A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

Ittas sofőröket értek tetten a kisteleki rendőrök

Több esetben is ittas sofőrökkel szemben intézkedtek a Kisteleki Rendőrkapitányság munkatársai. Balástya belterületén március 21-én az esti órákban, március 23-án a délutáni órákban, Pusztaszeren ugyanezen a napon a hajnali órákban, míg Csengelén március 28-án a kora délelőtti órákban szűrtek ki ittas járművezetőket a forgalomból. A rendőrök a sofőrök ellen büntetőeljárást kezdeményeztek.

Kisebb baleset történt március 19-én, a délelőtti órákban, a 45121-as számú úton, Csengele és Kiskunmajsa között. Egy kiskunmajsai lakos tartott a város felé, amikor kocsijával az úttest jobb oldalán egy vízzel telített úthibába hajtott. Ennek következtében az autó jobb első alumínium felnije és a rajta és gumiabroncsa megrongálódott, de a sofőrnek nem esett baja. Érdemes körültekintően vezetni az érintett útszakaszon, hiszen egy-egy mélyebb kátyú károkat okozhat a járművekben.

FIGYELEM! INGYENES KERÉKPÁR REGSZTRÁCIÓ!

Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a Kisteleki Rendőrkapitányság a BIKE SAFE program keretein belül a KISTELEKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG épületében (6760 Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 2018. március 30-án, pénteken 16.00 és 20.00 óra között.

A regisztrációhoz kérjük hozza magával:

  • kerékpárját,
  • személyazonosító igazolványát,
  • a kerékpár tulajdonjogát igazoló iratot, amennyiben van (kerékpáros igazolvány, számla, nyugta, blokk, adásvételi szerződés, garancia jegy, e-számla).

 

 

                                                                                                    Sejben Győző

rendőr százados

közrendvédelmi alosztályvezető helyettes

 

 

 

 

Megszakítás