A TOP_PLUSZ-1.2.1-21-CS1-2022-00039 azonosító számú „Élhető települések” elnevezésű, „Közösségi terek és zöldfelületek fejlesztése” című pályázat egyik része az Ady utca végén kivágott erdő helyének rendbetétele, és ott Pihenőerdő kialakítása. A szegedi HPQ PLUS Kft. nyerte el a közbeszerzési pályázaton a beruházás elvégzését. Május 7-én az önkormányzat megkötötte a kivitelezési szerződést a […]
Május 6-án, 16 órakor Balástyán is lezárult a jelöltállítás a június 9-ei helyi önkormányzati választásra. Valamennyi induló, aki átvette az ajánlóíveket, leadta az induláshoz szükséges kellő számú aláírást. A Balástyai Helyi Választási Bizottság dr. Barna Angéla jegyző jelenlétében megtartotta azt a sorsolást, ami eldöntötte, hogy a polgármesterjelöltek és képviselőjelöltek a […]
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának segítségével többféle növényt vásárolhatott meg az önkormányzat. Április végén a Hunyadi utca melletti új járdaszakaszhoz ültettek évelő növényt, mirtuszloncot az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai. Május 7-én pedig a Kodály utcában ültették el a sövényt az új járda mellé. A tövek köré zsákos trágyát szórtak, majd alaposan belocsolták.
Április első napjaiban az önkormányzat fizikai állományú és közfoglalkoztatott munkatársai elkezdték a dűlőutakra belógó ágak levágását. Az őszeszéki területen kezdődött a munka, és a levágott ágakat, meg az útszéli magas füvet egy zúzógéppel folyamatosan lezúzzák. Más munkáik mellett, majd ahogy az idejük engedi, a tanyavilágban minden dűlőút mentén levágják a […]
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark idén is meghirdette a három fordulóból álló vetélkedősorozatát a Kárpát-medence magyar általános iskoláinak. A balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskolából két magonc (5-6. évfolyam) és egy csemete (7-8. évfolyam) csapat vállalkozott a megmérettetésre. A közel 70 benevezett csapat közül mindhárom csapatunk döntős lett a saját […]
Megjelent a DTkH Hírmondó áprilisi száma, mely a hulladékgazdálkodás jelenlegi eseményeihez kapcsolódóan tartalmaz hasznos információkat, aktualitásokat.
Május 1-jén a szokás szerint hajnali 6 órakor gyülekeztek a muzsikusok a zenés ébresztőhöz a polgármesteri hivatal előtt. Az önkormányzat munkatársai pálinkával, szendviccsel, üdítővel várták őket. Ujvári László polgármester üdvözölte a zenészeket, és az első ébresztő zeneszó után Bárkányi József trélerével indultak muzsikaszóval a község utcáiba. Néhány helyen megálltak, ahol […]
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának segítségével többféle növényt vásárolhatott meg az önkormányzat. Április 29-én a közfoglalkoztatottak a Hunyadi utca melletti új járdaszakaszhoz ültettek évelő növényt, mirtuszloncot. A munkát nehezítette, hogy több kődarab volt a földben, amit először kiszedtek, azután termőföldet tettek a növények alá, és zsákos trágyát szórtak a tövek köré, […]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztálya az alábbi végzés szerint ellenőrzi a települések, illetve településrészek mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földjeinek, külterületi termőföldjeinek és termőföldnek nem minősülő kivett (utak, csatornák, beruházási területek…stb.) megnevezésű ingatlanok földhasználóit, tulajdonosait, igénybevevőit, tulajdonosi jogokat gyakorlóit illetve vagyonkezelőit, hogy a jogszabályokban foglalt […]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának áprilisi tájékoztatója a nem banki szolgáltatók nevével való visszaélésre, a tudatmódosító szerek használatának veszélyeire, a hamis banki hívás és sms útján elkövetett csalásokra hívja fel a figyelmet.
Teljes munkaidőben, korrekt bérezéssel felszolgálót keres az önkormányzati Vadásztanya vendéglő. Telefon: +36 30 991 1287, E-mail: vadasztanya@balastya.hu
Április 29-én az új park kialakításához az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai a templomajtóhoz vezető járdákat kezdték felszedni. Helyette szélesített járda készül majd, de először az odaszállított homokkal feltöltik a területet.
