Szél Zsófi tortacsodái

Szél Zsófia végzős védőnő hallgató a Szegedi Tudományegyetemen. Területi védőnőként szeretne majd elhelyezkedni, és hobbija a tortasütés, amit jelenleg saját magától fejlesztett, de szakképzett cukrászok is megirigyelhetnék a tortáit.

– Honnan jött a sütés szeretete?

– Édes szájú vagyok, mindig imádtam a süteményeket. Általános iskolás koromban jártam kézműves szakkörbe Virágh Istvánné Éva nénihez, akkor erősödött bennem a kreativitás. Azután láttam tv-ben a tortakészítő műsorokban a gyönyörű tortákat, és akkor gondoltam, szeretnék cukrász lenni, mert a torták díszítése is hasonló, mint a kézműveskedés. Később rájöttem, mégsem a cukrászat lesz a fő foglalkozásom. Két évvel ezelőtt kezdtem tortát sütni a baráti körömben és az ismerősöknek. Van, aki konkrét kéréssel jön, van, aki rám bízza, milyet sütök, amit nagyon imádok, mert akkor elengedem a fantáziám. Minden esetben elmondom, hogy ezt csak hobbiból csinálom, és nem biztos, hogy sikerülni fog.

– Mi volt az oka, hogy sütni kezdett?

– Rendeltünk egy tortát, ami szinte ehetetlen volt és a díszítését is szörnyűnek találtuk. Azt gondoltam, én ezt meg tudom sütni, és szebb, meg finomabb lesz. Amúgy mindenben ilyen vagyok, amit eldöntök, azt megcsinálom. Anyukámtól a piskóta receptjét megtanultam, bár ő nem szeret sütni. A dekorációk közül a vajkrém virágok kipróbálásához videókat néztem, vettem eszközöket, de még gyakorlás szükséges, és fejleszteni szeretném a cukrászati tudásomat tanfolyamokon. Kinéztem három egymásra épülő tanfolyamot, amit el akarok végezni az egyetem után. Úgy gondoltam, nekem mégis szükséges az alaptanfolyam, mert bármilyen hasznos praktika lehet akár az alapoknál is, bár a jól bevált piskótareceptemtől nem vagyok hajlandó eltérni.

– Távlatokban védőnőség vagy cukrászat?

– Mindkettő egyszerre. A tortasütés nekem nagyon jó kikapcsolódás. Volt, amikor feltettem magamnak a kérdést, vajon a védőnőség vagy a tortasütés legyen, de rájöttem, hogy a sütés esetén nincsenek ünnepnapjaim, mert akkor kell dolgozni, amikor más ünnepel. Egyébként nagyon jó szakma, szeretem látni az emberek örömét. Folytatni akarom a védőnői munka mellett az általam megszabott keretek között, másodállásban. Most így gondolom, és addig szeretném a tortákat sütni, díszíteni, amíg igazán szeretettel csinálom, meg másoknak is szeretettel tudom átadni.

IMG_20190907_180303_576x768

kép 1 / 16

Megszakítás