Szeptember 22-én, pénteken délután a XXIII. Balástyai Falunapok a Fesztiválfutással kezdődött. Juhász Jenő alpolgármester a Tanodánál a rajt előtt köszöntötte a futókat, és utána a zumba táncosok bemelegítő programja következett. A kellemes időben, nagyon jó hangulatú versenyen a balástyai származású Tari János, a Szegedi Vasutas Sportegyesület ügyvezető elnöke indította útnak […]
Minden évben a sportcsarnokhoz vezető sétányon és az épület bejáratánál csodás dekorációk készülnek a Falunapokra. Az idén az ősz színei köszöntötték a látogatókat. A kisbálás szalmán a kukoricacsövek és a sütőtökök, a felfüggesztett esernyők, az üvegekbe helyezett mécsesek, a világítás nagyon szép látványt nyújtottak. Mindezt kiegészítette most is Gombos Pál […]
Ebben az évben új eseménnyel bővült településünk legnagyobb ünnepe. A Falunapokon először köszöntötte a Balástya Községi Önkormányzat az elmúlt egy évben született babákat és édesanyjukat. A színpadon egy gólya várta a közönséget, amit Katona Szonja fafaragó szobrászművész készített erre az alaklomra, és később a polgármesteri hivatal előtt jelzi majd a […]
A Falunapok második napjára is számos programmal készültek a szervezők. A legkiemelkedőbb esemény mégis az újszülöttek köszöntése volt, mert ilyet eddig még nem tartottak községünkben. Ujvári László polgármester 30 újszülöttnek és édesanyjának adott emléklapot és ajándékot. Reggel véradással kezdődött a program, és délig lehetőség volt segíteni beteg embertársainkon. A reméltnél […]
Szeptember 29-én este fél hétkor a Piaccsarnoknál gyülekeztek a Szent Mihály napi éjszakai kerékpártúra résztvevői. Előzetesen 45-en jelezték, hogy eljönnek, de végül több mint hatvanan gyűltek össze, nagyrészt gyerekek és fiatalok. Indulás előtt a főszervező, Virágh István tartott tájékoztatót a túra szabályairól és az útvonalról. Ujvári László polgármester üdvözölte a […]
2023. október 24-én, 8.00-16.00 óráig és 2023. október 27-én, 8.00-16.00 óráig az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áramszolgáltatás javítása érdekében hálózati munkát végez az alábbi levél szerinti helyeken.
Szeptemberben kezdődött a közvilágítás cseréje energiatakarékos lámpákra, és október elejére már minden utcában elkészült. Mivel a rezsicsökkentés az önkormányzatokra nem vonatkozott, tavaly úgy döntött a képviselő-testület, hogy saját költségvetésből finanszírozza a beruházást, ugyanis ehhez nem volt pályázati lehetőség. Több település kényszerült arra, hogy csökkentse a lámpatestek számát vagy teljesen megszüntesse […]
A Balástya Községi Önkormányzat tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Belügyminisztérium támogatásával megvalósult, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja III. ütemében „350 adagos melegkonyha kialakítása” projekt ünnepélyes zárására, amely 2023. október 13-án, pénteken 11:00 órakor lesz Balástya, Széchenyi utca 3. szám alatt.
Október 9-én érkezett községünkbe a Petőfi-busz, Petőfi Sándor életművét új megközelítésben bemutató utazó tárlat. A különleges múzeumbusz több mint 160 balástyai látogatót vonzott. A buszba belépve a Petőfi Sándor-emlékév alkalmával összeállított képeken és szövegeken keresztül felidézve múltjának állomásait, tárgyait, verseit, versrészleteit, barátjával, Arany Jánossal levelezését olvasva úgy érezhettük, hogy a […]
2023. október 19-én, 9.00-16.00 óráig magyar-román nyugdíjtanácsadó napot tartanak a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Szeged, Rákóczi tér 1. szám alatti épületében. Ügyintézés csak személyi okmányokkal lehetséges. Bejelentkezés szükséges a plakáton lévő időpontokban. https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/csongrad-csanad/megye/hirek/hir/2023-oktobereben-lesz-magyar-roman
Az óvodában elkészült a korábbi vezetői iroda, fejlesztő és orvosi szoba helyiségeinek helyén kialakított csoportszoba gipszkartonozása és vakolása, és a tetőtérben is megtörtént a földszintről felköltöztetett helyiségek gipszkartonozása. Jelenleg a festéshez megkezdődtek az előkészítő, alapozó munkák. A bölcsődében elkészült a burkolás és a gipszkartonozás, ott a következő napokban kezdődnek a […]
A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testülete meghívást kapott testvértelepülésünk, Csíkjenőfalva október 7-én tartott Felcsíki Állatvásár és Gazdanapjára. Ekkor avatták fel a TERCSI Vágóhíd és Húsfeldolgozó üzemet is. Eredeti székely ízek, finomságok és csemegék egész tárházát kínálja az új létesítmény. A eseményen kulturális programok, látványos hagyományőrző és Felcsíki néptánc műsor, rönkhúzó verseny volt […]
2023. október 20-án, pénteken 13.00 órakor a Vadásztanya vendéglőben, az Idősek Világnapja alkalmából rendezett ünnepségre a Balástya Községi Önkormányzat szeretettel meghívja a település szépkorú lakosságát. Műsorral és süteménnyel várjuk a részvevőket.
