Elhunyt Fodor-Jójárt Rebeka

Fodor-Jójárt Rebeka türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után 31 éves korában, március 23-án elhunyt.

Rebeka 2021-ben Balástya Községért Elismerést vett át a XXI. Balástyai Falunapok megnyitóján. A Fiatal tehetségek, büszkeségeink kategóriában, az „Akikre büszkék lehetünk” díjat kapta meg a kiemelkedő tanulmányi eredménye és szakmai területén is kimagasló teljesítménye miatt. 2012-ben vették fel a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar kémia alapképzésére, amit kiváló eredménnyel végzett el. Tanulmányait a kar vegyész mesterképzésén folytatta, mely kutatási eredményeiből született diplomamunkájával elnyerte a Magyar Kémikusok Egyesülete Nívódíját. Ezután felvételt nyert a Kémia Doktori Iskola szerves kémia programjába, ahol a szteroid kutatócsoportban tumorellenes hatóanyagok fejlesztésével foglalkozott. Számos, szakmájában elismert külföldi szaklapban publikált és nemzetközi konferencián vett részt. A doktori fokozat megszerzéséhez szükséges disszertáció írásán dolgozott. Kutatásai félbemaradtak.

Fodor-Jójárt Rebeka halála nagy veszteség a tudományos élet számára is.

Temetése április 4-én, kedden 14 órakor lesz a balástyai temetőben.

Megszakítás