Elfogták a balástyai templom betörőjét

2021. október 9-én déli 12 óra előtt a Páduai Szent Antal római katolikus templomból egy ismeretlen férfi a templom sekrestyéjének egyik szekrényéből elvitt egy több tízezer forint értékű kegytárgyat. Az elkövető a templomban tartott keresztelő után jutott be a templomba, és a templom zárására oda érkező gondnokkal összetalálkozott a templomkertben, aki meglátta a kezében az egyházközség adománydobozát, és kérdőre vonta, hogyan került hozzá. A dobozt azután átadta, majd elővette a süteményes dobozt is a zipzáras felsőjéből, amit a keresztelőt tartó család hagyott ott a gondnoknak. Ekkor a misekehely aranyszíne is kivillant a ruhája alól. A gondnok telefonon azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A kisteleki rendőrök a helyszínen elfogták a tolvajt, egy 19 éves szegvári férfit. Az elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, aki beismerte a tettét, és lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellene. Az eltulajdonított kegytárgyat a rendőrség vissza adta Antal Imre plébánosnak.

Fotók: police.hu

Megszakítás