A balástyai Menyhárt Eszter sminkes már tíz díjat nyert

A balástyai Menyhárt Eszter kozmetikus 2011 óta vesz részt nemzetközi minősítésű országos sminkes versenyeken. Az elmúlt öt év alatt tíz kupát gyűjtött, ami azt jelenti, hogy ennyiszer volt az első három között. Egyre több felkérésnek tesz eleget, például sminkelt a Szeged Szépe Szépségkirálynő-választáson, a Miss Alpok-Adria Szépségversenyen, fotóstúdiókban modellek portfólió fotózásán, Budapesten a Story Gálán, és legutóbb a sándorfalvi városnapon a menyasszonyi ruha divatbemutatón.

– Mikor kezdett el vonzódni a szépségiparhoz?

Kislánykorom óta édesanyámat mindig elkísértem a kozmetikushoz, és ez a közös program szent volt. Az illatok és az egész ottani légkör nagyon elvarázsolt. Azután középiskolás koromban kezdődött a szépséggel való foglalkozásom, amikor elkezdtem magam sminkelni, a barátnőknek szemöldököt igazítani, őket is sminkelni, és öltöztetni.

– A pályaválasztás nem is volt kérdés?

Csak a kozmetika érdekelt, ezért egyértelmű volt a pályaválasztás. Két év a tanulóidő egy kozmetikusnak, és két külön szalonban végeztem a gyakorlatot, így dupla tapasztalattal indultam a szakmában a többi lányhoz képest. Az iskola kezdetétől itthon dolgoztam a nappali szobánkban, és mire végeztem, szintén itthon lett egy szalonom. Amikor megkaptam a diplomát és szalonom is volt, az lett a fő problémám, legnagyobb hiányosságom, hogy nem tudom a vendégeimet kisminkelni egy bál, lakodalom, ballagás vagy a szilveszterei mulatságra készülés előtt, mert az iskolában nem oktattak sminkelést. Ezután a vágyam a sminkelés tanulása volt. 2010-ben ismerkedtem meg egy profi sminkessel, Hovorka-Miskolczi Kinga sminkmesterrel, aki világbajnokságon második helyezést ért el. Ő a mai napig az oktatóm, a mesterem.

– E szerint a kozmetikus és a sminkes két külön szakma?

Külön szakirány a kozmetikus, a sminkes és a sminktetováló mester szakma is. Az viszont előnyt jelent nekem a sminkelésnél, hogy kozmetikus vagyok, mert például a bőrtípus meghatározása fontos. A sminkben szintén vannak szakirányok, mint például a szalonsmink, abban is a hordható nappali és alkalmi kategória, továbbá a versenysmink készítés, azután a testfestés és a maszkmesterség.

– A versenysmink tanulása hogyan kezdődött?

Amikor vége lett a sminkes tanfolyamnak, az oktatómmal elkezdtem járni divatbemutatókra, szépségkirálynő választásokra, fotózásokra hordható sminkeket készíteni Szegeden, Kecskeméten és Budapesten. 2011-ben javasolta, hogy a Miskolcon rendezett Kézműves Kupa versenyre nevezzek be, kóstoljak bele a versenyzésbe, és ő felkészít erre. Ott hordható és fantázia sminket kellett készíteni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a versenyszabályzat szerint az arc egyharmad részét figurálisan festjük. Ilyenkor adottak a témák is, mert a hajat, a ruhát és a sminket annak megfelelően kell elkészíteni. A zsűri az összhatást értékeli, a látványt, a kreativitást, a munka tisztaságát, a témahűséget. Ezen a versenyen egy második és egy negyedik helyezést értem el, ami nagyon nagy lökést adott a további versenyzéshez. Így kezdődött a versenyszerelem, mert ezt annak lehet nevezni.

– Mennyi felkészülés szükséges a versenyekre?

Legalább három hónapig készülök egy-egy versenyre. Nagyon kitartónak kell lenni, mert annyira sok jó sminkes van, hogy rengeteg szorgalom, szakmai alázat szükséges a minél jobb eredmények eléréséhez. A versenyek előtt körülbelül két hónappal kihirdetik a témákat, amelyekhez a sminkeket tervezni tudjuk. Eleinte a versenyekkel kapcsolatosan mindent az oktatóm intézett, később összeállt egy csapat, akikkel dolgozom. Négy éve Jaksa Anikó kisteleki fodrásszal segítjük egymás munkáját, mivel a fodrászok és a kozmetikusok, sminkesek versenyét együtt tartják. Az én modellemnek ő készíti a hajat, én meg az ő modelljének a sminket. Egy szegedi Príma Primissima díjas varrónő, Csikós Anikó varrja a modellem ruháit, Kocsis Gyula hódmezővásárhelyi fotós készíti a képeket minden alkalommal. Ehhez rendkívül fontos a modell személysége, mert szinte ötven százalékban az ő adottsága, kisugárzása adja el a zsűrinek a sminkes munkáját. Kezdettől ugyanazzal a modellel, Barna Krisztinával dolgozom, mert neki nagy gyakorlata van abban, hogyan viselje a sminket és mutassa be a zsűrinek. Novemberben lesz a következő megmérettetés, amelyre készülök. A nyertes részt vehet majd az Európa Bajnokságon. Jó lenne egyszer oda is kijutni. Nagyon szeretem a versenyeket, egyébként a hangulatuk semmivel össze nem hasonlítható, nagyon nagy élmény.

« A 33 »
Megszakítás