A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2019. március 27-én, a délelőtti órákban egy petőfiszállási lakos személygépkocsival közlekedett az E75-ös főúton, a 133-as km szelvényében Szeged irányából Budapest irányába. Haladása során a kellő követési távolság be nem tartása miatt későn észlelte az előtte hirtelen fékező, majd jobbra kanyarodó tehergépkocsit. Az ütközés elkerülése céljából intenzív fékezést hajtott végre, mely során a gépkocsi bal oldalával áttért a szembe jövő forgalmi sávba. A szembe jövő forgalmi sávba áttérve érintőlegesen nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tiszakécskei lakos által vezetett személygépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, dologi kár keletkezett.

2019. március 27-én, az éjszakai órákban baleset történt az E75-ös számú főút 133 km szelvényénél. Egy menetrend szerint közlekedő autóbusz közlekedett Kiskunfélegyháza irányából Kistelek irányába, mely során az út bal oldala irányából, az út melletti füves területről egy őz ugrott ki a jármű elé az úttestre. A busz vezetője az intenzív fékezés ellenére az ütközést nem tudta elkerülni. Személyi sérülés a baleset során nem keletkezett.

2019. március 30-án, a délutáni órákban egy baksi lakos közlekedett személygépkocsival Ópusztaszer irányából Baks központjának irányába. A Fő utca és a Tiszai utca kereszteződéséhez érve sebességét nem megfelelően választotta meg az út vonal vezetéséhez képest, és az úttestről lesodródva az útpadkán elhelyezett hirdető táblának ütközött. Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

2019. április 2-án, a hajnali órákban Balástya belterületén, a Honvéd utcában közlekedett egy helyi lakos egy hatósági jelzés nélküli személygépkocsival Dóc irányából a Széchenyi utca irányába. A Honvéd utca és Széchenyi utca kereszteződéséhez érve ittasságából adódóan az autó sebességét nem helyesen választotta meg az út vonalvezetéséhez képest. Későn észlelte az útkereszteződést, egy erőteljes fékezést hajtott végre, de ennek ellenére átcsúszott a szemközti oldalon lévő vízelvezető árokba. A közlekedési baleset során személyi sérülés nem történt.

2019. április 10-én, a délutáni órákban egy balástyai lakos személygépkocsival közlekedett Kistelek lakott területén, Csongrád irányából Kiskunmajsa irányába. Amikor járművével az 5411-es úton lévő vasúti átjáróhoz ért, sebességének nem megfelelő megválasztása, és a szemből erősen szembetűző napsütés miatt későn észlelte, hogy a fénysorompó tilos jelzést mutat, és a félsorompó lecsukódik. A tilos jelzést észlelve járművével fékezésbe kezdett, de ennek ellenére a félsorompónak ütközött és letörte azt. A baleset során személyi sérülés nem történ, dologi kár keletkezett.

2019. április 11-én, a hajnali órákban egy szegedi lakos személygépkocsival közlekedett az 5411-es úton Ópusztaszer irányából Kistelek irányába. Amikor az 5411-es út 20 km szelvényéhez ért, a menetirány szerinti bal oldali füves útpadkáról egy őz ugrott a jármű elé. Az ütközés elkerülése érdekében a gépkocsi vezetője fékezésbe kezdett, azonban járművének elejével elütötte az őzet. Az ütközés során személyi sérülés nem történt.

Sejben Győző címzetes rendőr őrnagy,

megbízott őrsparancsnok

Megszakítás