Juhász Antal néprajzkutató professzor Balástyához kötődő kutatómunkája – II. rész


Dr. Juhász Antal professzort több szál fűzi községünkhöz. Fiatal néprajzkutatóként a mai Balástya területén is végzett kutatásokat. 2000-ben íróasszonyunk, Bitó Józsefné Gera Eszter Régi paraszti életünkre emlékezem című könyvét lektorálta. Az elmúlt években régi balástyai nagygazdák, a Kordás család, a Veszelka család és az Imre család fellelhető dokumentumai alapján végzett kutatásokat, és erről írásai a Móra Ferenc Múzeum kiadványaiban és a Szeged folyóiratban jelentek meg.

– Mi fordította a figyelmét a családtörténetekre?

– Azt tapasztaltam az utóbbi évtizedekben, hogy a tanyán és falun élő parasztság – meg, ahogy a szociológusok mondják – az utóparasztok életéről egyre több ismeretet halmoztak fel a szaktudományok, a történettudomány, a néprajz, a szociológia, és a többi, de kisebb közösségekről kevesebbet tudunk. Nagy általánosságban ismerjük az életmódot, az építkezési módokat, de ahogy közelítenénk egy kisebb közösséghez, nem is egy faluhoz, hanem rokonsághoz, családhoz, kevesebb ismeretünk van róluk. A másik meggondolás az volt, hogy ha a társadalom felsőbb rétegeinek családja érdemes volt a kutatás figyelmébe, főurak, nemesek, polgári rendek, uralkodóházak történetéről nem is szólva, akkor a paraszti történetek is érdemesek a kutatás figyelmére, hiszen az egykorú társadalom túlnyomó hányadát ők alkották. Ebből a körből, társadalmi rétegből, osztályból, kevesebb ismertünk van egy-egy családról. Voltak feljegyzéseim már korábban is egyes családokról. Tudni illik minden adatgyűjtést az adatközlők, visszaemlékezők családjának, elődeinek, rokonságának feljegyzésével kezdtem, de ez nem volt részletes és nem volt módszeres, csak annyi, hogy kik voltak az elődök, honnan származtak.

– Miért a balástyai Kordás, Veszelka és Imre családokat választotta kutatási témának?

– Jegyzeteimet áttanulmányozva láttam, hogy néhány családról nemcsak visszaemlékezésekből, hanem írott levéltári forrásokból is van több kijegyzésem. Ilyen volt a Kordás család és az Imre család. A Veszelka akkor még nem volt képben. Az nem véletlen, hogy valamennyi említett család módos gazdacsalád volt. Ugyanis az írott források nagy része róluk nyújt több ismeretet. A régi statisztikák és például a gazdacímtár 1895-ből, amiben a száz holdas vagy száz holdon felüli birtokosokat vették jegyzékbe. Balástyán ebbe a kategóriába a Kordások, Imrék, Veszelkák estek bele. Néhány más család is, de közülük a Kordás volt a legmódosabb.

– Egy-egy család életére a visszatekintés hány évet ölel fel?

– Több mit kétszáz évre tekinthettem vissza az 1700-as évek végéig. Mindig szerettem búvárkodni a régi térképekben, főleg a kéziratos térképekben. Az első nagyobb munkámat, amit a szegedi tanyák településtörténetéről írtam az 1970-es években a Giba Antal-féle térkép 1836 1840 között készült alapján írtam, aminek van egy-egy példánya a levéltárban és a múzeumban is. A múzeumban a zárva tartási napon, hétfőn a kiállítási teremben ezeket az asztal nagyságú térképlapokat kiterítettem, egymás mellé tettem, levettem a cipőmet, zokniban mászkáltam fölötte. Gyönyörködtem. Színes térkép volt. Mondtam, hogy most itt vagyok a régi szegedi határba, és előttem kinyílt az egész határ. És elkezdtem cédulázni. A Giba-féle térkép, amelyik kétszáz valahány lapból áll, 1485 tanyát ábrázol. Mindegyikről kijegyzésem van. A tanulmány 1974-ben jelent meg az Etnográgfiában: Adatok a szegedi tanyák településtörténetéhez címmel. Bálint Sándor néprajzkutató professzor mondta, hogy ez teljesen új alapokra helyezi a szegedi tanyák településtörténetét. Ő ezeket a forrásokat nem ismerte, munkájához a nyelvészeti, meg kimondottan néprajzi, szakrális, szokásanyag feljegyzések tartoztak.

– A Kordás családról szóló írása 2016-ban jelent meg. Utána következett a Veszelka család és az Imre család története. Talált kapcsolódási pontokat?

– Mindhárom családnak vannak egymással találkozási pontjai, mert régen azt mondták, a föld a földhöz házasodott. Ezeknek a családoknak a leszármazottai nagy része ugyanott él, ugyanazokon a földeken élnek ma is.

– Mi az a tapasztalat, amit összegezni tud, ha visszatekint a családok több mit kétszáz éves történetére?

– Többet tudunk a tanyai gazdálkodásról és életmódról. Különböző összeírásokból eddig is tudtuk, hogy egy-egy módosabb gazdának több tanyája volt. Például Kordás Mihálynak öt tanyája, Imre Antalnak négy tanyája volt. Úgy jött ez össze, hogy amikor házasodtak, a feleséggel is jött föld, és ha nem volt rajta ház, akkor építettek rá. Ha másnak nem, a fiuknak ott építettek tanyát. Ezeket a házakat sokszor nem maga a család lakta, hanem lakót fogadtak, mégpedig házatlan szegényparaszt családot.

