Május 16-án, a Tanodában az Anyák napja alkalmából Böröczné Huszka Edina és Czirok-Molnár Lilla védőnők bensőséges ünnepségen köszöntötték gyermekeik nevében az édesanyákat. Az idén 23 anyuka jött el 24 gyerekkel és három apuka is elkísérte a családját. Az eseményre mindig azok az édesanyák kapnak meghívást, akik a gondozási körbe tartoznak és első gyermekük még nem jár közösségbe.
A védőnők kedves szavakkal üdvözölték az édesanyákat, majd Edina védőnő Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek című versét olvasta fel, és közösen meghallgatták Szekeres Andienn Kicsi szív című dalát. Végül Lilla védőnő Mese az ölelő Fényről című mesét olvasta fel. Ezután Edina védőnő mondatai zárták az ünnepet: „Remélem, hogy ezek a pillanatok – egy vers, egy dal, egy gondolat – közelebb hozták hozzátok azt a csendes csodát, amit minden nap megéltek. Nem a tökéletességet ünnepeltük ma, hanem az odaadást, a szeretetet, a mindennapi jelenlét erejét. Azt, hogy ott vagytok, hogy öleltek, hogy vigasztaltok, meséltek, altattok, és minden egyes nap újra és újra választjátok ezt a szerepet: szülőként, szívvel. Köszönjük, hogy ma itt voltatok és külön köszönjük, hogy mi is részesei lehetünk az utatoknak. Legyen ez a nap egy kis emlék – szívben, mosolyban, csendben eltéve.”
Minden évben a babák tenyérlenyomatokból készült „virággal” köszöntik édesanyjukat, amelyben a védőnők segítenek nekik. Az előre megfestett virágszár tetejére a lemosható festékkel befestett pici tenyerüket rányomják. A fiúknak kék festékkel, a lányoknak rózsaszínűvel festik be ecsettel a tenyerét. Az így elkészült kép mellé mindannyian egy-egy szál virágot is kapnak, és közös kép is készül emlékül erről a kedves eseményről.
A rendezvényt a Balástya Községi Önkormányzat és a Magyar Védőnők Egyesülete támogatta.
A rendezvényen elhangzott vers és mese:
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek
Mikor járni tanítottál, lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem… s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál, ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél – bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál kívánságom lesve
Álmot hozó meséd nélkül sose múlt el este
Beszédre is tanítottál – szívesen mesélek
Elmesélem e szép napon, hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám úgy szeretlek téged.
Mese az ölelő Fényről
Volt egyszer egy csöndes világ a szívek mögött, ahol minden lélek egy kis fényként született. Volt ott egy Fényecske is, aki éppen az útjára készült. Meleg volt, kíváncsi és tele volt ragyogással. Tudta, hogy hamarosan megérkezik a Földre – de még nem tudta, kik várják.
A világ egy másik pontján két ember álmodott. Talán nem is ugyanazon az éjszakán, de szívük már összekapcsolódott. Nem tudták pontosan, mi hiányzik – csak azt, hogy valami nagy dolog közeledik. Valami, ami örökre megváltoztatja őket.
Egyik hajnalon, még a csendben, egy apró fény jelent meg. Nem szólt semmit, csak jelen volt. Láthatatlanul, de egyre érezhetőbben. És ahogy telt az idő, a két ember szívében megmozdult valami. Valami új, Valami mély.
Nem tudták pontosan, mikor lettek szülők. Talán akkor, amikor először látták a kis életet a képernyőn. Vagy amikor meghallották a szívverését. vagy amikor először mondták ki, félve: „mi leszünk az ő világa”
A szülővé válás nem egy pillanat. Hanem egy lassú, mély átalakulás – mint amikor a földből egy fa emelkedik ki és gyökereket ereszt. Nap, mint nap. Örömmel. Félelemmel. Fáradtan, de szeretettel.
A fényecske időközben megérkezett, már nemcsak fény volt, hanem kis kéz, kis szem, kis álom. De az a fény ott maradt bennük is – mindkettőjük szívében. Ez a fény lett a tekintetükben, amikor rá néznek. A karjukban, amikor ölelnek. A hangjukban, amikor vígasztalnak.
Ez a fény az, amit azóta úgy hívnak: szülői szeretet, és ez a fény örökre ott marad.
