A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2019. június 2-án, a reggeli órákban bejelentés érkezett a rendőrségre, mi szerint, Kistelek belterületén szabályosan parkoló gépkocsi oldalát, ismeretlen személy ismeretlen típusú, hatósági jelzésű járművel megrongálta. A helyszínen végzett adatgyűjtés során a balesetet okozó személye megállapításra került. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. június 3-án, a reggeli órákban Csengele külterületéről érkezett bejelentés a rendőrségre, anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről. A helyszíni adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy egy személygépkocsi közlekedett az 54121 számú úton, Kiskunmajsa irányából Csengele irányába. Amikor a 13 km szelvényhez ért, jobbról kikanyarodott elé egy tehergépjármű. Az intenzív fékezés ellenére az ütközést nem tudta elkerülni, így a gépkocsi vezetője a jármű elejével a másik jármű hátsó részének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. június 9-én, a hajnali órákban Csengele belterületén mozgó ellenőrzést hajtottak végre a Kisteleki Rendőrkapitányság rendőrei, mely során észlelték, hogy egy személygépkocsi elindul a Deák Ferenc utcában egy szórakozóhelyről. A gépjármű vezetőjét intézkedés alá vonták, és az alkohol szondás ellenőrzés során pozitív értéket mértek. A mért értékre tekintettel a férfit a helyszínen elfogták, majd előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, hiteles mintavétel céljából. A hiteles mérés bűncselekményi értéket mutatott. A férfival szemben büntetőeljárás indult ittas járművezetés miatt, egyúttal a vezetői engedélyét is bevonták a rendőrök.

2019. június 12-én, a délutáni órákban Kistelek belterületén közlekedett egy kisteleki lakos a Rózsa utcában. Az utcában haladva, az utastérben a jobb első ülésre rátett csomagok súlya miatt a biztonsági öv bekapcsolását jelző készülék hangjelzést bocsátott ki. A hangjelzésre figyelve a gépkocsit vezetője letért az úttestről és a bal oldali füves burkolatú útpadkán lévő villanyoszlopnak ütközött. Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

2019. június 13-án, a délelőtti órákban Kistelek belterületén egy személygépkocsi, az útpadkáról történő hátramenet végrehajtását követően becsatlakozott az E75-számú főút forgalmába, Szeged irányába. A forgalomba történő becsatlakozást követően nem vette figyelembe a jármű sajátosságait illetve az út vonalvezetését és az általa vezetett jármű jobb elejével érintőlegesen nekiütközött az útpadkán szabályosan várakozó személygépkocsi, hátsó lökhárítójának. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. június 19-én, a déli órákban Kistelek belterületéről bejelentés érkezett a rendőrségre, személyi sérüléses közúti közlekedési balesetről. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy egy kecskeméti lakos személygépjárművel közlekedett Kistelek belterületén, a Kossuth utcában, Kiskunfélegyháza irányából Szeged irányába. A Kossuth utcában lelassított azért, hogy az orvosi ügyelet irányából érkező három fiatal személyt átengedje a kijelölt gyalogos átkelőhelyen. Ezalatt a gyalogos átkelőhelyen balról jobbra, érkezett a kerékpárján fent ülve egy kislány, mögötte ugyanúgy közlekedve az anyukája. A gyalogosok takarták a két kerékpárost, a gépkocsi nem állt meg, csak lelassított, így a járműve elejével már ráhaladt az átkelőhelyre. A kerékpáros kislány a kerékpárján fent ülve a személygépjármű bal oldalának ütközött. A baleset során személyi sérülés történt.

2019. június 20-án, a délelőtti órákban egy férfi, személygépkocsival közlekedett Balástya lakott területén kívül, és az 5422-es útra kívánt balra kikanyarodni. A járművének sebességét úgy választotta meg, hogy az előtte haladó gépjármű után közvetlenül balra ki tudjon kanyarodni az M5 autópálya irányába. Miután az elöl haladó személygépkocsi kikanyarodott az 5422-es útra, a hátul haladó gépkocsi megállt, mivel tőle balról egy személygépkocsit látott közeledni. A manőverével az 5422-es úton az M5 autópálya felől Balástya központja felé szabályosan közlekedő másik gépjármű vezetőjét megtévesztette, aki jobbra kormányozta járművét és vészfékezésbe kezdett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta és a gépkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

2019. június 21-én, a reggeli órákban egy helyi lakos kerékpárral közlekedett Balástya külterületén az 5421-es számú úton. Az ott található vasúti átjáró tilos fényjelzését, valamint a leengedett félsorompó jelzését a kellő körültekintés elmulasztása miatt figyelmen kívül hagyta és kerékpárral neki hajtott a leengedett félsorompónak. Az általa letört félsorompó a vasúti sínekre repült, ahol az éppen Szeged felől Budapest felé haladó vonatszerelvény azt teljesen megrongálta, széttörte. A közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. június 25-én, az éjszakai órákban az 5411 számú útról bejelentés érkezett anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről. A rendőrök megállapították, hogy a baleset az 5411 számú út 20 km szelvényénél történt, ahol egy személygépkocsi közlekedett Kistelek irányából Ópusztaszer irányába. Közlekedése során az út bal oldala irányából, az út melletti füves területről egy őz ugrott ki elé az úttestre. A fékezés ellenére az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. június 25-én, az esti órákban egy személygépkocsi közlekedett Kistelek belterületén. Egy áruház parkolójába beállva, ott meg akart fordulni, de ittas állapota miatt nekitolatott egy kisteleki lakos gépkocsijának. A közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt.

 

Sejben Győző címzetes rendőr őrnagy,

megbízott őrsparancsnok

Skip to content