Április 26-án tűz keletkezett a Piaccsarnok rendezvénytér felöli részében, amit az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai vettek észre, miközben a sportcsarnokhoz vezető sétánynál locsolták a növényeket. A füstre figyeltek fel, és 9.34 órakor fotózták telefonnal a már eloltott tűz helyét. Tény, hogy ezen a helyen szoktak találkozni fiatalok, számukra volt kirakva szemétgyűjtésre […]
Nyolc csapat részvételével április 26-án az önkormányzat Kocsmakvízt tartott Németh Anita művelődésszervező vezetésével. A kvízmester, Juhász Jenő sorolta a kérdéseket, amelyeket kivetítőn láthattak a részvevők. Sok különleges kérdés volt, de gyorsan megválaszolhatók is sorra kerültek. A jókedvű csapatok széleskörű tájékozottságot bizonyítottak. A játékos megmérettetésben az első hely pontszám szerint egyértelmű […]
Április 14-én a „Tanyai iskolák felfedezése” eseménysorozat első állomása az alsó-gajgonyai egykori Frányó iskola volt. A Vadásztanya vendéglő parkolójában 10.00 órakor gyülekeztek a biciklisek, és Ujvári László polgármester vezetésével hatvanan indultak útnak. Dékány Péter, a Balástyai Polgárőr Egyesület vezetője felügyelte és segítette a közlekedést. Virágh István, a Balástya Község Önkéntes […]
Május elsején közös majálisra vár mindenkit szeretettel a Balástya Községi Önkormányzat és a rendezvény valamennyi támogatója.
Aki szeretné még kiélvezni a tavasz utolsó estéit, és hangolódni szeretne a nyárra azokat május elsején 17.30 órakor várjuk egy Ezerjó hangulatú Borestre! Hatféle bortétel kóstolása, és filmvetítés lesz a Vadásztanya vendéglő új teraszán! Jelentkezzen most, és foglalja le a legjobb helyek egyikét egy kellemes, hangulatos, inspiráló munka utáni programra! […]
Április 29-én 14.20 órakor riasztották a tűzoltókat, hogy a 153-as kilométerkő közelében, mert Balástya, Sándorfalva és Szatymaz határán nyárfaerdő aljnövényzete égett három-négy hektár területen. A tüzet a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Katasztrófavédelem Kutató-mentőcsoport Önkéntes Tűzoltó Egyesület vízszállítója, a kisteleki hivatásos, a szegedi hivatásos tűzoltóság három gépjárműve, valamint […]
Ujvári László polgármester április 26-án aláírta a szerződést a TOP_PLUSZ-1.2.1-21-CS1-2022-00039 azonosító számú „Élhető települések” elnevezésű, „Közösségi terek és zöldfelületek fejlesztése” című pályázat egyik kivitelezőjével, Gyömbér Lászlóval, a szegedi ArtAngyal Stúdió Kft. ügyvezetőjével. A Hunyadi utca 30. szám alatti önkormányzati ingatlan az alakítása után közösségi tér lesz, Civil Szervezetek Háza elnevezéssel. […]
Ujvári László polgármester április 25-én találkozott az Európai Népek Fesztiválja főszervezőjével, Miklós Károllyal és Táncos Andrásné lengyel tolmáccsal. Megbeszélték az augusztus 23-án tartandó esemény részleteit, amely a sportcsarnokban lesz, lengyel fúvószenekar, bolgár és spanyol néptáncegyüttesek, valamint a balástyai és környékbeli néptáncosok fellépésével és felvonulásával. A megbeszélésen részt vett Németh Anita […]
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási programjának köszönhetően az idén is kapott pályázati támogatást az önkormányzat. Ennek egyik részében parkosítás is szerepel. A Páduai Szent Antal katolikus templom környezetében olyan teret alakítanak ki, ami az egyházi ünnepekhez és a települési rendezvényekhez is alkalmas lehet. A munkálatokról Ujvári László polgármester és Farkas Aranka, a […]
Az iskolai konyha építésekor az óvoda udvarának egy részéről néhány játékelemeket el kellett bontani. Az óvoda fejlesztési beruházásával együtt járó földmunkák befejezése után április közepén az önkormányzat fizikai állományú munkatársai az új helyszínén visszaállították a gumitéglás teret, egy 8×10 méteres alapterületű játszóhelyet. Sóder és ütéscsillapító marosi homok alapra került a […]
Az Egészségház előtti kiszáradt fák helyébe három gömbjuharfát ültettek az önkormányzat közfoglalkoztatott munkatársai. A Vadásztanya vendéglő parkolójában lévő levendulás sávba is három gömbjuharfa került. A munkánál Ujvári László polgármester is ott volt.