Daily Archives: 2015-04-20
A polgármesteri hivatal épülete a községesítési folyamat első lépéseként 1889-ben épült Szeged város Felsőközponti I. fokú Közigazgatási Kirendeltsége néven.
A Balástyai Csudavilág Óvodának otthont adó ingatlant 1930-ban építették, eredetileg gazdasági iskolának.
A Katolikus Népház 1935-ben épült, és egy 1948-ban kiadott belügyminiszteri rendelettel államosították, ekkor Petőfi Kultúrotthon lett, majd egy 1960-as kormányrendelet után művelődési ház az elnevezése.
Az iskola régi épülete, a felső tagozatos tantermek helye 1964-1965-ben épült, 2003-ban az épületben levő lakás megszüntetésével bővítették, majd 2011-ben pályázati támogatással újult meg. 2013-ban szintén pályázat segítségével napelem-rendszer került a tetőre az energia-megtakarítás miatt. Az iskola új épülete, az alsó tagozatos tantermek helye 1984-1985-ben épült, a konyha az egykori […]
Az új köztemetőben 1967-től temetnek. A ravatalozó épületét 2004-ben újították fel, és a temető felújításához 2005-ben nyert pályázati támogatást az önkormányzat.