Monthly Archives: február 2022
Március 5-én, szombaton 16.00 órától E-sport találkozót rendeznek a sportöltözőben, amelyre március 3-ig lehet jelentkezni. A rendezvény a TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00017 “A helyi identitás és kohézió erősítése Balástya, Csengele és Pusztaszer településeken” című projekt keretében valósul meg.
Március 3-án, 17 órakor a balástyai művelődési házban lesz a Szeri Búzaszem Iskola következőelőadása. Születendő iskolájuk „anyaintézménye” a kecskeméti Gyermekliget iskola képviseletében Patócs Anikó fog mesélni arról, hogy intézményükben hogyan válik élménnyé, mosollyá, felfedezőúttá a tanulás. Mindenkit szeretettel várnak.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága „Így közlekedtek ti” címmel rajzversenyt hirdet óvodásoknak és általános iskolásoknak.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának februári tájékoztatója aBűncselekmények Áldozatainak Napjáról szól.
Olyan károsultaknak működtet jogsegélyszolgálatot az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, akik egy pszichiátriai kórházban, intézetben szenvedtek sérelmet: egészségkárosodást, megaláztatást, igazságtalan kényszerkezeléseket vagy akár egy szeretett családtag elvesztését. Az elmúlt 25 év során az alapítványt több ezren keresték fel ilyen panaszokkal, így szinte nincs olyan pszichiátriai jogsértési eset, amelyben ne […]
Hegesztés közben kigyulladt egy személyautó egy Alkotmány utcai műhelynél, és a lángok egy kisteherautóra, valamint a műhely berendezéseire is átterjedtek. A kisteleki hivatásos és az önkéntes tűzoltók, továbbá a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület érkezett a helyszínre, két vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a tüzet. A tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak […]
Az eddigiektől eltérően egy farsangi népszokással, állakodalommal indult a farsangolás február 27-én a balástyai templomkertben. Ujvári László üdvözölte az eseményre összegyűlt szereplőket és a nézőket, majd Antal Imre plébános Csányi István vőfélyre bízta a tréfás lakodalom főszereplőit, az ifjú párt és a vendégeket, akik mind általános iskolások voltak. A vőfély […]
A plébánia épületében az összes belső javítás, vakolás, szigetelés, faláthelyezési munkálatok, víz- és villanyszerelés megtörtént. A burkolások megkezdődtek. Az épület homlokzatán a vakolatjavítás elkészült. Jelenleg a lépcső és az akadálymentes feljáró építését kezdték meg a szakemberek. Következő hetekben az ablakok cseréje valósul meg. Az felújítást a Magyar Faluprogram nyertes pályázatának […]
Február 7-től a kisteleki Gyenes-Bitó Lorát alkalmazta az önkormányzat a művelődésszervezői feladatok ellátására Fodor Tamás helyett, aki hét évig dolgozott ebben a munkakörben. Lorának többféle végzettsége van, a Szegedi Tudományegyetemen kommunikáció- és médiatudományi szakon végzett, mesterdiplomát szerzett, illetve turizmus, nemzetközi kommunikáció, nyelvészet szakirányokban folytatott tanulmányokat. Később rendezvényszervező és pályázatíró tanfolyamokon […]
A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában február 18-án, pénteken a 2. osztályosok Gera Márta és Csányi Péterné pedagógusok vezetésével vidám rigmusokkal, kereplőkkel, tülökkel, dobszóval várták az alsós és felsős diákokat a kiszebáb égetéshez. A mondókákba bevonták az alsó tagozatos diákokat. Félelmetes álarcokat is készítettek, hogy attól a tél biztosan megijedt […]
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. törekvése, hogy az elosztási tevékenységére vonatkozó jogszabályi megfeleléssel összhangban ügyfelei számára zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosítson. A szolgáltatás üzembiztonsága érdekében elengedhetetlen a villamos hálózat biztonsági övezetének karbantartása, ami magába foglalja a gallyazási tevékenységet. „MVM gallyazási védőövezet paramétereit” tartalmazó tájékoztató anyag alapján tudhatja meg a lakosság az áramhálózat […]
