Balástyán tartották a Polgármesterek Klubjának összejövetelét

Március 21-én a Vadásztanya vendéglőben tartották Csongrád megye 3-as számú választókerületének településvezetői a Polgármesterek Klubját. A 22 polgármester mindig más helyszínen, rendszeresen találkozik, hogy egyeztessenek a fejlesztésekről és a helyi ügyekről. Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője, agrárminiszter-helyettes, az Agárminisztérium parlamenti államtitkára ezekre az alkalmakra meghív olyan kormánytagot vagy közigazgatási vezetőt, aki az aktuális témákban illetékes. A polgármesterek elmondhatják a fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseiket, megoszthatják gondjaikat egymással, az előadóktól segítséget kérhetnek ügyeik megoldásához. A mostani találkozóra Farkas Sándor a Miniszterelnökségről Héjj Dávid miniszterelnöki biztost hívta meg, aki a most induló Magyar Falu Programról tartott előadást. Ezután a Települési Operatív Program már végéhez közeledő pályázatairól tartottak egyeztetést. Szó volt az EFOP, a LEADER és a Vidékfejlesztési Program pályázatainak megvalósításáról. Ujvári László polgármester a Polgármesterek Klubjának rendezvényeiről elmondta, hogy számára mindig hasznosak, mindig új információkat lehet megtudni, a beszélgetésből is sokat lehet tanulni, mert a településvezetők megosztják egymással, hogyan oldják meg a napi problémákat.

Fotók: Tari József

Megszakítás