Felállították a Trianoni emlékszobrot a balástyai Páduai Szent Antal római katolikus templom előtti parkban

Emlékszobrot emeltetett a trianoni békediktátum 100 éves évfordulója alkalmából a Balástya Községi Önkormányzat. Az alkotást Katona Szonja balástyai szobrászművész készítette el. Az emlékmű nemcsak a száz évvel ezelőtti tragikus eseményre emlékeztet, hanem egyben azt is kifejezi, hogy az új országhatárok meghúzásával a magyarságot nem lehet szétszakítani.

Katona Szonja a szobor felállításakor elmondta, hogy milyen jelképeket látunk a szoborban. A szoborcsoport középpontjában egy nőalak áll, akiben egyben Hungária, Boldogasszony és Szűz Mária is megtestesül. A Hungária nőalakot leggyakrabban az 1920-as években Magyarország védelmezőjeként ábrázolták, pajzzsal és karddal a kezében, oroszlánprémmel a vállán. Boldogasszony az ősi magyar hitvilág fontos alakja volt, csak a későbbi keresztény Mária-kultusz idején kapta Szűz Mária is a Boldogasszony nevet. Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya, akinek Szent István király a halála előtti napon a Szent Koronát és az országot fölajánlotta, a magyarok védelmezője. A magyarok ősi kultúrájából Boldogasszonyra és Hungáriára utalnak a hajfonatok, és Szűz Máriára az, hogy az alak kezében fogja nagy Magyarországot, mint Krisztust, a halott gyermekét. Hungáriát és Máriát is ábrázolják a Szent Koronával a fején, és ez a jelkép így együttesen jelenik meg a szobron. Az emlékmű másik része a kettős kereszt és a hármas halom, ami a magyar címerben is megtalálható. A kereszten egy kerecsensólyom, vagyis turulmadár ül, mint a magyarok legfőbb védelmezője. A szoborcsoportban keveredő ősi és keresztény jelképek egyfajta időtlenséget, folyamatosságot is jelentenek.

Az ebben az évben tervezett szoboravató a koronavírus-járvány miatt elmarad. Amint a helyzet lehetővé teszi, az önkormányzat ünnepélyes keretek között tervezi az alkotás felavatását.

Skip to content