A Magyar Posta Zrt. tájékoztatja az ügyfeleket, hogy április 5-én az elektromos hálózat karban tartása miatt korlátozottan vehető igénybe a balástyai postai szolgáltatás.
Monthly Archives: március 2023
Március 30-án a kegyeleti parkban Farkas Sándor országgyűlési képviselő, miniszterhelyettes, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, Szrnka Mihály, a Dél-alföldi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási ágazatvezetője és Ujvári László polgármester az Országfásítási Program ültetett fákat. Ujvári László polgármester a faültetés előtt elmondta, hogy egy agrárminisztériumi pályázatnak köszönhetően az Országfásítási Programban 30 darab facsemete, 15 […]
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya márciusi hírlevelében az aktuális hírekre hívja fel a figyelmet.
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres.
Április elsején községünkben vendégszerepelt a Szatymazi Színkör, és Molnár Ferenc: Ketten beszélnek című előadását adták elő. A művelődési ház nagytermében szinte nem volt üres hely, annyian ültek a nézőtéren. A színpadi jelenetekben különböző humoros férfi-nő helyzeteket láthatott a közönség. A darabban fellépett Barna Károly szatymazi polgármester is.
A Csongrád- Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a madárinfluenza miatt további védőkörzeti intézkedéseket rendelt el Balástya észak-nyugati, nyugati és dél-nyugati közigazgatási területén kívül több településen.
Május 13-án, szombaton 9 órakor a Tanodától indul biciklitúra a csólyospálosi Varangykő tanösvényhez, amely 3000 méter hosszú geológiai bemutatóhely. A helyszínen Gyenes Zsolt geológus előadást tart földtani és élővilági bemutatót kőzet és talajmintákkal, valamint térképekkel. Ebéd a helyszínen lesz, gulyásleves és kenyér. Kérjük, hogy poharat, tálat, evőeszközt mindenki hozzon magával! […]
Április elsején 10.30 órától Családi nap lesz, amelyre minden gyereket, szülőt és nagyszülőt szeretettel várnak a szervezők.
A balástyai Pétör Pince alapítója Papós Zoltán 63 éves korában elhunyt. Főállásban a Fehértói Halászcsárda főpincére és értékesítési vezetője, a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál egyik szervezője volt. 2016-ban vettek házat Balástyán, azóta szabadidejében foglalkozott borászattal is. A 2019-es évjáratú Medina bora a vajdasági Temerinben rendezett borversenyen bronzérmes lett. A Pétör Pince […]
A Kisteleki Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat, és az állampolgárok segítségét kéri az ismeretlen helyen tartózkodó Majlát Alexandra Gabriella megtalálásához. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 14 éves lány egy balástyai iskolából 2023. március 21-én ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Majlát Alexandra Gabriella 160 centiméter magas, vékony testalkatú, […]
Fodor-Jójárt Rebeka türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után 31 éves korában, március 23-án elhunyt. Rebeka 2021-ben Balástya Községért Elismerést vett át a XXI. Balástyai Falunapok megnyitóján. A Fiatal tehetségek, büszkeségeink kategóriában, az „Akikre büszkék lehetünk” díjat kapta meg a kiemelkedő tanulmányi eredménye és szakmai területén is kimagasló teljesítménye miatt. 2012-ben […]