat.
A Magyar Falu Program pályázatán az őszeszéki kerékpárút felújítására 3.999.999 forint támogatást nyert a Balástya Községi Önkormányzat. Az aszfaltozott kerékpárút négy szakaszán történik meg a felújítás, mert a közeli fák gyökerei megbontották a kopóréteget, a felületén púposodások, a gyökérzónákban kátyúk, repedések vannak. A beruházás 2021 tavaszán, nyár elején valósul meg. […]
A balástyai termelők szerdán és szombaton kiemelt piacnapot tartanak, egyébként mindennap 6-12 óráig működik a piac. A cipő és ruhaárusítás továbbra is a megszokott napokon történik.
Az aktuális kormányrendelet értelmében a Vadásztanya vendéglőben helyben történő fogyasztásra nincs lehetőség, azonban elvitelre történő rendelést teljesítenek és ételkiszállítást is vállalnak.
A koronívírus-járvány megfékezése miatt hozott kormányzati intézkedések miatt elmarad a november 29-ére meghirdetett hagyományos Adventi gyertyagyújtás, továbbá december 12-én a Trianoni emlékműavatás és 70 éves Balástya ünnepséget sem tudjuk megtartani.
2020. október 1-én, a hajnali órákban Balástya belterületéről érkezett bejelentés személyi sérüléses balesetről. A helyszínen megállapítást nyert, hogy egy budapesti lakos közlekedett Balástyán, a Kölcsey utcában a Hunyadi utca irányába személygépkocsival. Egy kereszteződéshez érve nem adta meg az elsőbbséget egy balról érkező kivilágítatlan kerékpárosnak és érintőlegesen összeütköztek. A baleset során […]
A Magyar Falu Program pályázatán az óvodaépület felújítására és óvodai sportterem, tornaszoba fejlesztésére nyert támogatást a Balástya Községi Önkormányzat. Az óvodának jelenleg nincs sportterme, ezért az MFP-OEF/2020 kódszámú pályázattal elnyert összeg a 7 799 997 forint támogatással az óvoda étkező, közlekedő helyiségéből egy zsaluzott vasbeton, az akadálymentességi szempontok szerint épülő […]
A Gémes Eszter Községi Könyvtár Balástya adventi ablakdíszítésre várja a jelentkezőket november 27-ig.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program célként tűzte ki a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését, a hátrányos helyzetű tanulók végzettségi szintjének növelését, valamint a minőségi oktatáshoz, neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítását. Ennek egyik eszközeként a sérülékeny társadalmi csoportokhoz tartozó tanulók iskolai sikerességének a hátrányokat közvetlenül kompenzáló tevékenységekkel történő támogatását.