A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara útmutatót jelentetett meg az öntöző- és háztartási kutak engedélyezésével és bejelentésével kapcsolatban.
A balástyai temetőben november 1-jén, délelőtt 9 órakor lesz a ravatalozónál a halottak napi megemlékezés és utána a sírszentelés. A temető munkatársai este gyertyagyújtással emlékeznek az elhunytakra.
Szinte hihetetlen már eltelt 70 év! Mint botladozó kis gyerekek kezdtük el 1953-ban az első osztályt és az első lépéseket a balástyai Gallyasi iskolában Nagymihály János tanító bácsi szárnyai alatt. Teltek múltak az évek, mindenki felsőbb osztályba lépett, és irányította saját életét, lassan felnőtté váltunk. Időközben sajnos megritkultunk, 16 osztálytársunk már […]
Október 20-22-e között rendezték meg Budapesten, a Duna Arénában a World Aquatics Úszó Világkupát. A pénteken, a délelőtti program után az Úszó Nemzet Programban részt vevő 19 város tanulói 4×50-es váltót úszhattak. Közöttük volt öt kisteleki kisgyermek és Dékány Janka, a balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola 2.a osztályos tanulója […]
A művelődési házban október 21-én, Juhász Gyula: Petőfi elmegy című ünnepi játékát mutatta be a Szatymazi Színkör. Az esős időjárás ellenére sokan megnézték az amatőr színkör legújabb előadását. Ujvári László polgármester köszöntötte a nézőket és a színjátszókat, akik között ott volt Szatymaz polgármestere, Barna Károly és felesége, az ottani általános […]
Október 20-án, aVadásztanya vendéglőben rendezett ünnepséget a Balástya Községi Önkormányzat az Idősek Világnapja alkalmából, amelyre meghívta községünk nyugdíjas korú lakosságát. Az összejövetelen Juhász Jenő alpolgármester köszöntőjében idézte Müller Péter írót: „Ősi és érett kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert „fáradságos életükkel” kiérdemelték, nem is abból a józan előrelátásból, hogy […]
Október 27-én, pénteken 17 órától Tök jó meseestre várják mesét kedvelőket a Gémes Eszter Községi Könyvtárban.
Az óvodában az új csoportszobában és a tetőtérben kialakított irodákban a laminált padló lerakása megtörtént. Az udvaron az öntözőrendszer kiépítése, szerelése elkezdődött. A Balástya Községi Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül a Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése elnevezésű pályázaton TOP_PLUSZ-3.3.1-21-CS1-2022-00007 azonosító számmal 83 100 000 forint, […]
Október 13-án örömteli esemény részesei lehettek, akik részt vettek az iskolai konyha átadó ünnepségén. A Belügyminisztérium támogatásával a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja III. ütemében Balástyán megvalósult a 350 adagos melegkonyha kialakítása című projekt. 2022. június 22-én a munkaterület átadásával, július végén területrendezéssel, majd augusztus elején az alap kitűzésével, az alapásás […]
Október 13-án adjuk át az új iskolai konyhát, amelyhez, mint ahogy azt már korábban elmondtam, 200 millió forintos támogatást lehetett igénybe venni, és még a póttámogatási igényünkre 29,6 millió forintot kaptunk. A sajáterőnk 27 millió forint volt. Ezáltal a régi épületben lévő, elavult konyha-technológiájú iskolai konyha helyett lehetőségünk lett új […]
A Balástya történetét feldolgozó, Felsőtanyától Balástyáig címmel készült gyűjteményes kötet könyvtárban és a Teleházban megvásárolható. Ára 5 500 Ft.
Az óvodában a korábbi vezetői iroda, fejlesztő és orvosi szoba helyiségeinek helyén csoportszobát alakítottak ki, ezért ezek a helyiségek a tetőtérbe költöztek. Jelenlega tetőtéri irodák burkolásának előkészítése folyik. A Balástya Községi Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül a Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése elnevezésű pályázaton TOP_PLUSZ-3.3.1-21-CS1-2022-00007 […]
A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testülete október 25-én, 13.30 órakor tartja a soron következő, nyilvános ülését.
A Vízép Holding Kft. munkatársai a Gajgonyai záportározó tómedrének kialakítása után a rézsűprofilozást, töltéstömörítést és a műtárgyak beépítését végzik.
Október 13-án második alkalommal szervezett kvízestet, játékos műveltségi vetélkedőt Gyenes-Bitó Lora művelődésszervező. Most tizenegy balástyai csapat nevezett be a megmérettetésre. A nagyon jó hangulatú eseményre többen halloween-i öltözetben, maszkban érkeztek, mert komolyan vették a versenykiírás felhívását. A többnyire hat fős csapatok például a történelem, a tudomány, a közélet kérdéseiben, zenefelismerésben, […]
Október 28-án Mátraaljára szervez túrát a Gémes Eszter Községi Könyvtár. A részletekről érdeklődni lehet a plakát alatti elérhetőségeken.
a vállalkozók elérhetősége és területhatárai Felhívjuk a külterületi lakosság figyelmét, hogy az önkormányzati kezelésben lévő dűlőutakról a hóeltakarítás önkormányzati feladat. A dűlőutakról a tanyákhoz vezető bejáróutak hóeltakarítása az ingatlan tulajdonosok saját költségére történik. Ez alól kivétel a szociális gondozásban részesülő idősek lakóingatlanainak megközelítése miatt az oda vezető bejáróutak tisztítása. Dóci […]
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. Az „A” típusú pályázatra jelentkezhetnek a felsőoktatásban teljes idejű (nappali munkarend) tanulmányokat folytató hallgatók alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan […]
2023. szeptembertől a külterületi lakosságnak a kommunális hulladékkal teli zsákokat minden kedden reggel 6 órára kell elhelyezni a polgármesteri hivatal előtti parkolóban, a hivatal hulladékgyűjtő edényei mellett. Hosszú évek óta próbáltuk az igényeket kielégítve és a hatósági előírásokat betartva intézni a külterületi lakosság kommunális hulladékszállításának ügyét, hogy az minél hatékonyabb […]
Szeptember 22-én, pénteken délután a Fesztiválfutás után a Piaccsarnokban volt a XXIII. Balástyai Falunapok megnyitója. Ujvári László polgármester köszöntőjében említetést tett községünk legnagyobb ünnepének kezdeti időszakáról, és az értékeink, hagyományaink őrzésének fontosságát emelte ki. Farkas Sándor miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a Falunapok az összetartozást erősítik, […]
Szeptember 22-én, a XXIII. Balástyai Falunapok megnyitója alkalmával tartott ünnepségen Ujvári László polgármester települési elismeréseket adott át. A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testületének határozata alapján a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket méltó elismerésben részesíti, személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve példaként állítja a jelen és az utókor elé, ezért a […]