Azok a fiúk és lányok, akik játékos formában szeretnének megismerkedni a futball alapjaival, jelentkezhetnek a balástyai sportkör csapataiba.
A 2020. július 1-től augusztus 31-ig tartó országos programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdette meg júniusban, amelyből 111,5 millió forint kerettel 800 fő – 16-25 év közötti nappali tagozatos diák – munkavállalását segítette Csongrád-Csanád megyében. A kormányhivatal további 53,5 millió forintot csoportosított át a diákok foglalkoztatására […]
Ismét véradásra hív minden egészséges balástyait a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat!
Szeptember 3-án folytatták a szakemberek a sportcsarnok és a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola előtti tó júniusban megkezdett felújítási munkáit.
Szeptember elsején reggel 8 órakor tartotta tanévnyitó ünnepséget a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola. A 6.a osztályosok Vágvölgyiné Albert Tünde és Nagymihály Zsuzsanna vezetésével vidám ünnepi műsort állítottak össze és adtak elő az iskolakezdésre.
A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett amatőr labdarúgó idény után nagy lendülettel vetette bele magát a KSE Balástya a nyárba. A Balástyai Újság júliusi számában már beszámoltunk a csapatoknál történt változásokról, átszervezésekről. Azóta a megyei másodosztályban szereplő felnőtt férfi csapat keretét is sikerült négy új érkezővel megerősíteni. A nyáron csatlakozott Nyerges Dániel […]
Böröczné Huszka Edina és Czirok-Molnár Lilla védőnők idén huszonnegyedik alkalommal szervezték meg az Anyatejes világnapi ünnepséget, amelyre azok az édesanyák kaptak meghívást, akik legalább hat hónapig táplálták anyatejjel gyermeküket.
Szeptember 1-jén kezdték az árvácska dugványok pikírozását a Balástya Községi Önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai.
Aki sérelmet szenvedett pszichiátriai kezelése során vagy ha gyermeke „tanulási problémára” vagy „viselkedési rendellenesség” miatt pszichiátriai szereket szed, vegye fel a kapcsolatot Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvánnyal.
Szeptember 1-11-ig lehet jelentkezni a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola furulya, klarinét, fuvola, trombita, kürt, harsona, tuba, hegedű, cselló, ütőhangszerek, gitár, zongora, grafika és néptánc tanszakaira.
Az idén két helyszínen külön fesztiválterületen várják a vendégeket a XXIV. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválra.
A Vöröskeresztes ingyenes csere-bere vásár minden hónapban a második csütörtökön lesz 9-12 óráig az ifjúsági klubban.
Augusztus 26-án, a polgármesteri hivatalban állampolgársági eskütételt tartottak. Az ünnepségen Szélné Megyeri Krisztina anyakönyvvezető köszöntőjében elmondta, hogy 2010 óta van lehetősége a Magyarország határain túl élő magyaroknak egyszerűsített eljárással magyar állampolgárságot szerezni. A honosítást azok kérhetik, akiknek szülei, nagyszülei, dédszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak.
2020. augusztus 5-én, a déli órákban egy kisteleki lakos, személygépkocsijával közlekedett Ópusztaszer külterületén, az 5411-es úton. Haladása során elveszítette uralmát a jármű felett, és a bal oldali forgalmi sávba sodródott, majd jobbra kormányozott, letért a jobb oldali füves útpadkára és egy fának ütközött. A baleset során személyi sérülés történt.
Augusztus 26-án az óvoda főút felöli kerítése oszlopait bevakolták, a lábazatot lefestették. Az oszlopok színe az óvoda épületének színével azonos. A kerítésépítést az önkormányzat saját költségvetésből finanszírozta.
2020. szeptember 15-én, kedden 10-14 óra között ingyenes ügyfél-fogadást tart az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál, Kistelek, Tisza u. 1. szám alatt.
A rendőrök 2020. augusztus 23-án 2 óra 40 perckor Balástya külterületén észleltek egy férfit, aki az ellenőrzés során szír állampolgárnak vallotta magát.
Augusztus 15-én, a korábbi évekhez képest később, de idén is megtartotta a sportkör az egész napos Sportnapot. A program 10 órakor a Divertimento vonós-együttes fellépésével indult, majd zenés bemelegítéssel készültek fel a résztvevők a délelőtti családi programokra. Nagy sikere volt a gyerek-szülő mérkőzésnek, de a különböző ügyességi feladatokat is sokan […]
Ez a nyár sem telt el Balástyán Focitábor nélkül, Vén László, az U14-es csapat edzője tartalmas programot állított össze egész hétre a résztvevő általános iskolás gyerekeknek. A táborba főleg a sportkör kötelékében futballozók jelentkeztek, de a szervezők várták azokat is, akik csak szerettek volna egy sportos hetet eltölteni a nyáron.
A Vadásztanya vendéglő melletti pihenőerdő kialakítása augusztus 19-én a fedett padok és asztalok kihelyezésével folytatódott.
Második alkalommal szervezett baráti sütögető és bográcsozó partyt Farkas István és Szemerédi István.
A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testületének rendelete alapján a termelői piac minden nap 6.00-12.00 óráig tart nyitva.
A délelőtti gyerekprogramokat követően, a délutáni mérkőzésekre várnak minden szurkolót a sportpályára.