Április 21-én, a sportcsarnokban tartotta a már hagyományos Iskolaestet a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola, amelyen a diákok színpadi produkciókat mutattak be szüleiknek, testvéreiknek és hozzátartozóiknak. Az ünnepi eseményt Rabi Edit Éva igazgató nyitotta meg, és a műsorral kapcsolatban elmondta: „Tanulóink a tanítási órákon és a tanítási órákon kívül is […]
Monthly Archives: április 2023
Április 26-án, a balástyai Katasztrófavédelem Kutató-mentőcsoport Önkéntes Tűzoltó Egyesület saját költségvetéséből 50 kilógramm borsos tokányt, 10 kilógramm tésztát főzött a felajánlásként, amelyből 125 adag lett. Az ételt a tanyagondnokok juttatták el az Integrált Szociális Intézmény gondozási körébe tartozó, külterületen és belterületen élő időseknek, és az idősek nappali ellátásában résztvevőknek. Az […]
A Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola a Petőfi-bicentenárium alkalmából „PETŐFI ÉS ÉN” címmel videópályázatot hirdetett. A pályázat célja az volt, hogy rövid videóüzenetben a pályázó képpel és szóban megfogalmazza, mit is jelent számára a lánglelkű költő alakja, költészete, zsenialitása. Az elkészült felvétel tartalmazhatta egy a pályázó által elkészített alkotás bemutatását is. A […]
A Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a madárinfluenza miatt Balástyán kívül több település teljes közigazgatási bel- és külterületén megfigyelési körzetet rendelt el.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark idén is meghirdette a három fordulóból álló Kerek Emese történelmi, néprajzi, természetismereti vetélkedősorozatát a Kárpát-medence magyar általános iskoláinak. A balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolából egy magonc (5-6. évfolyam) és egy csemete (7-8. évfolyam) csapat vállalkozott a megmérettetésre, és a közel 60 benevezett csapat közül […]
2023. május 25-én, 16 órától a Vadásztanya vendéglőben „Előtérben az integrált növényvédelem” címmel növényvédelmi klubdélutánt szervez a Csongrád-Csanád Vármegyei Növényorvosi Kamara. A rendezvény témakörei: biológiai növényvédelem, invazív gyomnövények terjedése, előrejelzési módszerek, növények tápelem utánpótlása. A részvétel díjmentes. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
A Balástya Községi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és kedves családját május elsején családi napjára a Sajtkukacparkba! Reggel 6 órától zenés ébresztő lesz a község utcáiban, 10 órától a Sajtkukacparkban néptánc bemutatóval, ügyességi és szellemi vetélkedőkkel várják a szervezők a lakosságot. Napközben ingyenes ugráló vár a gyerekeknek! Fakanálforgatók találkozójához, közös baráti […]
Április 26-án a balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola 2. osztályos tanulói engedélyt kaptak, hogy a Kisteleki Rendőrkapitányságon intézménylátogatáson vehessenek részt. Bánfi Ferenc rendőr százados, közrendvédelmi alosztályvezető fogadta az odalátogató diákokat. A rendőr százados először az intézményi szabályokat ismertette, majd a kerékpáros közlekedés szabályait beszélte meg a gyerekekkel, akik saját […]
Május elsején tartotta soron következő taggyűlését a balástyai Katasztrófavédelem Kutató-mentőcsoport Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Az eseményen a 17 tagon és a vezetőségen kívül részt vett a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Szatmári Imre tűzoltó dandártábornok, Rókus Imre tűzoltó alezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Galiba Gábor tűzoltó alezredes, a Szegedi […]
Április 17-én, a kisteleki Klebelsberg Kuno Művelődési Központban Alzheimer Café címmel tartottak rendezvényt, amely egy világszerte elterjedt segítő módszer arra, hogy a demenciával élő betegek családtagjaiknak, gondozóinak találkozási pontot biztosítson. Az egyik előadó Tóthné Csompilla Márta, Szent Rozália Szolgálat Nappali ellátás munkatársa beszélt arról, hogy mennyire fontos az […]
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya áprilisi hírlevelében az aktuális hírekre hívja fel a figyelmet.
