A Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói június 16-án elbúcsúztak diákéveik helyszínétől.
Az ünnepi csengetéskor az iskola folyosóján rövid búcsúztató következett, ami után a ballagók a hetedikesektől egy-egy szál rózsát és tarisznyákat kaptak. Rabi Edit Éva igazgató és Vágvölgyiné Albert Tünde osztályfőnökök vezetésével, énekszóval indultak a felsős és alsós tantermekbe elköszönni az iskolától, majd a sportcsarnokba mentek, ahol várták őket a szüleik és közeli hozzátartozóik. Az ünnepségen a hetedikesek átvették az iskola zászlaját, majd rövid műsorral köszöntek el a nyolcadikosoktól. A ballagók egy kisfilmmel diákéveikre emlékeztek, és a 7. osztályosok az emlékek mellé ajándékul néhány jó tanácsot olvastak fel. Rabi Edit Éva igazgató köszöntötte a végzős diákokat, a ballagtató osztályfőnöküket, az elszorult torokkal gyermeküket kísérő szülőket és a meghívott vendégeket. Búcsúztatójában elmondta, hogy a tarisznyában a pogácsa mellett az iskolában kapott értékeket is elviszik a ballagók, amit a tanáraiktól kaptak, amelyek az életük alapkövét jelentik. Egy tanmesével köszönt el a 8. osztályosoktól: „Egy este egy csapat nomád lovas épp lefekvéshez készülődött, amikor hirtelen vakító fényesség vette körül őket. Tudták, hogy valami mennyei lény jelent meg nekik. Felcsigázva várták az égi üzenetet, amely biztosan különleges értelemmel bír majd. Végül így szólt a hang: – Gyűjtsetek össze annyi kavicsot, amennyit csak bírtok! Tegyétek a nyeregtáskába, azután menjetek tovább utatokon, és holnap este örültök és bánkódtok majd egyszerre. Miután eltűnt a jelenés, a lovasok csalódottan néztek egymásra. Arra számítottak, hogy a lét örök titkai tárulnak föl előttük, melyek révén gazdagságot, egészséget és célt adhatnak a világnak. Ehelyett valami értelmetlen, lélektelen munkát bíztak rájuk. A káprázatos ragyogás emléke mindazonáltal arra sarkallta őket, hogy lehajoljanak néhány kavicsért, és bedugják a nyeregtáskájukba, miközben dühösen morgolódtak. Egy napi vándorlás után tábort ütöttek, s ahogy benyúltak a nyeregtáskájukba, felfedezték, hogy valamennyi felszedett kavics drágakővé változott. Örültek a drágaköveknek, és bánkódtak, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot. A régi történet tanulsága szerint a tudás olyan, mint a kavics. Első ránézésre értéktelen, gyűjteni fáradtságos, minél több van belőle annál nehezebb cipelni, de annál könnyebb elhagyni. A mögöttünk lévő nyolc év során az iskola volt a ti „kavicsmezőtök” és tanáraitoktól kaptátok a kavicsokat. Sokaktól sokféleképpen. Ti pedig – valljuk be – olykor furcsa „kő-gyűjtők” voltatok. Sokszor ellenálltatok, míg mások szenvedélyesen gyűjtögettek. Néha egymás kezét is lefogtátok: Csak nem akarod azt a vackot felszedni? A rátok bízott köveknek nem mindig voltatok jó gazdái. Azt azonban nem tudhattátok, hogy a tudás nem közönséges kavics, épp ellenkezőleg: nagyon is különleges. Mikor az ember már sokáig birtokolta, egyszer csak: gyémánttá válik. Értékes lesz, sőt felbecsülhetetlen értékű! Mikor ez bekövetkezik, a jóslat is beteljesül, ahogy a történetben is beteljesült. A gyémántokra rácsodálkozó emberek boldogok voltak, mert fáradtságuk nem volt hiábavaló, és bánták, hogy nem gyűjtöttek több kavicsot.” Az igazgatónő a mese példájával folytatta beszédét. Akik az elmúlt nyolc év alatt a legtöbb „kavicsot” gyűjtötték, a nevelőtestület által alapított Munkácsy-plakettet kapják. Ebben az évben két ballagó, Gunics Gréta és Kocsis Csenge érdemelte ki a díjat. Rabi Edit Éva a gyerekeknek szóló jókívánságai után a szülők közül azoknak köszönte meg a munkáját, akik a legtöbb segítséget adták az iskolának: Farkas Arankának, Szélné Megyeri Krisztinának, Kocsis Zoltánnak, Sári Péternek, továbbá Kocsisné Benkő Beátának, aki a pályázatok írásával lehetőséget teremtett arra, hogy a gyerekek számos tanórán kívüli programon vehessenek részt, és a sok kiránduláson életre szóló élményeket szerezhessenek. Egy amerikai sportoló szavaival búcsúzott a ballagóktól: „Mindenki képes célokat elérni. Ne hagyjátok, hogy elbátortalanítsanak, amikor szeretnétek valóra váltani egy álmot. Végül, használjátok ki, hogy fiatalok vagytok! Akkor is ragaszkodjatok álmaitokhoz és céljaitokhoz, ha a megvalósításuk lehetetlennek látszik!”
