Összejövetelt tartott a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének balástyai csoportja

November 26-án a Tanodában tartott összejövetelt a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének balástyai csoportja. Gera Jánosné titkár éves beszámolójában elmondta, hogy még mindig kevés megyei és helyi programot tudtak szervezni a koronavírus-járvány miatt. Összesen két fürdőnapra mentek, egyik Cserkeszőlőn, a másik Mórahalmon volt, és részt vettek az Üllésen rendezett „Citerások találkozóján”. Sikeres volt a XXI. Balástyai Falunapok alkalmával rendezett főzőversenyen való részvételük, továbbá az idei születésnaposokat is köszöntötték. A beszámoló végén Gera Jánosné 15 év után lemondott titkári tisztségéről, de továbbra is részt vesz vezetőségi tagként és megyei küldöttként a csoport munkájában. Új titkárnak Palotás Ibolyát választotta a tagság. Ezután Gera Jánosné karácsonyi köszöntőként elmondott egy adventi verset, és megköszönte a Balástya Községi Önkormányzatnak, és személy szerint Ujvári László polgármesternek is a csoport támogatását. A polgármester minden tagnak boldog Karácsonyt kívánt és ajándékcsomagokat adott át. A rendezvény végén Gera Jánosné megköszönte a csoportnak az együttműködést, hogy az együtt töltött 15 év békében és szeretetben telhetett el. A Vadásztanya vendéglőből szállított ebéddel, majd beszélgetéssel zárult a rendezvény.

Az összejövetelen részt vett Kurucsai Szabolcs, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke, Tariné Ciamandru Angéla kisteleki csoport titkár, Szabó Éva dóci csoport titkár, Fodor Tamás művelődésszervező, aki a rendezvény levezető elnöke volt.

Az új csoport titkár, Palotás Ibolya telefonszáma: 06 (30) 457-1320

Megszakítás