Május 1-jén az idén is hajnali 6 órakor gyülekeztek a muzsikusok a zenés ébresztőhöz a polgármesteri hivatal előtt, ahol az önkormányzat munkatársai pálinkával, szendviccsel, üdítővel várták őket. Ujvári László polgármester üdvözölte a zenészeket, majd Bárkányi József trélerével indultak útjukra. A község utcáiban néhány helyen italokkal és ételekkel kínálták őket. Tizenegy óra után érkeztek a Majális helyszínére, a Sajtkukacparkhoz. Ott már addigra megkezdődött a program. Először Tari Klára tanítónő szervezésében a legkisebbek szüleik kíséretében vonultak fel az Arany János utcában. Utána a műsorral folytatódott az ünneplés. A Bábabokra Néptáncegyüttes 1-2. osztályos csoportja a gumipályán tartott bemutatót, majd a Pusztai Förgeteg Népi Együttes tekerőlant zenére előadott produkciója következett. A gyerekek korcsoportonként több helyszínen találhattak maguknak játéklehetőséget. Volt ugráló vár, íjászat, népi fajátékok, karikával és labdával célba dobós állomás, pingpong, kézműves asztal. Az utóbbit a Gémes Eszter Községi Könyvtár munkatársai felügyelték, de más játékoknál is segítettek. Kipróbálhatták a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület játékát, vízsugárral bólyáról kislabdát kellett eltalálni, de a tűzoltóautóba is beszállhattak a gyerekek. A sátorban az önkormányzat munkatársai limonádéval kínáltak mindenkit. Az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub és Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete balástyai csoportja palacsintát sütött, amit bárki megkóstolhatott. Az ebédet Virágh István főzte, a hatalmas edényben 200 adag húsos káposzta készült. Egy család tárcsás, sparheltes sütögetéssel várta barátaikat. Sok gyerek még délután is játszott. A napsütéses időben, aki eljött, kellemes napot tölthetett el a Sajtkukacparkban, az önkormányzat rendezvényén, amelyet Gyenes-Bitó Lora művelődésszervező szervezett.

Zenészek induláskor, balról jobbra:
Tuttó Dénes (Kistelek), Kócsó Nándor (Petőfiszállás), Tari József, Ujvári László polgármester Berkes Antal, Bognár Ferenc (Pusztaszer), Csányi István, Csányi Attila, Bárkányi József, Bárkányi Szandra Lilla, Bárkányi Csanád, ifj. Csányi Róbert