– A lakók a földjeiken dolgoztak?

– Így van, a lakó nem tartozott fizetséggel, csak gondoznia kellett a házat, évente tapasztani, meszelni, a nádtetőt javítani, és általában feles, harmados földet művelt a gazda földjén. Így munkakapcsolat is fűzte őket egymáshoz. Ezáltal többet tudunk a tanyai társadalomról. Korábban ez nem volt leírva, de az ilyen kötelék roppant gyakori volt. Nemcsak a Kordás és Veszelka családnak volt több tanyája, hanem számos kisebb gazda volt két tanyás. És az is gyakran előfordult, mielőtt a legény fiú megházasodott volna, akinek a másik tanyát majd fiatal házasként átadták, lakót fogadtak oda, és ez átszőtte a társadalmi kapcsolatokat. A gazda és a lakó között patriarchális kapcsolat alakult ki. Ezt az idős Kordás Pál mondta. A családi képeket ő készítette Kodak fényképezőgéppel, amit apjától kapott gimnazista diákként, és a tanyáról, a tanya körüli munkákról készült fényképei forrás értékűek nemcsak a családtörténet, hanem a néprajztudomány számára is. (Idős Kordás Pál 99 éves korában, 2020. februárban hunyt el.)

– Hogyan alakult a leszármazottak élete? Jól éltek-e a megörökölt vagyonnal?

– Azt tapasztaltam, különösen a Kordás és az Imre családban, hogy alkalmazkodtak a változó körülményekhez. Arra gondolok, hogy amikor jött a tsz-világ, akkor a gajgonyai öreg Kordás Péter, azt mondta a fiának, “fiam, látod itt nincs más, az lösz amit akarnak”. Azért mondta, hogy ne álljon ellent, írjon alá a tsz-nek. Számos kisebb gazda nem írt alá, nem lépett be. Korás Péter belépett a tsz-be és őt választották meg tsz-elnöknek. Miért? Mert ezek a gazdák tudtak gazdálkodni. Még a tsz-világ elején a jól gazdálkodó gazdának volt tekintélye. A parasztemberek a jó gazdát megbecsülték. Akkor még nemcsak káderek lettek tsz-elnökök. Imre Ferenccel az 1970-es években a szegedi vásáron ismerkedtem meg, birkákat árult. Szóba elegyedtünk és utána felkeresetem a tanyán. Nagygazda volt, aki hatvanegynéhány hold földön gazdálkodott, a tsz-be be kellett adni mindent. Alkalmazkodó képesség volt benne, fönn tudta tartani magát. Kétségtelen, hogy a Veszelka családban ellenpéldák is voltak, de a Veszelkáknál valószínű a génjeik révén, mivel felvidéki tót származásúak, amellett, hogy igen szerették a jószágtartást, a lovat, voltak közöttük jeles birkatartó gazdák, de szerették a mulatást, a bort, nem véletlen, hogy akadt közöttük, aki betyárságra adta a fejét, nem is egy. A másik körülmény az, amit általában tapasztaltam korábban is a kutatásaim során, hogy a falusi tanyai parasztcsaládokban sok gyerek született. Ugyan nagy volt a gyerekhalandóság, de számos család hat-hét leszármazottja megérte a házasságkötés korát. Osztódott a vagyon. A szorgalom, a munkaszeretet, ami általában jellemző volt rájuk. A munkaszeretet vele született hajlam, ami belenevelődött a családba. Ez élt tovább a vagyon osztódása után azokban is, akik kisparaszti szinten maradtak. A családi kötelékek, családi kapcsolatok lazultak az idők folyamán. Az első anyaggyűjtésem a Kordás családban volt, ott mondta az egyik Kordás, hogy az ő életében az 1920-as években, amikor ő gimnazista volt, találkozott a gajgonyai és a balástyai ág két idős képviselője. 1934-ben volt utoljára nagyobb családi találkozó a Kordásoknál. Az újabb nemzedékek életében a családi találkozás megritkult. Ez az 1960-as évektől tovább lazult, mert a tsz-ek megalakulása után sokan elköltöztek a fiatalabbak közül. A Kordás családnál tapasztaltam azt, hogy a városi polgári hatások beszüremkedtek a családba, ennek a jele volt, hogy városba hozták taníttatni a fiakat. Kordás Péter apja volt az első, akit a piarista atyák gimnáziumába írattak be. Diplomás orvos lett volna, négy évet elvégzett az orvosi karon, de az utolsó évben a járványkórházba osztották be gyakorlatra, ahol elkapott valamilyen betegséget, ami olyan döntő hatással volt rá, hogy nem szerzett orvosi diplomát. Azután visszajött gazdálkodni, majd 1950-ben kulákká nyilvánították, kiutasították Balástyáról és Szatymazra ment át. De hát ez mind csak következmény. A továbbtanulás igénye tapasztalható az Imre és Veszelka családban is.

Összegezve, a több mint kétszáz év alatt a megszerzett vagyon aprózódott, a családok is jobban szétszéledtek, a családi kapcsolatok nem maradtak annyira erősek, mint korábban. Általában esküvő és temetés alkalmával jön össze a rokonság. Nemcsak a néprajztudomány szempontjából, de a magyar társadalom története szempontból is hasznos volt ez a kutatás, mert új tanulságokat hordoz.