Ellenőrzik az élelmiszer előállító, forgalmazó, vendéglátásban és közétkeztetésben résztvevő vállalkozásokat

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Kistelek Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya 2021-ben is ellenőrizni az alábbi levélben megfogalmazottak szerint az élelmiszer előállító, forgalmazó, vendéglátásban és közétkeztetésben résztvevő vállalkozásokat.

Az ellenőrzések során a felsorolt vállalkozások mindegyikében ellenőrzik a külön engedélyköteles termékkörök forgalmazásához szükséges engedélyeket, a HCCP kézikönyv meglétét, az abban foglaltak betartását, aktualizálását, betartását és a nyilvántartások vezetését. A dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolását, annak dokumentumait, az érvényes tüdőszűrő vizsgálati eredményeket. A dolgozók meghatározott gyakoriságú HCCP oktatását, annak dokumentáltságát, a védőfelszerelések és munkaruhák szakszerű használatát.

A takarító- és fertőtlenítő szerek szabályos tárolását, előírás szerinti felhasználását, az eszközöket a felhasználás helye szerinti jelöléseket, a fertőtlenítőszerek biztonsági adatlapjait. A rovar és rágcsálóirtási szerződést, és az irtás gyakoriságát. Állati eredetű melléktermékek, használt sütőzsiradék elszállításáról szóló szerződést, valamit kereskedelmi okmányokat az elszállításról. A megfelelő higiéniai körülményeket, és a szakosított tárolást. A forgalmazott és előállított félkész és késztermékek minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejét, továbbá ezek nyomonkövetési szabályainak betartását a számlán, terméken, szállítólevélen való összevetésével. A FELIR azonosító meglétét, és a csomagolóanyagok specifikációinak rendelkezésre állását.

Az élelmiszerboltokban a fentieken kívül még ellenőrzik a kereskedelemben történő élelmiszer előállítás nyilvántartásba vételi kötelezettség teljesítését, például a sajtdarabolás és előrecsomagolás a fogyasztói tértől elkülönített helyiségben, a fogyasztó távollétében történik-e. Szeletelve árusított, hőkezelt húskészítmények, például felvágottak, sonkák és sajtok esetében szeletelési napló vezetését, a termék beazonosíthatóságának vizsgálatát fogyásig. A nem előre csomagolt, friss vagy hűtött sertés, juh, kecske, baromfihús végső fogyasztónak történő értékesítése esetén a származásra vonatkozó végső információkat jól látható módon az eladásra kínálás helyén fel kell tüntetni oly módon, hogy az eladásra kínált különböző származási országú húsok a fogyasztó számára egymástól egyértelműen elkülöníthetőek legyenek, és a tájékoztatás a rendeletben előírtaknak megfeleljen.

Csomagolatlan friss húsok jelölése, nyomonkövetése a hűtőpultban, a csomagolatlan élelmiszerek allergén anyagairól megfelelő tájékoztatás biztosítását, és a csomagolatlan, lédig élelmiszerek esetében a kísérő dokumentáció meglétét. 

A vendéglátásban és a közétkeztetésben a fentieken kívül ellenőrzik a nem gyári csomagolt fagyasztott húsok jelölését, elnevezését, számláját, szállítólevél sorszámát, fagyasztás idejét, a fogyaszthatóság határidejét. A helyben készített készételek és félkész ételek jelölését, elnevezését, készítésének idejét, fogyaszthatóságának határidejét. Tálalási napló vezetését, ételkísérő lapok használatát, anyaghányad nyilvántartások meglétét allergén hozzávalók feltüntetésével, és készételek esetében az allergén anyagokról a megfelelő tájékoztatás biztosítását. A csomagolatlan, lédig továbbfeldolgozásra érkező élelmiszerek esetében kísérő dokumentáció meglétét az allergének feltüntetésével.

Az ellenőrzéssel, és a fentiekkel kapcsolatban tájékoztatást lehet kérni az alábbi elérhetőségeken: ebao.kistelek@csongrad.gov.hu, és a 62/680-811-es telefonszámon. 

Megszakítás