Új játékosokkal és felkészülési mérkőzésekkel készült az új szezonra a KSE Balástya

A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett amatőr labdarúgó idény után nagy lendülettel vetette bele magát a KSE Balástya a nyárba. A Balástyai Újság júliusi számában már beszámoltunk a csapatoknál történt változásokról, átszervezésekről. Azóta a megyei másodosztályban szereplő felnőtt férfi csapat keretét is sikerült négy új érkezővel megerősíteni. A nyáron csatlakozott Nyerges Dániel csapatához Papp Bence és Fekete Kristóf a megyeegyes UTC-től, Faragó-Barát Zoltán Sándorfalváról és Kertész Balázs Csengeléről. A nyári felkészülés során kétszer a Sándorfalvával, egyszer pedig a kiskunfélegyházi Vasutas SK-val játszottak felkészülési meccseket a balástyaiak.

A szezon augusztus 22-én kezdődött. Az első fordulóban a Balástya – Mindszent mérkőzésen Tóth Árpád és Tóth Tamás 2-2, Tóth Gergő és Tóth Dániel 1-1 góljának köszönhetően 6:0-ra nyert Balástya, majd augusztus 30-án gólnélküli döntetlent játszott Földeákon.

A mérkőzésekről fotók a KSE Balástya facebook oldalán tekinthetőek meg.

Megszakítás