Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a BIKE SAFE program keretein belül a Kisteleki Rendőrkapitányság
Yearly Archives: 2019
2019. május 4-én az A38 rendezvényhajón tartották a Szóljon a vers! HangHordozók Énekmondók Kárpát-medencei versenyének döntőjét, amely a kortárs versek megzenésítőinek legnagyobb hazai versenye.
Május első napjaiban befejeződött a sportcsarnok új sportpadlójának elkészítése, amelybe beépítették a sportágak kellékeihez szükséges rögzítő elemeket is.
Hatvanhárom évvel ezelőtt úttörő zenekar ébresztette a balástyaiakat május elsején, és Berkes Antal tíz éves gyerekként vett részt az akkori zenélésben. Ezt a hagyományt máig tartva évek óta Toncsi vezetésével gyűlnek össze a zenészek ébresztőt tartani.
Május 11-én, szombaton reggel a Vadásztanya Vendéglő elől szomszédoló kerékpártúra indul Csengelére, ahol ebéddel várja a résztvevőket a Balástya Községi Önkormányzat és a könyvtár főzőklubja. Jelentkezni május 9-én 12:00 óráig lehet a balástyai művelődési házban.
2019. március 27-én, a délelőtti órákban egy petőfiszállási lakos személygépkocsival közlekedett az E75-ös főúton, a 133-as km szelvényében Szeged irányából Budapest irányába. Haladása során a kellő követési távolság be nem tartása miatt későn észlelte az előtte hirtelen fékező, majd jobbra kanyarodó tehergépkocsit. Az ütközés elkerülése céljából intenzív fékezést hajtott végre, […]
A zenés ébresztő, a májusfa állítás és a gyerekeknek szóló vetélkedők mellett az idei év különlegessége a Fakanálforgatók találkozója lesz, amire a szervezők várják a baráti társaságok, családok jelentkezését
2019. május 8-án, 13.00-15:00 óráig Balástya, Rákóczi u. 5. szám alatt, a polgármesteri hivatalnál ? mobilizált ügyfélszolgálat keretében ? kihelyezett ügyfélfogadást tart a Kormányablak.
Magyarország Köztársasági Elnöke 2019. május 26. napjára, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását.
2019. május 11-én, 11 óra 11 perckor a csengelei temetőben nyugvó hősökre emlékezést tartanak. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak a szervezők.
Április 16-án a Tanodában tartott rendezvényen Farkas Sándor országgyűlési képviselő, agrár-miniszterhelyettes tájékoztatót tartott azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek legfontosabb célja a vidék megmaradása, és a vidéknek legyen jövője.
Április 7-én tartotta a szokásos, szezonnyitó, tavaszi, házi horgászversenyét a Balástyai Alkotmány Horgász Egyesület.
A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola tanulói közül mintegy 30 diák vett részt a Húsvét előtti hagyománnyá vált Passió dramatikus játék előadásában.
Április 12-én, pénteken délután a sportcsarnokban tartotta a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola a kétévente rendezett Iskolaestet, amelyen a diákok bemutatják tehetségüket szüleiknek, nagyszüleiknek, testvéreiknek és a rokonoknak.
Április 17-én 13.30 órától húsvéti készülődésre vár minden gyermeket, szülőt, nagyszülőt a Balástya Községi Önkormányzat.
Április 5-én, 14 óra körül Kistelek és Balástya között Müller-széken ismét több hektáron, Natura 2000-es, fokozottan védett területen égett a nádas.
Március 30-án a hatvani Görbeéri Koronglövő- és Sportegyesület által rendezett évadnyitó versenyen a balástyai Tóth-Sári Nándor amatőr kategóriában első helyezést ért el, és az openben is sikerült az élen végeznie a 100-ból 94 találattal.
Térségünk országgyűlési képviselője, Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, az Agárminisztérium parlamenti államtitkára szakmai munkájának elismeréseként március 26-án Magyar Állattenyésztésért kitüntető díjat kapott.
A ?Népművelő? születésének 80. évfordulója alkalmából emlékest lesz a balástyai művelődési házban, melyen portréfilm vetítéssel és kiállítással várnak minden érdeklődőt
2019. március 17-én a Kisteleki Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó rendőrei megjelentek egy kisteleki lakcímen, mivel felmerült a gyanúja annak, hogy egy közlekedési balesetben az itt lakó férfi vezette a helyszínt elhagyó balesetet okozó járművet. A férfi a baleset okozását elismerte, a vele szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott. A […]
Nagy Sándor, Kistelek város polgármestere levélben fejezte ki köszönetét a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, hogy február 28-án, Kisteleken, a napelempark melletti 30 hektáros területen keletkezett tűz oltásában részt vettek.