A Terület- és Települési Operatív program keretében a helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatásával piaccsarnok épül Balástyán. Július 18-án az épület kitűzésével elkezdődött a beruházás.
Yearly Archives: 2019
Július 17-én, 13.37 órakor a balástyai tanyák területén szalmabálázás közben a gépben lévő szalma begyulladt. A gép vezetőjének a bálát sikerült kivettetnie a gépből, és a 18 hektáros terület közepén égő bálát a géppel többször körbejárva a keréknyommal megakadályozta, hogy a tarlón a tűz továbbterjedjen.
Csongrád megyében a következő napokban 36, országosan pedig csaknem 400 településen lesz ismét szúnyoggyérítés.
Július 4-én, 13 órakor a Balástyai Tanyák területén lévő egyik tanyában kigyulladt 6×4 méteres mezőgazdasági tároló helyiség.
Június 25-én Balástya őszi fesztiváljairól beszélgetett Geszty Glória a Tea Glóriával, Szép magyar települések című műsorában Ujvári László polgármesterrel és Juhász Jenő alpolgármesterrel.
Augusztus 2-4. között rendezik meg a VII. Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren. A rendezvény célja a magyar népkultúra megjelenítése és a hátrányos helyzetű határon túli magyar fiatalok támogatása.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ingyenes ügyfélfogadása júliusban a Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat – Kistelek, Tisza u. 1. szám alatti irodájában lesz.
Június 27-én, Ópusztaszer, Erzsébet telepen a kora délutáni órákban egy tanya teljes terjedelmében égett. A helyszínre érkező kisteleki, csongrádi, szegedi, hivatásos, a balástyi és kisteleki önkéntes tűzoltók és a Katasztrófavédelem Kutató Mentőcsoport Balástya vízszállítója oltották el a tüzet, amely veszélyeztette a körülbelül 100 méterre lévő szomszédos ingatlant is.
Július 1-jén a Levendula nyári táboros 1-5. osztályosok Kormányosné Rudner Edit és Csányi Péterné tanítók vezetésével ellátogattak az Állatsimogatóba.
2019. június 2-án, a reggeli órákban bejelentés érkezett a rendőrségre, mi szerint, Kistelek belterületén szabályosan parkoló gépkocsi oldalát, ismeretlen személy ismeretlen típusú, hatósági jelzésű járművel megrongálta. A helyszínen végzett adatgyűjtés során a balesetet okozó személye megállapításra került. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Csepegtető és szórófejes öntözési rendszert építtet a Balástya Községi Önkormányzat a templom előtti virágok és a templomtól az iskoláig tartó járda melletti virágok öntözéséhez. Az öntözéshez a kivitelezést a Szórófej Kft. végzi.
A focibajnokságra a korábbi évekhez hasonlóan, kettő kategóriában lehet jelentkezni 2019. július 4-ig.
Június 16-án vasárnap délelőtt a sportpályán a Bozsik-programban résztvevő gyerekeknek és szüleiknek családi napot szervezett a sportkör, amely közös ebéddel zárult.
Június 16-án, a Szent Antali búcsú napján az ünnepi szentmise után Ujvári László polgármester átadta a felújított polgármesteri hivatalt, és egyúttal az utóbbi beruházásokat is.
Június 16-án, a Szent Antali búcsú napján az ünnepi szentmise után Ujvári László polgármester átadta a felújított polgármesteri hivatalt, és egyúttal az utóbbi beruházásokat is.
Június 14-én a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola végzős diákjai elbúcsúztak iskolájuktól. Ebben az évben is emlékezetes ünnepségen, szívhez szóló szavakkal, gyönyörű virágokkal feldíszített környezetben köszöntek el a nyolcadik osztályosoktól a tanáraik és diáktársaik.
Június 14-én adták át a Balástya Községi Önkormányzat nevében az összegyűjtött plüss játékokat a GEMMA Központnak.
Június 24-28-ig, hétfőtől csütörtökig 8.30-13.30 óráig, pénteken 8.30-12.00 óráig tüdőszűrés lesz a művelődési háznál.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, figyelembe véve a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását 2019. június 12. (szerda) 0:00 órától 2019. június 16. (vasárnap) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben.
Június 11-én a rendezvénytérről indultak Szent Antali kereszt-járásra az általános iskola 4-5. osztályosai és a hatodikosok egy része tanáraikkal és Jenei Norbert hitoktatóval.
2019. július 27-én, szombaton 8 és 12 óra között bárki megszabadulhat az otthon feleslegessé vált elektronikai hulladékoktól, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatala szervezésében, a kisteleki vásártéren (Rákóczi utca 42.) kialakított gyűjtőponton.
Balástyán, az Erdőközi iskolában ismét találkozót szerveznek 2019. augusztus 3-án, 10-16 óráig, azoknak a kedves GYERÖKÖKNEK, akik ott jártak általános iskolába az iskola fennállása óta.
A régi játszótér 20 éve alakult át sportparkká. Ebből az alkalomból a Balástyáért Közalapítvány május 25-én nagyon sok segítővel és támogatóval Retro Gyereknapot tartott.