A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában a magyar költészet napját az április 11-ét követő nap reggelén versmondással ünnepelték. Először József Attila: Tiszta szívvel című költeményét adta elő Kiss-Csepregi Tamás (8.b), majd Varga Napsugár (8.b) Tóth Krisztina: Agyatlan versével nevettette ki korunk „kórtünetét”, a feledékenységet, szétszórtságot. Az alsósok friss tavaszi versekkel […]
Április 17-én „A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei” című filmet vetítik a Gémes Eszter Községi Könyvtárban. A vetítésére a könyvtárosok várják a részvételi szándék előzetes jelzését. Telefon: 06 30 413 0075 A Gémes Eszter Községi Könyvtár a Madách SzínpadON könyvtári partnerprogram keretében a Madách Színház Nonprofit Kft-vel kötött […]
Magony Tivadar üvegszálas termékek gyártásával foglalkozik, motorkerékpárokhoz is készít üvegszálból karosszéria elemeket, amiket az interneten kínál eladásra. Így talált rá Radnai Donát hangszerkészítő tavaly decemberben, hogy az általa készített berimbau hangszerhez gyártana-e tartozékot üvegszálas anyagból. A próba sikerült, és a megrendelő elképzelése szerint folyik a gyártás. – Hogyan készül a […]
A Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a CS/I01/00954-2/2024. iktatószámú határozatát visszavonja , és Csongrád-Csanád vármegye teljes közigazgatási területére vonatkozóan 2024. március 30-tól április 19-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.
A „Tanyai iskolák felfedezése” eseménysorozat első állomása a gajgonyai egykori Frányó iskola lesz április 14-én. A Vadásztanya vendéglő parkolójából 10.00 órakor indul a biciklitúra. A Balástya Községi Önkormányzat szeretettel várja azokat a régi diákokat is, akik ebbe iskolába jártak. Régi fotókat vagy régi iskolai tárgyakat hozzanak magukkal, hogy a fiatalabbak […]
Március végén a Balástya Községi Önkormányzat a közterületek karbantartása, rendben tartása és a biztonságos közlekedés miatt az elöregedett, veszélyessé vált fákat kivágatta. Április 5-én a tizenegy kivágott fa helyett harminchét fát, platánt, virágos kőrist, valamint gömb juhar és gömbakác fákat ültettek el az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai. A korábban kiszáradt fák […]
Minden évben a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának segítségével fejlesztési forrásokhoz jutunk. A helyi sajátosságokra épülő programban és a mezőgazdasági startmunka mintaprogramban nemcsak az ebben résztvevő munkatársaink bér- és járulékköltségeit fedezi az állam, hanem ezzel együtt fejlesztési lehetőségekre is van mód. Ezáltal a különböző kommunális gépek és erőgépek, munkaeszközök száma – a […]
Országszerte változik az autóbuszjáratok menetrendje. A Volánbusz kéri a lakosságot, hogy utazás előtt tájékozódjanak a járatok indulásáról! Részletek és további változások: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/42206 Csongrád-Csanád vármegyében 5003 Szeged – Algyő A munkanapokon 7:00-kor és 7:15-kor Szegedről Algyőre, valamint visszairányban 7:30-kor Algyőről Szegedre közlekedő járatok tanítási napokon 5 perccel később, 7:05-kor, 7:20-kor, valamint […]
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a helyi postának egy telefonszáma van: 62/278 444. Nyitva tartás: Hétfő: 8.00-12.00 és 12.30-17.00 óráig Kedd-csütörtök: 8.00-12.00 és 12.30-16.00 óráig Péntek: 8.00-12.00 és 12.30-15.00 óráig Szombat-vasárnap: zárva
A Kisteleki Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési bemutatót és tájékoztatót tart a kisteleki vásárban, a közösségi háznál 2024. április 7-én vasárnap, 9.00-11.00 óra között. A helyszínen lehetőség nyílik kerékpár-regisztrációra, KRESZ-totó kitöltésére, és a részeg szemüveg kipróbálására. Minden érdeklődőt várnak!
2024. április 9-10-11-én, 8.00-16.00 óráig az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áramszolgáltatás javítása érdekében hálózati munkát végez az alábbi levél szerinti helyeken.
A Vadásztanya vendéglő 72 személyes zárt, fűthető és hűthető terasza már várja a vendégeket. Az első családi összejövetelt március 23-án tartották.
A Magyar Rendőrség 10 hónapos rendőrjárőr képzést hirdet. Jelentkezési határidő: április 30. Részletek a plakáton.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint Kéményseprőipari Szerv, szeretne hozzájárulni a vármegyék településein élők munkavállalási lehetőségeinek bővítéséhez, ezért 2024-ben is folytatják a tavaly megkezdett nagyszabású, kéményseprő hivatást népszerűsítő munkaerő felvételi kampányunkat. A meghirdetett álláslehetőségek az alábbi hirdetésekben találhatóak, és a https://gek.katasztrofavedelem.hu/32352/allashirdetes oldalon tették közzé.
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk községünk minden lakójának! Ujvári László Juhász Jenő polgármester alpolgármester Dr. Barna Angéla jegyző és a képviselő-testület
Március 27-én, az iskola udvarán tartották meg a község Húsvétváró délutánját. A közösségi program a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola Bábabokra Néptáncegyüttesének kiscsoportja – a 3-4. osztályos kisteleki és a 3. osztályos balástyai gyerekek – táncbemutatójával indult. A tornaszobában eközben folytak az előkészületek a kézműves foglalkozásokhoz, és a műsor után a […]
A Páduai Szent Antal római katolikus templom előtti téren láthatóak a húsvéti dekorációk, amelyet a Balástya Községi Önkormányzat megbízásából Stiebel Mária és Búza József készített. A 240 centiméter óriás tojást Dékány Péter alkotta, és az idén új színe lett.
A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában a tavaszi szünet előtti utolsó napon, március 27-én, Húsvétra készülve, a hagyományokhoz híven Jenei Norbert hitoktató vezetésével a hittanos tanulók iskolatársaiknak Passiójátékot mutattak be, amellyel felelevenítették Jézus szenvedéstörténetét.
2024. március 30-tól április 19-ig ebzárlat és legeltetési tilalmat rendel el Csongrád-Csanád vármegye teljes közigazgatási területére vonatkozóan a Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya.
Közterületeink karbantartása, rendben tartása kezdődött meg március végén. A biztonságos közlekedés miatt az elöregedett, veszélyessé vált fákat kivágtuk. A művelődési ház melletti parkban például villámcsapás sújtott egy fát. Ez vihar esetén kárt okozott volna. Az iskola udvarában, a sportcsarnok mellett lévő gesztenyefa egy méterre volt az épület falától, ami a […]
Március 22-én, 10.30 órakor a Magyar Televízió 1-es csatornáján „Magyarország ma” című műsorban látható lesz egy film a balástyai fejlesztésekről. ITT LÁTHATÓ A 15. PERCTŐL: https://mediaklikk.hu/video/magyarorszag-ma-2024-03-22-i-adas/
Március 27-én, 15 órakor az iskola udvarán található tornaszobában Húsvétváró délutánt rendez a Balástya Községi Önkormányzat. Részletek a plakáton.
A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testülete 2024. március 27-én, szerdán 13.30 órakor tartja a soron következő, nyilvános ülését a polgármesteri hivatal tanácskozó termében.