Május 1-jén az idén is hajnali 6 órakor gyülekeztek a muzsikusok a zenés ébresztőhöz a polgármesteri hivatal előtt, ahol az önkormányzat munkatársai pálinkával, szendviccsel, üdítővel várták őket. Ujvári László polgármester üdvözölte a zenészeket, majd Bárkányi József trélerével indultak útjukra. A község utcáiban néhány helyen italokkal és ételekkel kínálták őket. Tizenegy […]
Április 28-án Balástya első kvízestjét, játékos műveltségi vetélkedőt tartottak a művelődési házban. Tizenhét csapat nevezett be a megmérettetésre, amelyen nyolcvan kérdés hangzott el például a történelem, a tudomány, a közélet, bulvár témakörökből, és volt film- és zenefelismerés, meg képrejtvény. A csapatokat büfé várta, és rendelhettek pizzát a Vadásztanya vendéglőből, amit […]
Április 22-én horgászversenyt tartott az Alkotmány Horgász egyesület 2. Varga Antal Emlékverseny elnevezéssel, gyermek és felnőtt kategóriában. Mivel a verseny ideje alatt senkinek nem volt kapása, a kisteleki Paragi Attila és családja által felajánlott vándorkupát Varga Antal lánya, Edit kapta a családjuk képviselőjeként. Testvére, Attila, munkáját is egy kupával köszönték […]
Április 28-án, pénteken 9-12 óráig az ifjúsági klubban Vöröskeresztes ingyenes csere-bere vásárt tartanak. A szervezők továbbra is várnak tiszta, használható ruhaneműket, működőképes játékokat, mesekönyveket, is amelyeket a vásár alkalmával adhatnak át. Érdeklődni lehet a szervezőnél, Molnár Évánál, a 06 (20) 429-8301-es telefonszámon. Kérjük, segítsenek rászoruló embertársainkon!
Mandalák címmel április 18-án megnyílt a balástyai Krasznai Barbara festő kiállítása a Károlyi Műterem Galériában. A 30 festményt bemutató kiállításon Lázár Éva festőművész mondott köszöntőt, és Krasznai Zoltán nyitotta meg. A műsorban közreműködtek Barbara lányai, Gíta és Árnika. A kiállított képek megtekinthetők a Károlyi Műterem Galériában (Szeged, Károlyi u. 4.), […]
A közfoglalkoztatási Mezőgazdasági Start Mintaprogram támogatásával április 19-én egy hektár szabadföldi burgonyát vetettek el az önkormányzat dolgozói. A jövő héten a kukorica vetése következik.
Tavaly szeptember 19-én, a Vadásztanya vendéglő melletti Pihenőpark nagy játék elemének egyik mászó falát összetörte egy autó. Húsvét előtt, csütörtökön eredeti elemekkel helyreállították a jásztó eszközt.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatala Kormányablak Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. április 20-án, csütörtökön 13.30-15.30 óráig lesz községünkben a kormányablak busz, és a Tanoda épülete előtt, a polgármesteri hivatallal szemben tartanak ügyfélfogadást. A kormányablak buszban intézhető ügyek: személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, gépjármű vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, ügyfélkapu regisztráció, […]
A iskolai konyha épületének homlokzati szigetelésével elkészültek a szakemberek, és lealapozták a bevakolt felületet, előkészítve az utolsó réteg alá a falakat. Közben a belső térben a vízvezeték szerelő bekötötte a termálvizes fűtés csöveit, majd a gépi vakolás munkái folytak.
A nyári időszakban, több turnusban lovastáborokat szervez a Tóbanjáró Lovasudvar. 2023. június 26-tól június 30-ig 2023. július 3-tól július 7-ig 2023. július 17-től július 21-ig 2023. július 31-től augusztus 4-ig 2023. augusztus 14-től augusztus 18-ig
A Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a madárinfluenza miatt Balástya teljes közigazgatási bel- és külterületén kívül több településen megfigyelési körzetet rendelt el.
Április 17-én, 14 órakor a kisteleki Klebelsberg Kuno Művelődési KözpontbanAlzheimer café címmel tartanak rendezvényt, amely egy világszerte elterjedt segítő módszer arra, hogy a demenciával élő betegek családtagjaiknak, gondozóinak találkozási pontot biztosítson. A rendezvényen való részvétel díjmentes, de előzetes regisztráció szükséges, melyhez hívja a 06-20-2300033 telefonszámot. További elérhetőségeink: e-mail: szalaine@gmail.com, www.nolak.hu
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a Balástyai Csudavilág Óvoda és Bölcsőde bölcsődéjébe a beíratás 2023. május 8-án, hétfőn 9.00-16.00 óráig lesz a bölcsőde épületében. Jelen beiratkozási felhívás azoknak a szülőknek szól, akik 2023. szeptember hónaptól, vagy az azt követő időszakban szeretnék beszoktatni gyermeküket a bölcsődébe. Kérem, hogy a beiratkozásra az […]