Antal Imre plébános a nyolcadikosoknak egy történetet mesélt el, ami szerint egy eladó házat nézett meg egy vevő. A hirdetésben az állt, hogy hatalmas telek is tartozik hozzá. Nagyon megdöbbent, amikor az eladó a hátsó ajtót kinyitotta, és nagyon közel volt a kerítés. Látva a vevő értetlenségét, ekkor a tulajdonos azt mondta, ez a telek valóban hatalmas, és az ég felé mutatott. A plébános azt mondta, amikor meglátta a ballagók tablóját a hőlégballonnal, ez a történet jutott eszébe, mert a hőlégballon csak akkor tud felszállni, ha van űr, ha van tér. „Kívánom, hogy mindahányszor szemetek elé idézitek a tablót, és látjátok rajta a hőlégballonokat, amit gondolom, nem véletlenül helyeztetek rá, mindig jusson eszetekbe, hogy korlátlan lehetőségetek van az Ég felé növekedni. Ahhoz hogy fölfelé növekedhessünk, szükségünk van űrre.” Antal Imre a beszédét azzal folytatta, ha házat építünk, annak a szélessége mellett a magassága is fontos. Ez a fejlődésben, a növekedésben szintén nagyon fontos. „Fölfelé növekedni, de az nem azt jelenti, hogy föntről nézünk másokat, azaz lenézünk másokat, hanem azt, hogy eljutunk egy olyan magaslatra, egy olyan jellembeli szintre, ahonnan tisztán, világosan és értelmesen látjuk a dolgokat, és így formáljuk, alakítjuk a saját életünket, a közösségeink életét, a társadalom, a nemzet jövőjét is.” Végül jókívánságait fogalmazta meg a nyolcadikosoknak: „Azt kívánom nektek, hogy szárnyaljatok, repüljetek és törekedjetek az Ég felé. Oda, ahonnan minden szépnek, értékesnek és jónak látszik, és ha föntről tekintetek a körülöttetek lévő világra, akkor hiszem azt, a ti életetek is széppé, értékessé és értelmessé válik.”
A plébános szavai után a nyolcadikosok búcsúzó műsora következett, majd egy-egy szál rózsával mondtak köszönetet szüleiknek.
Ujvári László polgármester beszédében arra kérte a ballagókat, hogy a búcsú után se szakadjanak el végleg egymástól. „Egész életen át kísérjenek benneteket az évek alatt kötött barátságok. Az általános iskolában szerzett tudást folyamatosan bővítsétek, használjátok a magatok és a körülöttetek lévők hasznára. Munkátoknak akkor lesz értelme, és akkor lesztek boldogok, ha azzal foglalkoztok, amit igazán szerettek.”
Az ünnepség végén a nyolcadikosok osztályfőnökükkel együtt a közönség előtt elhelyezték az osztály emlékszalagját az iskola zászlaján, majd Jenei Norbert hitoktató gitárkíséretével a 4S Street: Mesélek… című dalával köszöntek el.
Illin Klára
