Július 6-án, a Vadásztanya vendéglőben találkoztak Frányó János és Frányó Jánosné alsófajgonyai tanítók 50 évvel ezelőtti 8. osztályos tanítványai.
Meghívták iskolatársaikat is, akikkel ugyanabban a tanteremben tanultak, de az alsóbb évfolyamokba jártak. Török Sándor invitálta meg a vele együtt 1968-ban végzett hat osztálytársát, és Sávai Máriát, aki már a belterületi Munkácsy Mihály Általános Iskolában fejezte be tanulmányait. Azután a csoportképükön látható kisdiákok közül is sikerült együtt megtalálniuk a többi iskolatársukat, így 25-en örültek a találkozásnak. Sávai Mária összegyűjtötte, amit tudott iskolájuk történetéről, és csoportképükkel, valamint tanítóik fotójával együtt mindenkinek adott a füzetkéből egy-egy nyomtatott példányt. Megemlékeztek elhunyt osztálytársaikról és szintén elhunyt tanítóikról, akiknek gyermekei egyébként eljöttek az összejövetelre. Frányó Magdolna osztálytársa, és dr. Frányó Ildikó iskolatársa is volt a találkozó résztvevőinek. Többen kifejezték, hálával gondolnak a tanító bácsira és a tanító nénire, akiktől a tudáson kívül sok emberi értéket kaptak. Ezután mindannyian röviden elmondták, amit az életükről fontosnak tartottak társaikkal tudatni, majd közös vacsorával, tortával ünnepeltek, és késő estig beszélgettek az egykori diákok.
no images were found