Július közepére elkészült a Védőnői tanácsadó udvarában a babakocsi tároló tetőszerkezete és a cserepezése. A következő feladat a falak javítása. A főépületen a tető széleinél a cserepezés befejezés előtt áll. Kibontották a tűzfalat, megerősítettek a gerendákat, a lépcső acélváza is a helyére került, hogy a tetőtérben kialakítandó irodákhoz fel lehessen […]
Yearly Archives: 2025
Július 19-én sokan összejöttek a rendezvénytéren és a Piaccsarnokban, hogy együtt süssenek-főzzenek. A tárcsákban és grillen, a bográcsokban változatos ételek készültek. Kolbász, saslik, csirkecomb, fürj, hamburger sült, marhapörkölt, birkapörkölt, kakaspörkölt és pacal főtt. A csapatok előkészítve hozták a sütni és főznivalókat, azután kellemes beszélgetés és iszogatás közben elkészült az étek, […]
Július 18-án a rendezvénytéren több mint 60-an nézték meg az Indul a bakterház című filmvígjátékot. A filmet először 1980-ban mutatták be. Mihályfy Sándor rendezte Rideg Sándor azonos című regénye alapján. Az Indul a bakterház a Wikipédia szerint az egyik legjobb magyar filmvígjátéknak számít, amelynek sikere a mai napig töretlen. A […]
A sportcsarnok bejáratánál az elkorhadt, elbontott pergolák helyére elkészültek az újak. A beruházást az önkormányzat a közfoglalkoztatási program sikeres lebonyolításáért kapott Start Plusz díj 10 millió forintos támogatási összege egy részének felhasználásával végeztette el. A pergolák tetejére még a jövő héten polikarbonát lemezek kerülnek, ami megakadályozza a fából készült elemek […]
A járási start munkaprogram értékteremtő programjának keretében kapott támogatás egy részéből valósul meg az összesen öt darab buszmegálló felújítása a kapitánysági út mentén, az Erdőközi buszfordulóig. Ezek közül a belterületen a Móra utcában lévő az önkormányzaté, a többi állami tulajdon. Az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai korábban lecsiszolták és lefestették a buszvárókat. […]
Az Egészségház felújítása utolsó fázisában készül a villámvédelem, majd a redőnyöket teszik fel az ablakokra, valamint az orvosi rendelő és a gyógyszertár feliratai kerülnek fel a falra.
Július 19-én, szombaton Zsírégető parti lesz, amelyre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. 20.00 dicco Dj Tonival. Részletek a plakáton.
Egy régi jó magyar vígjáték egy közös mozi élményhez! Jöjjenek el július 19-én, péntek este 20.30 órára, a rendezvénytérre, ahol a Piaccsarnoknál Farkas István kezdeményezése nyomán Regős Bendegúz történetét vetítik. Enni- és innivalót, pokrócot érdemes lesz hozni. Találkozzunk péntek este!
Július 7-11-ig tizenkét gyerek vett részt a Gémes Eszter Községi Könyvtár „Nyári kaland a könyvtárban” elnevezésű táborában, amelyet Tóth Szilvia könyvtárvezető Sutka Margit könyvtárossal és Németh Anita művelődésszervezővel tartott. Volt két segítőjük is, Maróti Kitti és Varga Napsugár. A gyerekeknek egy hét alatt sok programjuk volt. Megismerkedtek a könyvtárral, rajzoltak, […]
A Balástya Községi Önkormányzat nevében tisztelettel megköszönöm a községünket is érintő július 7-ei vihar utáni károk elhárításában végzett munkáját a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, és mindazon balástyaiaknak, akik a károk felszámolásában részt vettek. Továbbá köszönöm a napokig tartó megfeszített munkáját az MVM Démász munkatársainak és a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi […]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a július 7-én történt, a vármegyét sújtó heves vihar okozta károk felszámolásában végzett áldozatos és elhivatott munkájáért köszönetet mondott a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, és Virágh István elnöknek.
A Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének nyilatkozata az alábbi levélben olvasható, válaszként Kemenesi Gábor virológus 2025. július 10-én tett nyilatkozatára.
2025-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága 200.000,- Ft-tal támogatta a Balástyai Polgárőr Egyesületet. Az egyesület a támogatást ruházat vásárlására fordítja.
Az Egészségház felújításának utolsó szakaszában a szegedi HPQ Plus Kft. munkatársai megkezdték az épület körüli állványok elbontását. A következő munkák a klímák kültéri egységeinek felszerelése, a gyógyszertár és az orvosi rendelő feliratainak visszahelyezése, valamint néhány héten belül a szúnyoghálókat és a redőnyöket is felszerelik. A beruházás befejezésének határideje 2025. szeptember […]
A Balástya Községi Sportkör Egyesület több korosztályba várja a focit kedvelő fiatalokat. Részletek a plakáton.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának júniusi tájékoztatója a nyári időszakra a biztonság érdekében tanácsokat fogalmaz meg a természetes vizekben fürdőzésről, a szállásfoglalással kapcsolatban, valamint a nagy melegben hogyan figyeljünk a háziállatokra.
Az iskolaőrség a nevelési-oktatási intézmények rendjének fenntartására iskolaőröket keres. A felvételt nyert jelentkezők komplex felkészítést kapnak a munkakörrel járó kötelezettségek teljesítéséhez. Bővebb információk: https://www.police.hu/sites/default/files/Iskola%C5%91r%20jelentkez%C3%A9si%20egys%C3%A9gcsomag%20-%202025.%20%C3%A9vi.pdf
Július 19-én, szombaton 19 órakor lesz a hindu templomban Virágh Balázs Pakhawaj-művész koncertje, amelyre mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Virágh Balázs magyar származású, nemzetközileg elismert művésze az indiai klasszikus zenének, azon belül a “Pakhawaj” nevű észak-indiai ütős hangszernek. Tanítómestere, Pt. Mohan Shyam Sharma India egyik legkiválóbb és legelismertebb Pakhawaj művésze. […]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Kisteleki Járási Hivatala Kormányablak Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. július 17-én, csütörtökön 13.30-15.30 óráig lesz községünkben a kormányablak busz, és a Tanoda épülete mellett, a polgármesteri hivatallal szemben tartanak ügyfélfogadást. A kormányablak buszban intézhető ügyek: személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, gépjármű vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, ügyfélkapu-regisztráció, NEK […]
2025. július 8-án és július 15-én 8.00-tól 16.00 óráig az MVM Démász Áramhálózati Kft. az áramszolgáltatás javítása érdekében hálózati munkát végez az alábbi levél szerinti helyeken.
Sokan keresik a polgármesteri hivatalt a hétfői viharkárok felszámolása ügyében. Köszönjük a jelzéseket, egyben a lakosság megértését kérem! Igyekszünk ugyan segíteni, de nem mindenben tudunk! FONTOS! Önkormányzatként sem a katasztrófavédelem, sem pedig az áramszolgáltató munkáját nem vehetjük át, mivel sem törvényi felhatalmazásunk, sem kapacitásunk nincsen. Például egy leszakadt vezeték esetén […]
Ahogyan országszerte számos térségben, Balástyán is komoly károkat okozott a hétfői vihar. Fák dőltek ki, faágak szakadtak le, megrongálódott az áramhálózat, ezért a falu bel- és külterületi részein sokáig áramszünet volt és van még. Az MVM Démász szakemberei hét gépjárművel dolgoztak a településünkön, kedden is kora estig. A nagyfeszültségű áramvezetékeken […]
Július 8-án a külterületre is vonultak a hivatásos és az önkéntes tűzoltók a vihar után a kidőlt fák eltávolítására. A Gajgonya 519. számú tanyán lakóépületre szakadt egy faág. A Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület három tagja ment a helyszínre, a faág vastag eltávolítását a kisteleki hivatásos tűzoltóság segítette, és Makóról […]