Nevelőszülőket keres a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató

A gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben élnek, hanem kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnekelhelyezésre a családból való kiemelést követően. Jelenleg közel huszonötezer gyermek nevelkedik így Magyarországon, róluk állami, civil és egyházi fenntartású szolgáltatók gondoskodnak. Utóbbiak közé tartozik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, mint a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő, országos hatáskörű gyermekvédelmi intézmény. Az a feladatuk, hogy a családjából kiemelt gyermeknek a legjobban megfelelő elhelyezést biztosítsák, nevelőszülőknél, illetve lakásotthonban. Munkájuk egyik legfontosabb része, hogy a nevelőszülői hivatásra folyamatosan ráirányítsák a társadalom figyelmét. Nemcsak azért, hogy láttassák, milyen hasznos munkát végeznek, hanem azért is, hogy növeljék ennek a hivatásnak az ismertségét, megbecsültségét. Emellett kiemelt céljuk az is, hogy magunk közé hívják, toborozzák azokat az embereket, akik szívesen válnának nevelőszülővé.

A Csongrád-Csanád megyei nevelőszülőket bemutató kisfilmet a „Szeged én városom” elnevezésű oldalon tették közzé, amely itt látható: https://fb.watch/97u132GGPJ/

Megszakítás