Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Trianon 101. és a megye névváltozásának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget Szegváron

A magyar országgyűlés a 2010. évi XLV. törvényében június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította, a trianoni békediktátumra emlékezve a nemzeti összetartozás erősítésének céljával.

E napon emlékezünk meg Magyarország új határainak kijelöléséről, amely az Osztrák-Magyar Monarchia I. világháborúban elszenvedett veresége következményeként, a Párizs környéki békeszerződés alapján valósult meg. Magyarország ekkor vesztette el területének 71.4 százalékát, népességének pedig 63,5 százalékát.

Csongrád-Csanád Megye Önkormányzata Szegváron, a Károlyi-kastélyban tartotta megemlékezését, melyet megelőzően katonai tiszteletadással helyezték el az emlékezés koszorúit az Országzászlónál a megyei közgyűlés vezetői, Farkas Sándor Miniszterhelyettes, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem, a szentesi II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a hódmezővásárhelyi Bocskai István Lövészdandár, Andrási Elemér plébános, valamint polgármesterek és civil szervezetek.

A Károlyi-kastélyban a Közgyűlés elnöke, Gémes László mondott megemlékező beszédet.

„A magyarság 101 éve emlékezik, 101 éve őrzi és vállalja büszkén magyarságát, múltját, hagyományait, az elszakított területeken élő magyarokkal való rokonságát. Legyünk büszkék arra, hogy ennyi évtized után is kitart magyar a magyar mellett!” – mondta az elnök.

Trianon 100 éves emlékére a megye a Csongrád-Csanád nevet vette fel, melynek első évfordulóján a megyei önkormányzat „Megyei identitás erősítése” című pályázatának keretein belül kihirdette a Megye Tortája versenyt, amelynek részleteit a www.csongradcsanad.hu oldalon találják az érdeklődők.

A Mindszenten tartott Országzászló avatáson dr. Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnöke részére a megye névváltoztatásának első évfordulója alkalmából Csongrád-Csanád Megye Közgyűlésének elnöke, Gémes László, egy névre szóló emlékérmet nyújtott át.

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata

Megszakítás