Meghívó Böllérfesztiválra

A Balástya Községi Önkormányzat november 12-én és 13-án rendezi meg a jubileumi XX. Balástyai Böllérfesztivált. Tavaly a koronavírus járvány miatt nem tudtuk megtartani ezt a hagyományos eseményt. A korábbiakhoz képest lényeges változás, hogy nem lesz Böllérbál, amelyről a döntést a szervezőkkel, a képviselő-testülettel együtt hoztuk meg, ugyanis a kültéri tervezett programok mindkét napon megvalósíthatóak a járványügyi előírások betartásával, viszont a zárt térben egészségügyi és járványügyi szempontból kockázatos lenne a szokásos nagylétszámú bál szervezése. A mulatságot szeretők számára a sátorban késő délutántól lehetőség lesz szórakozásra, és a kültéri programok is bővülnek. Nagy tisztelettel invitálok mindenkit a szervezők és a támogatók nevében is a két napos programra, mert mindent megteszünk azért, hogy egy jóhangulatú, kellemes települési rendezvény részesei lehessenek.

         Ujvári László polgármester

A rendezvénnyel kapcsolatos információkért keresse Kiss Józsefet – 06 (20) 541-3410

Megszakítás