2023. október 21-én, 18.00 órakor a művelődési házban vendégszerepel a Szatymazi Színkör. A Balástya Községi Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Szatymazi Színkör Juhász Gyula: Petőfi elmegy című előadására! Szereplők: Barnáné Mónika, Branc Carmen, Barna Károly, Falusi Sándor, Karácsonyi-Tóth Zsuzsanna, Varga Dorottya, Feketéné Bárkányi Ilona, Báló Irén, Palotás […]
Október 22-én, vasárnap a Gémes Eszter községi Könyvtár Családi napot szervez a Kóbor-ló lovastanyán. A rendezvényre a könyvtárban kell előzetesen jelentkezni. Mindenkit nagy szeretettel várnak!
2023. október 24-én, kedden egész nap az iskolai konyha mellett kijelölt parkolóban szervez papírgyűjtést az óvoda. Aki segíteni szeretne, a papír hulladékot egymástól elkülönítve tegye a kijelölt helyre, úgy, hogy az újságpapír kötegelve, a karton pedig lapra hajtva legyen. A papírgyűjtésből befolyt összeget az óvoda eszköz állományának bővítésére fordítják.
A Balástya Községi Önkormányzat tisztelettel meghív minden érdeklődőt a Belügyminisztérium támogatásával megvalósult, a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja III. ütemében „350 adagos melegkonyha kialakítása” projekt ünnepélyes zárására, amely 2023. október 13-án, pénteken 11:00 órakor lesz Balástya, Széchenyi utca 3. szám alatt.
Október 6-án a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola és a Balástya Községi Önkormányzat megemlékezést tartott az aradi vértanúknak állított kopjafánál. A 7. évfolyam tanulói Zónai Márta tanárnő vezetésével összeállított műsorral idézték fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlóhullámot és annak áldozatait. Az ünnepség zárásaként koszorút helyeztek el a […]
A zene világnapját 1975 óta ünnepeljük Yehudi Menuhin karmesternek köszönhetően. A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában október 2-án, a Zene Világnapja alkalmából a Song Factory kórus látogatott el a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében. Az énekegyüttes Budapestről érkezett, és könnyűzenei dalokon keresztül mutatták meg a gyerekeknek, hogy hangszeres kíséret nélkül […]
Szeptember 29-én rendezte meg a hagyományos Munkácsy-napot a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola. Az idei rendezvényt alsó tagozatos diákok a Sajtkukac-parkban töltötték, ahol mesevetélkedőn vettek részt. A versenyen érdekes feladatokat oldottak meg. A nap végén mindenki mesefigurás könyvjelzőt kapott jutalomként. A felső tagozatosok programja Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolódott. […]
Gajgonyai záportározó tómedrének kialakítása folyamatban van. A Vízép Holding Kft. munkatársai egyúttal a záportározóhoz kapcsolódó, a Kodály utca végétől a Tanácsi csatornába vezető csatorna ág földmunkáit is végzik, beton támfalakat építenek és megkezdődött a meder burkolása.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatala Kormányablak Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. október 19-én, csütörtökön 13.30-15.30 óráig lesz községünkben a kormányablak busz, és a Tanoda épülete előtt, a polgármesteri hivatallal szemben tartanak ügyfélfogadást. A kormányablak buszban intézhető ügyek: személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, gépjármű vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, ügyfélkapu regisztráció, […]
Október 21-én Őszi kirándulást, gyaloglónapot szervez a Kisteleki Egészségfejlesztési iroda.Részletek a plakáton.
A Petőfi-busz október 9-én, 8.00-tól 16.00 óráig lesz községünkben. A buszban lévő kiállítás látogatására egyéni és csoportos formában is van lehetőség. A megtekintés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében aki szeretné megnézni, jelezze a könyvtárban. A Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján a mozgó múzeumbusszal kapcsolatban az alábbi tájékoztatás olvasható. Petőfi 200 – mozgó múzeumbusz […]