Április 11-én, a magyar költészet napján a sportcsarnokban tartotta a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola a már hagyományos Iskolaestet, amelyet kétévente rendeznek meg. Hetek óta készültek az osztályközösségek és a művészeti csoportok növendékei az Iskolaestre, a színpadi produkciókra, hogy megmutathassák tehetségüket, látványos produkcióikat szüleiknek, testvéreiknek és hozzátartozóiknak. Több mint ötszázan […]
Hírek
A Gémes Eszter Községi Könyvtár egy napos tavaszi túrát szervezett a Baranya vármegyei Mánfára. Április 12-én reggel 7 órakor a Vadásztanya vendéglőtől különbusszal indult a 40 fős csoport, gyerekek és felnőttek. Ott Gabriella vezetésével a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben tettek tizennégy kilométeres túrát, amelynek során csodás erdei ösvényeken haladtak a melegmányi […]
A szokásos húsvéti dekoráció újabb elemekkel bővülve díszíti közterületeinket. A templom körüli parkban és a polgármesteri hivatal előtt ünnepi hangulatot árasztanak az óriás virágok, húsvéti nyulak, tojások, répák, és a sok színes tojással feldíszített fa. A dekorációt Stiebel Mária és az önkormányzat munkatársai, Búza József, Benkő László, Sávai Tibor és […]
Balástyán, a húsvéti ünnepek idején a Páduai Szent Antal római katolikus templomban nagypénteken 16.00 órakor, és húsvétvasárnap 9.15 órakor lesznek szentmisék. Kistelek körzetében az alábbi táblázatban felsorolt dátumok és időpontok szerint lesznek húsvétkor szentmisék.
Négynapos ünnep jön, mi mikor lesz nyitva Balástyán? Négynapos ünnepi hétvégét hoz a Húsvét, több élelmiszer bolt, vendéglátóhely és trafik nyitva tartása változik ebben a négy napban, de például a piac nyitva tartása nem változik. Az ünnep alatt a szokottól eltérő az orvosi ügyelet, zárva lesz péntektől hétfőig a polgármesteri […]
A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola tanulói közül harminc diák mutatta be társainak Húsvét előtt, április 16-án a Passió című dramatikus játékot, Jézus szenvedéstörténetét, amelyet Szent Máté evangéliuma alapján Jenei Norbert hitoktató állított össze és tanított be.
A Gémes Eszter Községi Könyvtár munkatársai április 17-én gyerekeknek szervezetek húsvéti kézműves délelőttöt. Ez alkalommal is sok szép húsvéti dekoráció készült.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának áprilisi tájékoztatója néhány hasznos tanácsot oszt meg a húsvéti bevásárlások közbeni áldozattá válás megelőzése érdekében. Továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy miért ne ajándékozzunk élő nyulat, csibét, bárányt húsvétra.
Április 17-én, csütörtökön, és a húsvéti ünnepek idején a polgármesteri hivatal zárva tart. Április 22-től a megszokott időpontokban folyik az ügyfélfogadás: hétfő 7.30-12.00 óráig, 13.00-16.00 óráig kedd 7.30-12.00 óráig, 13.00-16.00 óráig SZERDÁN NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS csütörtök 13.00-16.00 óráig péntek 7.30-12.00 óráig A pénztár nyitva: hétfő 7.30-10.30 óráig kedd 7.30-11.30 […]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatala Kormányablak Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. április 17-én, csütörtökön 13.30-15.30 óráig lesz községünkben a kormányablak busz, és a Tanoda épülete előtt, a polgármesteri hivatallal szemben tartanak ügyfélfogadást. A kormányablak buszban intézhető ügyek: személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, gépjármű vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, ügyfélkapu-regisztráció, NEK […]
Nyolcvan százalékban kész a Civil Ház épületének kialakítása. Legutóbb a homlokzata kapott nemesvakolatot. A következő hetekben készül majd lábazati vakolás, a kavicságyazat a lábazat körül, helyére teszik a redőnyöket és a lépcsők miatt akadálymentes emelőt is beépítenek a mozgáskorlátozottaknak. Hátra van még a klímák és a konyhabútor beszerelése, az ajtók […]
Elindult a termálvezeték kiépítése az Egészségházhoz. Április második hetében megkezdődött a munka. A beruházás kivitelezője a szegedi HPQ Kft. A termálvezeték a visszatérő ággal együtt 681 méter hosszúságú. A projekt az „Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Balástyán” elnevezésű TOP PLUSZ-3.3.2-21-CS1-2022-00007 kódszámú pályázat 100 %-os, bruttó: 35.537.286 forint támogatásával valósul meg.
