Keresztszentelő a Csányi-soron


Szeptember 19-én az egykori Szentévi iskolánál lévő felújított kereszt ismételt szentelőjét tartotta a Csányi-soron lakó hat család.

A keresztet Szécsényi István 1946-ban állította hálából, hogy a II. világháborúból hazatért. A 70 éve készült keresztet 2016-ban menye, Szécsényi Antalné felújíttatta, és hozzá a Jézust ábrázoló korpuszt a Balástya Községi Önkormányzat adományozta. A kereszt felújítása után Szécsényi Antalné unokájával, Csányiné Mucsi Ildikóval és családjával együtt a környékbelieket meghívták a kereszt újraszentelésre. Azóta is a Csányi család és a soron lakók gondozzák a kereszt környezetét, füvet vágnak, kilenc fát ültettek, amit hetente locsolnak. Négy év elteltével a Csányi soron lakó hat család egy baráti családdal együtt meghívta Antal Imre plébánost és Amanso Brendan atyát, hogy szenteljék meg a keresztet. Az emlékezés után a szemközti tanyában lakó Sári Antaléknál közösen készített vacsorával ünnepeltek. A bográcsos marhapörkölt elfogyasztása előtt a házigazdák lánya, Becsey-Sáry Anita, aki a Divertimento együttes tagja, négy társával és Truczka Ágnes zenetanárukkal műsort adtak. A kellemes, vidám összejövetelen éjfél utánig mulattak. Az összetartó szomszédok megbeszélték, hogy jövőre a felújított kereszt öt éves évfordulóját is megünneplik. A családok egyébként útjavításban, az útszélén elszórt és lerakott szemét összegyűjtésében is összefogással tartanak példaértékű rendet a Csányi-soron.