Ismét sok látogatót vonzott a Böllérfesztivál

Az idei Böllérfesztiválon is nagyon sokan voltak: öt mázsa hurka, kolbász és sült császárszalonna fogyott, de a hét bogrács pöröltből sem maradt a rendezvény végére. A hagyományos disznóvágáson kívül több olyan program volt, ami vonzóvá tette a rendezvényt.

A Balástya Községi Önkormányzat tizennyolcadik alkalommal november 16-án és 17-én várta a Böllérfesztiválra a lakosságot és a vendégeket. Pénteken ifj. Rabi Antal és id. Rabi Antal humoros színpadi produkciójával indult a fesztivál. A Balástyai Big Band zenés műsora alatt már meggyújtották a tábortüzeket, és sült a szalonna a nyársakon. A Zala megyei Bocföldéről a két néptáncost, Kámán Noémit és Zubor Pétert, meg a Tápéi Hagyományőrző Egyesület népi táncát és disznóvágáshoz illő, humoros produkcióját rengetegen megtapsolták. A tömeg a sztárvendég Dupla Kávé koncertjéig egyre nőtt. A rajongótábor körében nagy sikert arattak.
Szombaton Ujvári László polgármester Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára és Kiss József főszervező, a képviselő-testület tagja köszöntötte a bölléreket és a vendégeket. A pálinkás koccintás után eldördült a Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző Tüzércsapat ágyúja, és a hét böllércsapat elkezdte pörkölni a disznókat. Az egyik társaság zeneszóval búcsúztatta a jószágot a feldolgozás előtt. A sátorban kiállító húsipari cégek előre dolgoztak, náluk már füstölt kolbászt meg szalámit is lehetett kóstolni és megvásárolni. Ugyanott az általános iskolások lány és fiú csapata szüleik segítségével mutatták be a kolbásztöltést és a kolbászsütést. Mellettük a kézművesek és más árusok kínálták portékáikat. A téren szintén volt néhány kirakodó, ahol táskákat, játékokat, fakanalat árultak, és cukorkát, lángost, rétest, kürtőskalácsot is vehetett, aki akart. Az önkormányzat Állatsimogatójából birkákat, kisbárányt, kecskét és kacsákat hoztak bemutatni. A gyerekeket bohóc invitálta forgózni, és tőle távolabb kisebb vidámpark fogadta a vendégeket. Látnivaló akadt bőven: a ?Technikai Járművek Baráti Köre Balástya? Közhasznú Egyesület évadzáró találkozójára elég sok régi autó és motor érkezett. Gulyáságyúban készült a forralt bor és a tea, amivel az arra járókat megkínálták. Az iskola konyháján a könyvtár főzőklubosai hagymás vért, májat sütöttek és krumplis pogácsát készítettek. A főzőverseny zsűrije az ebédlőben dolgozott, mert a sokféle finomság közül ki kellett választaniuk az aranyoklevelest. Közben a színpadon a testvértelepülések, Torda és Újszentes hagyományőrző csoportjai léptek fel, meg az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub Tátika Népdalköre énekelt. Délben lépett színpadra Vastag Csaba a zenekarával, akit háromszor hívott vissza a tömeg. A hangadó kürtőskalács árus végül egy-egy kürtőskaláccsal jutalmazta őket. Ujvári László polgármester erre az alkalomra palackozott borral ajándékozta meg az énekest, és megköszönte a koncertet. A rendezvény zárásaként a főző- és süteménykészítő verseny díjait osztották ki. A főzőverseny nyertese ismét a Jenőfalvi Tercs Közbirtokosság csapata volt, így újra Erdélybe vitték haza a fődíjat.
Este a Böllérbált a Bábabokra Néptánccsoport műsora nyitotta meg, és a gyerekek megint bizonyították, hogy rendkívül ügyesek. Fellépésük után Ujvári László és Kiss József üdvözölte az est résztvevőit, és megköszönte mindazok munkáját, akik sokat tettek a rendezvény sikeressége érdekében. A vacsora után Derzsi György és Baranyai Anna színművészek régi slágerekkel szórakoztatták a közönséget, és mindenkit invitáltak a táncparkettre. Ezután a Gera Fivérek mulattatták tovább a bálozókat, és olyan jól muzsikáltak, hogy szinte mindenki táncra perdült. Az éjfél utáni tombolasorsolás fődíját, a malacot, egy erdélyi vendég nyerte. A tombolázás után hajnalig folytatódott a mulatás.

Megszakítás