Február 19-én a Hotel Orchideában tartotta éves küldöttgyűlését a Csongrád-Csanád Megyei Tűzoltószövetség, ahol a 24 tagszervezetből 18 képviseltette magát. Virágh István elnök beszámolt a szervezet 2021-es működéséről, az elvégzett feladatokról és a gazdálkodásról. Az összejövetelen a szövetség 2022-es feladatait is meghatározták. Utolsó napirendi pont a tisztújítás volt, és ismét újraválasztották […]
Cseh Radika Veronika az általános iskola alsó tagozatát Balástyán végezte, azután a szegedi Waldorf általános iskolába járt. 2013-ban ott végezte el a nyolcadik osztályt, majd a Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolájában cukrásznak tanult. Tanulmányai után, 2017-ben elköltözött Budapestre, ahol többnyire fagyizókban helyezkedett el pultosként. Jelenleg Waldorf óvónőképzésben vesz […]
A Vadásztanya vendéglő melletti Pihenőparkban a korábbi viharos szélben történt fakidőlések után Ujvári László polgármester erdészeti szakemberrel együtt nézte meg a fákat, majd a vágásérett fekete és szürkenyár fákat, néhány nemes nyárfát a biztonság miatt kivágásra jelöltek. Karácsony utáni napokban ismét rádőlt egy fa a villanyvezetékre, ami után csaknem egy […]
Ez azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani az erdőkben, a tűzrakó helyeken, a fásításokban, illetve ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Bővebben tájékoztatás a https://katasztrofavedelem.hu/53/tuzgyujtasi-tilalom és http://erdotuz.hu ldalakon található. A tüzek 99 százalékát emberi gondatlanság okozza, rosszabb esetben szándékosság következménye, ezért az erdő- és vegetációtűz elleni legjobb védekezés […]
Február közepén megkezdődték az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai az ősszel ültetett árvácskák környezetének gyomtalanítását.
2021. márciusában kezdődött és március közepéig befejeződik a Balástya Községi Önkormányzat tulajdonában és a Balástyáért Közalapítvány használatában lévő volt kántorház felújítása, ahol kiállítótermeket alakítanak ki. Helyi kulturális értékeket bemutató kiállítások, egészséges életmódot bemutató rendezvények, és egyéb programok szervezésére lesz lehetőség a beruházás megvalósulásával. Az ingatlan megújulásához a közalapítvány adott be […]
Február 17-én, 17 órakor „Ismerd iskolánk alapértékeit” címmel a Szeri Búzaszem Iskola előadássorozatot tart a Tanodában, ahol első alkalommal a gödi Búzaszem Általános Iskola mutatkozik be. A szervezők várnak minden érdeklődő szülőt és gyereket. Figyelem! A rendezvény helyszíne megváltozott: a művelődési házban lesz.
Két éves volt Sóti Erika, amikor 1994 februárjában szüleivel és két fiútestvérével együtt Zentáról Balástyára költöztek a dél-szláv háború miatt. Itt járt óvodába és általános iskolába. Már az óvodában látszott, hogy van tehetsége a zenéhez. – Általános iskolásként részt vett zenei képzésben? A Kisteleki Művészeti Iskolának volt balástyai kihelyezett tagozata, […]
Katona Szonja láncfűrészes fafaragó, szobrászművész 2018. februárjában költözött Balástyára a férjével. Az Erdőközi iskola közelében vettek egy tanyát. Szonja az elmúlt években nagyon sok szobrot készített. A többi között a balástyai műkő trianoni emlékszobor is az ő munkája. Megrendelői között önkormányzatok és magánszemélyek egyaránt megtalálhatóak. Több olyan település van már […]
Március 10-én 8.00-16.00 óráig az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áramszolgáltatás javítása érdekében hálózati munkát végez községünk egyes részein, az alábbi levél szerinti helyeken.