Balástyán tartott megyei fórumot a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége

 Április 4-én a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége községünkben tartott megyei polgármesteri fórumot. A rendezvényen Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke is részt vett.

 Dr. Gyergyák Ferenc TÖOSZ-főtitkár bevezetője után Ujvári László polgármester, a szervezet Csongrád megyei tagozatvezetője köszöntötte a megjelent településvezetőket.
Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke pályázatokkal kapcsolatos rövid tájékoztatója után Tóth József, Polgár polgármestere, a TÖOSZ társelnöke a szövetség elmúlt évi tevékenységéről és idei feladatairól számolt be. Dr. Jandkó Tamás, a GP Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft. munkatársa a cégük önkormányzatokkal való együttműködési javaslatait vázolta. Az önkormányzati vagyonkezelés témakörben Novák László, a Generali Alapkezelő Zrt. munkatársa tett javaslatokat. A Vidékfejlesztési Program településfejlesztéssel kapcsolatos önkormányzati vonatkozásairól Benkő Zsolt, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Csongrád megyei területi felelőse tartott előadást. Az önkormányzatok egységes informatikai rendszerének bevezetésével és működtetésével kapcsolatos aktuális kérdésekről dr. Kónya László Ferenc szakmai főtanácsadó, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Helyettes Államtitkárság munkatársa beszélt a fórumon résztvevőknek. Az INFRASET? technológiát, amely a lakóutcák, önkormányzati aszfalt utak kátyúzásának gyors és hatékony módszere, Jankó Zsuzsanna, a Moram CZ kereskedelmi vezetője ismertette. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az önkormányzati hivatalok dolgozóinak bérezésével kapcsolatos intézkedéseket és a szakszervezet javaslatait mondta el. Kun Zsuzsanna, az Energiaklub munkatársa a helyi energiagazdálkodás irányait, lehetőségeit sorolta fel. A tanácskozás közös ebéddel zárult.

« A 22 »

 

Megszakítás