Tanévnyitó az általános iskolában

Szeptember elsején reggel 8 órakor tartotta tanévnyitó ünnepséget a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola. A 6.a osztályosok Vágvölgyiné Albert Tünde és Nagymihály Zsuzsanna vezetésével vidám ünnepi műsort állítottak össze és adtak elő az iskolakezdésre.

Rabi Edit Éva igazgató évnyitó beszédében elmondta, nagyon örül, hogy mindannyian együtt lehetnek, diákok és pedagógusok, mert utoljára ilyen alkalom a karácsonyi ünnepségen volt. „Március 16-a óta a koronavírus teljesen átalakította az életünket: gyerekek és felnőttek életét egyaránt. A diákok nem járhattak iskolába, a felnőttek nem dolgozhattak a megszokott módon. Mégis sikerült a 2019/20-as tanévet eredményesen zárnunk.” Az igazgatónő megköszönte a gyerekeknek és szüleiknek a digitális tanrend alatt tanúsított igyekezetet, az odafigyelést, a szorgalmas tanulást, a pedagógusoknak pedig az új helyzethez a gyors alkalmazkodást és a fáradtságos munkát. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem kell hozni hasonló intézkedéseket, amihez továbbra is be kell tartani néhány fontos szabályt.

„A gyerekeknek és a felnőtteknek az épületbe lépéskor a kézfertőtlenítés kötelező!

Napközben nagyon sűrűn és alaposan kell kezet mosni.

Igyekezni kell egymástól távol tartózkodni.

Nagyon fontos! Lázas, náthás, köhögő gyerek és felnőtt nem jöhet iskolába! Maradjon otthon!

Szülők, idegen felnőtt személyek csak indokolt esetben, szájmaszkban léphetnek be az iskola épületeibe!”

Rabi Edit Éva mindenkit megkért a felsorolt szabályok betartására, majd köszöntötte az elsősöket, akiknek a hagyományok szerint ceruzát és radírt ajándékozott. A kisdiákok egy-egy iskolai felirattal ellátott pólót is kaptak, amit a Balástya Községi Önkormányzat és a Balástyáért Közalapítvány készítetett számukra.

Az ünnepség végén az igazgatónő elmondta, hogy a 2020/2021-es tanévben 198 diák jár majd a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolába. Az osztályfőnökök és a napközis csoportok vezetőinek felsorolása után a mindennapi munkához sok örömet, jó egészséget, a gyermekekben a lehetőségek birodalmának felfedezését, a szülőkben igaz segítőtársakat, velük együtt elért és megért sikereket, optimizmust kívánt.

A tanévnyitó a Páduai Szent Antal római katolikus templomban Veni Sancte szentmisével folytatódott, majd az osztályok visszatértek az iskolába és megkezdődött az új tanév.

A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában a 2020/2021-es tanévben osztályfőnökök:

1.a Csányi Péterné

2.a Gondáné Frankó Valéria

3.a Varga Emma

4.a Kormányosné Rudner Edit

5.a Hegedűs Marianna

5.b Márkus Marianna

6.a Vágölgyiné Albert Tünde

7.a Gállné Leiner Ilona

8.a Vén László

Napközis csoportok vezetői:

1. osztály: Csányi Péterné és Gera Márta

2. osztály: Majevszki-Bernát Evelin

3. osztály: Borbola Kitti

4. osztály: Rabi Ágnes Csilla

5., 8. osztály: Koréh Istvánné 6., 7. osztály: Székelyné Kutasi Krisztina és Zónai Márta

DSC05193_800x533

kép 1 / 7

Megszakítás