Csodás élményeket szerezhettek a gyerekek a községi Gyereknapon

Május 24-én, a Sajtkukacparkban négyszáznál is többen vettek részt a Balástya Községi Önkormányzat által szervezett Gyereknapon. Sokféle program és megannyi csodás élmény várta a gyerekeket.

Először Ujvári László polgármester üdvözölt mindenkit, majd a Bábabokra Néptáncegyüttes első és második osztályos táncosai tartottak bemutatót, azután a kicsit nagyobbak, a Mákvirágok csoport néptáncosai mutatkoztak be Szathmáry Éva és Kalmár Gergely vezetésével. A most csak négy fővel fellépő Balástyai énekkar következett, akik Matuska Tímea tanítványai. Dalaikat többen velük énekelték. Ezután a Madarak-fák napi rajzpályázat díjait adta át a polgármester, és az alkotásokat egy paravánon láthattuk, amelyeket egyébként Szombathelyi Ágnes, a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója bírált el. Közben már nagyon sokféle állomás, programpont várta a gyerekeket, akik ha legalább öt pecsétet begyűjtöttek az „útlevelükbe”, igazolásként, hogy jártak azokon az állomásokon, választhattak egy csokit.

A legkisebbeknek kismotoros KRESZ ügyességi pálya, mozgásos feladatlap, aszfaltrajz, cukorkanyaklánc fűzés volt, de korosztály nélkül mindenki részt vehetett a papírbáb készítésben, társasjátékban, labdadobásban, kipróbálhatta az íjászatot, az ugrálóvárat. A kerékpáros ügyességi pályánál a rendőrautóba be lehetett ülni. A tűzoltók állomásán pumpálható vízsugárral a bója tetejéről a kislabdát kellett lelőni, amit láthatóan nagyon élveztek a gyerekek, de a tűzoltó autó belsejét is megnézhették. A pingpong-asztalnál is lehetett játszani. Mindig nagy sikere van a csillámtetkónak, és az arcfestésnek. Most is sorban álltak a gyerekek a nekik tetszőért. A lufihajtogató kérés szerint bármilyen formára hajtogatta a hosszú, színes lufikat, és volt, aki az arcfestés és a csillám tetkó után egy lufi játékot is begyűjtött. A Gyereknap fő attrakciója a sas- és a kerecsensólyom bemutató volt. Fuszonecker Gergő hivatásos solymász beszélt a munkájáról, a madarak erejéről és szokásairól. Megmutatta hogyan repül el a sas, és jön vissza hozzá a jutalom falatért.

Egész délelőtt bodzaszörpöt és teát kérhetett, aki megszomjazott. A Balástyáért Közalapítvány jóvoltából öt kilogramm lekváros linzert, a Vadásztanya vendéglőben sült négy kilogramm pogácsát és négy kilogramm pizzás csigát vittek a rendezvényre, és ezek el is fogytak. Ebédre az önkormányzat felajánlásával előzetesen négyszáz darab díjmentes hot-dog jegyet lehetett igényelni, és mind a négyszáz szintén elfogyott. A sorban állás után a kedveltebb állomásokra még visszafutottak a gyerekek játszani, azután fáradtan és csodás élményekkel térhettek haza.

Köszönet

Köszönöm a könyvtárunk munkatársainak, a művelődésszervezőknek, az önkormányzat fizikai állományú munkatársainak és a polgármesteri hivatal dolgozóinak, a helyi egyházi segítőknek, az általános iskola, az óvoda, a bölcsőde, a Balástyáért Közalapítvány képviselőinek, a Motiváció Tanodának, a Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársainak, a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, és minden önkéntes segítőnek, hogy ilyen sikeres és színvonalas Gyereknapot tarthattunk!

Ujvári László polgármester

DSC_9576_1280x853

kép 1 / 144

Megszakítás