Gömbtujákat, magas törzsű rózsákat és tulipánfákat ültettek az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai a sportcsarnok és az iskola előtti parkba. A közfoglalkoztatási programok 2021/2022. évi megvalósításához kapott állami támogatás anyagköltségei között szerepel a falu belterületén a közterületeket színesítő cserjék, díszfák beszerzése is, és az önkormányzat ebből a költségkeretből szerezte be a most […]
Hírek
Kigyulladt egy kétszázötven négyzetméteres, L alakú, valószínűleg elhagyatott tanyaépület tetőszerkezete és a környezetében lévő bozótos terület Szatymazon, a Neszürjhegyi kertsoron. A lángokat a szegedi, a kisteleki hivatásos és a sándorfalvi önkéntes tűzoltók és a balástyai Katasztrófavédelem Kutató-mentőcsoport Önkéntes Tűzoltó Egyesület tűzoltói fékezték meg.
2021. március 4-én, a délutáni órákban, az 5-ös számú főút 138 km szelvényé történt közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy szegedi lakos az 5-ös számú főúton közlekedett motorkerékpárral, Kiskunfélegyháza irányából Kistelek irányába, és haladása során az úttest menetirány szerinti jobb oldalának irányából egy nyúl […]
Cserepekbe ültették a közterületeket majd tavasszal díszítő muskátli-dugványokat az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai. Ezeket az Állatsimogató melletti önkormányzati fóliában gondozzák az átültetésig. A közfoglalkoztatási programok 2021/2022. évi megvalósításához kapott állami támogatás anyagköltségei között szerepel a falu belterületén a közterületeket színesítő egynyári virágok dugványainak beszerzése, és ebből a költségkeretből szerezte be az […]
Bár a járványhelyzet megnehezíti az életmentést, mindig vannak Balástyán is, akik segítő karjukat nyújtva segítenek másokon! Most 35 véradóhőst köszönthettünk, köztük Batancs Tibort, aki régi, rendszeres véradónk. Többen jöttek ezúttal párosával, apa a lányával, házaspárok, barátok. Külön köszönjük a balástyai önkormányzatnak és Bodáné Kormányos Zsuzsannának a megvendégelést! Máris várjuk, hogy […]
Újabb intézkedések a járvány elleni védekezésben a 2 és fél millió beoltott ember elérésétől, várhatóan a húsvétot követően.
Pályázat segítségével új közétkeztetésre alkalmas konyha és étkező épül majd Balástyán. A konyha megépítésével azokat a lakosokat is szeretné az önkormányzat kiszolgálni, akiknek valamilyen ételalapanyagra allergiája van és azt szakorvosi igazolással alá tudja támasztani. A Balástya község Facebook oldalon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által összeállított lista alapján egy kérdőív kitöltésével […]
Március 23-án a Balástya Községi Önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai a temető új kerítése melletti oldalon 45 darab gömbakácot ültettek el. A fákat az önkormányzat a 2021/2022. évi közfoglalkoztatási mezőgazdasági mintaprogram kertében vásárolta.
A Balástya Községi Önkormányzat tavaly nyáron vásárolt 4,2 hektár tarra vágott erdőterületet, és az újratelepítési kötelezettségét is átvállalta, amit a vételárnál figyelembe vettek. A kituskózás és mélyforgatás után az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai ültették el a barázdába a fehérnyár, szürke nyár, feketenyár, turkesztáni szil és akácfákat. Az erdőtelepítéshez erdészeti szakirányító segítségét […]
Ismét véradásra hív minden egészséges balástyait a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat! Március 25-én, csütörtökön 10-től 14 óráig a Tanodában (Balástya, Rákóczi utca 34.) lesz kihelyezett véradás! Aki vért ad, feltétlenül hozza magával azonosító okmányát, lakcím és TAJ-kártyáját! Minden véradót ajándékok várnak! A véradási helyszínekről és időpontokról ezeken […]
Csongrád megye teljes közigazgatási területén 2021. március 27-től április 16-ig ebzárlat éslegeltetési tilalom lesz.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több helyen is békaterelők vannak az utak mentén, amelyek megakadályozzák, hogy a kétéltűek feljussanak az útra. A biztonságos átkelésüket pedig az aszfaltba épített átjárók, alagutak segítik. Ezek az elemek az év során berakódnak talajjal, ki kell őket takarítani, hogy feladatukat elláthassák. Márciusban, az […]
Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben, nyolcadik alkalommal hirdeti meg az alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak. Idén olyan alkotásokat várnak, amelyeken megmutatják, hogyan látják a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet, a tűzoltói hivatást. Az óvodásoktól szabadkézi rajzokat vagy kézműves alkotásokat várnak. Az iskolások három korcsoportban pályázhatnak. Hattól […]
A 2021. január 1-jén hatályba lépett 634/2020. (XII.22.) Korm. rendelettel módosították a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendeletet (továbbiakban: Kormányrendelet), amelynek értelmében megtörtént a vendéglátó üzlettípusok lehatárolása az aktuális hazai piaci viszonyoknak megfelelően. A Kormányrendelet 31. §-a szerint a 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetében az […]
A Klauzál téri Kossuth szobornál az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére csendes megemlékezéssel helyezett el koszorút a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, Gémes László, dr. Polner Eörs alelnök és Kormányos Sándor tanácsnok.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Balástya Községi Önkormányzat a római katolikus templom előtti téren nemzeti színű koszorút állíttatott fel. A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola internetes oldalán látható egy ünnepi filmösszeállítás, amit a diákok közreműködésével Kormányosné Rudner Edit, Kocsisné Benkő Beáta és Márkus Marianna készített.A filmet pénteken déltől […]
Az idei húsvéti dekoráció részeként Tojásfát állítunk a templom kertben, aminek a közösségi feldíszítésére biztatunk mindenkit. Aki saját maga által kíván húsvéti tojást díszíteni és elhelyezni a Tojásfán, természetesen mindenki bátran megteheti, de fontos az időjárásállóság. A művelődési házban hétfőtől csütörtökig 8:00-tól 16:00-ig, valamint pénteken 8:00-13:30 lehet átvenni, illetve leadni […]
A Balástyai Polgármesteri Hivatal 2021. március 8-tól az alábbiak szerint működik. Személyes ügyfélfogadás csak hétfői napokon 8.00 – 12.00; 13.00 – 16.00 óráig történik, mely vonatkozik a pénztár nyitva tartására is. A hét további napjain a hivatal munkatársai ügyeleti rendszerben dolgoznak e-mailben, telefonon elérhetők, elérhetőségeik a www.balastya.hu honlapon megtalálhatóak. A […]
A polgármesteri hivatalban a koronavírus elleni vakcina beadása előtt a szükséges dokumentumok kinyomtatásán kívül az esetleges betegszállítási igényt rögzítik.Dr. Veidner Tibor személyesen hívja telefonon mindazokat, akiknek az első oltás beadása esedékes.Dr. Györe Ferenc körzetében a vakcinák második adagjának felvétele az elsővel megegyező módon zajlik, azonban az adategyeztetés ugyanúgy elengedhetetlen, mint […]
Az ifjúsági klubban a vizesblokk és az épületgépészet felújítását, valamint az ajtók cseréjét megkezdték a kivitelezők. A Magyar Falu Program civil szervezetek által használt épületek felújításához kiírt pályázatán tavaly négymillió forintot nyert Balástya az ifjúsági klub részleges renoválásához.
Március 3-án a kegyeleti parkban Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, Szrnka Mihály, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási ágazatvezetője és Ujvári László polgármester ültetett fákat, amiket az Országfásítási Program keretében kapott községünk. Ujvári László polgármester a faültetés előtt összefoglalta az Országfásítási Program lényegét és jelentőségét, valamint elmondta, […]
2021. február 2-án, a délutáni órákban, egy kerékpáros közlekedett Kistelek belterületén a Bercsényi utcában, amikor a sebességének nem megfelelő megválasztása miatt a kerékpárjával elesett. A baleset során személyi sérülés történt. 2021. február 3-án, a késődélutáni órákban, Ópusztaszer külterületén, a 4519-es úton, Baks irányából Kistelek irányába közlekedett egy szegedi lakos személygépkocsival. […]
Dr. Györe Ferenc háziorvos március 4-én, 5-én, 8-án és 9-én, dr. Veidner Tibor háziorvos március 5-én, 8-án és 9-én a koronavírus elleni védőoltás beadása miatt oltónapot tart. A megjelölt napokon dr. Veidner Tibor háziorvosnál nincs lehetőség gyógyszerrendelésre és beutaló kiadására, dr. Györe Ferenc háziorvosnál március 4-én fél 11-től, a többi […]