Téli üzemmódra álltak át az M5-ösön, felkészültek a balástyai autópálya mérnökségen is

Gépszemlét tartottak a balástyai autópálya mérnökségen november 7-én. Az eseményen az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az M5 Autópálya Üzemeltető társasága, az A-WAY Zrt. vezetői ismertették a téli üzemeltetési feladatokat és bemutatták a téli gépparkot. A hidegebb, zordabb időt jól felkészített karbantartó flottával és rendszeres útellenőri szolgálattal várják a szakemberek.

A hagyományos téli gépszemlén Pásti Balázs, az AKA Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Taskovics Attila, az A-WAY Zrt. üzemeltetési igazgatója tartott előadást a téli üzemeltetésre való felkészülésről. A sztráda téli felkészítésén túl ismertették a téli üzemeltetéskor alkalmazott gépek, adapterek előkészítését, majd hasznos téli közlekedési tanácsokkal látták el a közlekedőket. Ezután bemutatták a készenlétben álló többfunkciós gépparkot.

A mintegy 157 kilométer hosszú autópálya szakasz üzemeltetését három üzemmérnökség ? az újhartyáni, a kiskunfélegyházi és a balástyai ? látja el, és speciálisan a télre felkészített gépjárművek állnak a szakemberek rendelkezésére. A síkosságmentesítést, valamint a hó eltakarítását kilenc saját, kettős rendeltetésű gépjármű végzi az autópályán, továbbá hat többfunkciós, sózásra és ekézésre is alkalmas kettős rendeltetésű Unimog, három rakodó- és szükség szerint további bérelt gépjárművek segítik az autópálya téli üzemeltetésének ellátását.

A balesetmentes és folyamatos közlekedés érdekében az üzemeltető fokozottan figyeli és ellenőrzi az autópálya állapotát. Rendszeresen végeznek útellenőrzést a teljes úthálózaton, napközben kétóránként, 22 és 6 óra között pedig négyóránként vizsgálják a sztráda állapotát. A forgalombiztonság növelése érdekében térfigyelő kamerarendszer üzemel, amely a csomópontokban és a pihenőhelyeken folyamatos forgalomfigyelést tesz lehetővé. Az autópálya mentén található meteorológiai állomások 5 percenként automatikusan továbbítják az aktuális időjárásadatokat, az Országos Meteorológiai Szolgálat műholdfelvétellel kombinált felhőképes adatai pedig akár 15 perces frissítéssel is lekérhetők. Az utazók biztonságát a két kilométerenként elhelyezett segélykérő telefonok is biztosítják.

A balesetmentes közlekedés mindezzel együtt az utazók magatartásától és a gépjárművek felkészültségétől is függ. A biztonságos és zavartalan téli közlekedés érdekében szükséges mielőbb átvizsgálni és téliesíteni a gépjárművet. Indulás előtt érdemes mindig ellenőrizni az Útinform és az AKA Zrt. honlapján található interaktív térkép útinformációit, utazás közben pedig ügyelni kell a követési távolságra és a közlekedési szabályok betartására.

Tizennégy éve üzemel Balástyán az autópálya mérnökség

Balástyán még 2005-ben épült meg az autópálya mérnökség, amelyet abban az évben, november 7-én adtak át. Eredetileg a legdélebbi ilyen állomást a sztráda mentén a Szeged Északi csomóponthoz, az M43-as autópályához tervezték, ám miután eldőlt, hogy lesz lehajtó Balástyánál is, községünk mellett döntött az üzemeltető társaság. A munkatársakat az induláskor a balástyai és környékbeli gazdálkodók, lakosok közül választották ki, a Közútkezelőtől is érkezetek dolgozók. Gojdár Mihály a kezdetektől vezeti az üzemmérnökséget. A három autópálya mérnökség ? az újhartyáni, a kiskunfélegyházi és a balástyai ? hasonlóan felszerelt, teljesen azonos géppark van mindhárom helyen. Balástyán útellenőri szolgálat is működik, összesen öt útellenőr és öt diszpécser dolgozik. Az üzemeltető emellett 20 gépkocsivezetőt foglalkoztat azért, hogy a 24 órás szolgálatot teljesíteni lehessen. Mindhárom mérnökségen a személyi állomány is azonos felépítésű, ugyanakkora. Többnyire ugyanazokkal a munkatársakkal dolgoznak a kezdetek óta. Az üzemeltető, A-WAY Zrt. vezérigazgatója, Kapots Zoltán szintén a kezdetektől vezeti a céget.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skip to content