Az idén 2017. május 4-5-6-7-én rendezik meg a fábiánsebestyéni Kinizsi Parkban a XXXV. Fábiánsebestyéni Lovasnapok keretében a Nemzetközi Fogathajtó Versenyt, melyre hat kategóriában tíz nemzet 59 fogathajtója 224 lóval nevezett be.
A Balástya Községi Önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai gondozzák a közterületeken a kiültetett virágokat.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Szent György nap, a Rendőrség napja alkalmából 2017. április 24-e a rendőrség hivatásos állománya számára munkaszüneti nap.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017-ben is folytatódik a rendőrség vagyonvédelmi programja.
Április 21-én, pénteken 16.00 órakor a könyvtárban a Kanál forradalma rádióműsor szervezésében dr. Benda Judit egészségtanácsadó, gyógyszerész A teljes értékű konyha címmel tart előadást.
Bocfölde önkormányzatának képviselő-testülete hagyományai szerint az idén is megszervezte a községi borbíráló rendezvényét.
A Balástya Községi Önkormányzat húsvéti népszokásokat elevenített fel április 12-én a dóci út melletti Állatsimogatóban, amely a Startmunka Mintaprogram részeként valósult meg.
A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola tanulói közül mintegy 30 diák mutatta be társainak április 12-én, a sportcsarnokban a Passió című dramatikus játékot, Jézus szenvedéstörténetét, amelyet Szent Máté evangéliuma alapján Jenei Norbert hitoktató állított össze és tanított be.
Április 12-én lelki nap volt a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolában, amelynek keretében Szél Tamás és felesége, Szélné Bradanovics Bernadett tartott a diákoknak vetítéssel egybekötött úti beszámolót
Április 22-e helyett május elsején, hétfőn 9 órakor lesz a pusztaszeri biciklitúrához a gyülekező a Vadásztanya Vendéglőnél. Útvonal: Kistelekig és Kistelektől az ópuszaszeri körforgalomig kerékpárúton, onnan Pusztaszer a cél állomás.
Április 8-án horgászversenyt rendeztek testvértelepülésünkön, Balatonakaliban, amelyre meghívták a Balástyai Alkotmány Horgász Egyesületet.
Április 8-án, szombaton a sportcsarnokban tartott Iskolaestet a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola.
Április 12-én 11 óra körül Csengelén a vasútállomástól 300 méterre egy villanymozdony körül belül három mázsa súlyú áramszedője leszakadt, és a szerelvény mellé esett.
2017. május 9-én, Szegeden Magyar ? Szerb Nyugdíjtanácsadó Napot tart a nemzetközi nyugdíjszakmai együttműködés keretében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a Szerb Társadalombiztosítási Intézet (Zavod za socijalno osiguranje) a Csongrád Megyei Kormányhivatalban, 6722 Szeged, Bécsi krt. 5. szám alatt.
Április 10-én délután a sportcsarnok előtti téren Tavi Könyvtár avatót tartott a könyvtár a magyar költészet napja alkalmából. Kocsisné Benkő Beáta könyvtárvezető üdvözölte a nagy számú közönséget, és megjegyezte, hogy kolleganője, Gömöriné Kordás Gabriella könyvtár asszisztens hozta a Tavi Könyvtár ötletét Szlovéniából.
A Diákolimpia leány labdarúgás III-IV. korcsoportjában a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói is részt vettek a küzdelmekben.
A balástyai Szekeres családdal kötött szerződés keretében február 1-jétől egy éven keresztül szállítja a vállalkozó a Községi Sportkör Balástya Egyesület utánpótlás csapatait.