November 26-án a Tanodában tartott összejövetelt a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének balástyai csoportja. Gera Jánosné titkár éves beszámolójában elmondta, hogy még mindig kevés megyei és helyi programot tudtak szervezni a koronavírus-járvány miatt. Összesen két fürdőnapra mentek, egyik Cserkeszőlőn, a másik Mórahalmon volt, és részt vettek az Üllésen rendezett „Citerások találkozóján”. […]
Daily Archives: 2021-12-01
Advent első vasárnapjára elkészültek községünk közterületeinek karácsonyi dekorációi. Emelőkosaras autóval díszítették fel a polgármesteri hivatal előtti hatalmas fenyőfát, és a bejáratánál három fémből készült fenyőfa világít. A templom előtti téren az adventi koszorú megújult, a gyertyákat jelképező hordókat aranyszínűre lefestették, de a masnik színe lila és egy rózsaszín. A katolikus […]
A Gémes Eszter Községi Könyvtár az idén is meghirdette Advent 24 napjára az ablakdíszítést. Akik jelentkeztek, vállalták, hogy saját ablakukat karácsonyi díszbe öltöztetik. A napokat kisorsolták, és községünk belterületén minden nap újabb ablak világít karácsonyi díszítéssel. Szentestére egyszerre világítanak majd a sorszámozott ablakok. Adventi „nyomozókat” is kértek a szervezők, akik […]