A közfoglalkoztatási program értékteremtő programja segítségével öt buszváró újul meg a Móra utcaitól az Erdőközi buszfordulóban lévőig, és a temetőnél lévő megállónál a pad deszkája is új lesz. A felújítás elsősorban korrózióvédelemből áll, a rozsdát le kell maratni, és festés szükséges. A buszvárókat egyenként nézte meg Ujvári László polgármester, Sári […]
A szociális közfoglalkoztatási program részeként a közfoglalkoztatottak a Hunyadi, a Jókai, a Bem, a Táncsics és az Alkotmány utcákban végzik majd el az utak kátyúinak feltöltését hidegaszfalttal. A munkához szükséges hidegaszfalt megérkezett, és az önkormányzat a lapvibrátort is rövidesen megvásárolja. A kátyúzást így még tavasszal elvégzik.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya madárinfluenza miatt Balástyán kívül további, újabb településen megfigyelési körzetet rendelt el.
Megtörtént az emeleti nyílászárócsere az Egészségház épületén. A következő munka a kémények részleges elbontása lesz. Az Egészségház felújítása február végén kezdődött. A beruházás tartalmazza az energetikai korszerűsítést, az ingatlan külső szigetelését, valamint a termálfűtéshez hőcserélők szerelését. Az emeleti nyílászárócsere, a tetőszerkezet megerősítése, a tetőcserép cseréje, a kémények részleges elbontása történik, […]
Az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai folyamatosan látják el a közterületek karbantartását, és most a tavaszi munkákat végzik. Például a gömbakácok nyesését, a Pihenőparkban a fűszernövény kert gyomtalanítását, a bokrok nyesését, a rózsák metszését, a templom körüli parkban a fák nyesését, a fű vágását, amit a Vadásztanya vendéglő környékén is megtettek.
Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-CS2-2024-00001 azonosítószámú, „Identitástudat erősítése Csongrád-Csanád vármegyében” című projekt keretében igyekszik elősegíteni a hátrányos helyzetű lakosság (gyermekek, idősek, fogyatékosok, nők, romák, mélyszegénységben élők) felzárkózását, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását, valamint a velük foglalkozó szervezetek hatékonyabb beavatkozásait segítő fejlesztések biztosítását Csongrád-Csanád vármegyében. A SZÚT-VEP témában márciusban […]
A csomagfeladás és kézbesítés a Magyar Posta szolgáltatása mellett most már több helyen igénybe vehető. Az Express One csomagszállító cég március végén automatát helyezett el a COOP ABC Hunyadi utcai oldalán. Tavaly július végén a FOXPOST szintén automata csomagátvevőt telepítetett a COOP ABC-hez, de a Rákóczi utca felöl. A helyi […]
A Balástyai Újság belső oldalain lévő képek a honlapon megjelenő webes változatban a színesek. A nyomtatott újságban változatlanul fekete-fehér fotók láthatóak, mert költségesebb lenne a teljes színes nyomtatás.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. megbízásából az MVM XPert Zrt. Korrózióvédelmi Divízió Igazgatóság 2025. március 31-től 2025. július 31-ig a Kistelek-Zsana 132 kV-os távvezeték oszloptő felújítását végzi. A munkavégzés kiterjed Balástya néhány külterületi ingatlanára is, amelyek helyrajzi számát a kivitelező az alábbi levélben tette közzé.
A 2025. április 26-ra tervezett Világgulyás – Hungarikum a világ körül! eseményt a szervezők sajnálatos módon nem tudják megtartani a kialakult száj- és körömfájás járványhelyzet miatt. Bár már sokan készültek a főzésre, a találkozásra a járvány kapcsán kiadott 23/2005. (III. 23.) FVM rendelet értelmében, valamint a közösség egészsége és biztonsága érdekében az eseményt […]