A Balástya Községi Önkormányzat ebben az évben ismét pályázott a Belügyminisztériumhoz a hátrányos helyzetűek szociális alapon adható tűzifa-ellátására. A 92 erdei m3 fa felfűrészeltetése után december 7-én megkezdődött a felvágott fa kiosztása a Szociális, Egészségügyi, Ifjúsági és Rehabilitációs Bizottság által kiválasztott családoknak, és így először 83 fő kap 8 mázsa […]
Csongrád megyében két település vezetője, Balástya és Székkutas polgármestere vett át december 4-én miniszteri elismerő oklevelet a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréséül.
A PREFA Hungária Kft. negyedik alkalommal hirdetett bádogosoknak országos kivitelezői pályázatot PREFALZ korcolt lemezfedés, PREFA kiselemes fedés, PREFA homlokzatburkolat kategóriában. A pályázat célja minden évben az alkalmazástechnikai, műszaki és esztétikai szempontból kifogástalanul kivitelezett burkolatok, valamint a fémlemezfedések népszerűsítése, a díjazott kivitelezők minél szélesebb körű elismerése.
December 6-án, 17 órakor a Páduai Szent Antal Római Katolikus templom kertjében adventi gyertyagyújtásra, közös ünneplésre szeretettel várjuk a lakosságot! Balástya Községi Önkormányzat.
A Balástya Községi Önkormányzat a kistornaterem felújítására, napelemes megújuló energiával való ellátására, illetve a sportcsarnokba egy elválasztó paraván beszerzésére nyert a Belügyminisztériumtól támogatást az óvodai, iskolai és utánpótlás infrastruktúra-fejlesztés, felújítás alcímű pályázaton. A támogatás 12.378.411 forint, amelyhez az önerő 4.126.137 forint.
Az önkormányzat saját költségvetésből vásárolt egy nagyobb teljesítményű földmunkagépet a külterületei utak javításához, amellyel a földutak egyengetése, rézsükészítés, tömörítés, padkarendezés, útszéli árokkészítéssel az út feltöltése, a föld mozgatása, felrakása végezhető. Ez a gép a településünk gépparkjában meglévőknél nagyobb teljesítményű, és ezáltal minőségi javulást várható az útjavítások kivitelezésében. Most is van egy útszakasz, ahol semlyékes, […]
A kegyeleti park bejáró díszsétányának megsüllyedt burkolatát kijavítják a közfoglalkoztatottak, felszedik a köveket, és újra rakják.
Karácsonyi ?Cipősdoboz? akciót hirdet a Balástya Községi Önkormányzat. Azoknak a gyerekeknek gyűjtünk ajándékokat, akiknek nem adatik meg, hogy karácsonyra ajándékot kapjanak a szüleiktől. Akinek van otthon már nem használt, de jó állapotú olyan játéka, könyve vagy használati tárgya, amit szívesen felajánl, kérjük, tegye dobozba, írja rá, milyen korú gyermeknek való […]
December 11-én, pénteken 17 órakor a művelődési házban falugyűlés, közmeghallgatás lesz, melyre tisztelettel meghívom a település lakosságát.
A tizenötödik Böllérfesztivál ismét sikeres volt, bár első napján, pénteken kora este hatalmas köd borult a rendezvénytérre. A szokásosnál kicsivel kevesebb látogató
Hatezer kacsa volt a kigyulladt fóliasátorban Kisteleken ? a mentésben a balástyaiak is részt vettek
Tűzoltási bemutatót tartott a balástyai óvodásoknak november 9-én a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület, ami az óvodával kötött együttműködési megállapodásuk része. Virágh István, az egyesület elnöke beszélt a gyerekeknek arról, hogy mikor barátunk és mikor ellenségünk a tűz. Majd egy szalmabálát meggyújtott és a tűzoltókat együtt hívták egy óvodás kisfiúval. […]
Az idei Böllérfesztiválon a régi hagyományok felidézése, a vásári forgatag a szokásosnak ígérkezik. A november 6-án, pénteken kora este kezdődő rendezvényen, a zenés vendégvárót követően lesz versekbe foglalt disznósiratás, tábortűz, szalonnasütés, és a sztárvendég, Dobrády Ákos műsora alapozza meg a másnapi fesztiválhangulatot. Szombaton kilenc disznó és egy birka várja, hogy […]
November 4-én, a Tanodában a TerraTender ügyvezetője, Durszt Anikó és a falugazdászok, Halász Zsolt és Halászné Ács Éva tájékoztatót tartottak a 2015-2020 Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termelőket érintő részéről, a már kiírt Agrárkörnyezet Gazdálkodás program pályázati feltételeiről, lehetőségeiről. Aki a pályázatokkal kapcsolatban további információt szeretne, keresse a falugazdászokat az ügyfélfogadási időben. […]
November 1-jétől Szitár Ferenc rendőr alezredest, a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetőjét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának rendészeti főkapitány-helyettesi munkakörének betöltésével bízta meg Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Szitár Ferenc 2012. novemberétől vezette a Kisteleki Rendőrkapitányságot, amely munkájának köszönhetően az ország egyik legjobb és legeredményesebb rendőrkapitánysága lett, valamint Kisteleki Rendőrkapitányság […]
November 1-jén, halottainkra emlékeztünk a balástyai köztemetőben is, amelynek a Balástya Községi Önkormányzat megbízásából üzemeltetője Lévai János vezetésével a Kisteleki Temető Üzemeltető Kft. Ebben az évben szintén a szokásos rend és tisztaság, a ravatalozó környékén elültetett színes árvácskák várták az hozzátartozókat, továbbá a polgárőrök vigyázó tekintete ügyelt rá, hogy zavartalanul, […]
Séra Zoltán nyugállományú mérnök alezredes immár két éve él Balástyán. Most október 23-án emlékplakettet vehetett át a Honvéd Vezérkar Főnökétől, Benkő Tibor vezérezredestől Budapesten, a Stefánia Palotában megrendezett ünnepségen a honvédelem ügye érdekében végzett civil és társadalmi szervezeti tevékenységéért. Séra Zoltán jelenleg a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetségének […]
Az Eger melletti Bogácson tartották október 23-án az V. Tárcsás Éltelek Fesztiválját, ahová meghívást kapott Virágh István is, mint a Szabadtűzi Lovagrend tagja. Ebből az alkalomból Balástyáról kétnapos kirándulást szervezett fesztiválra, és 26-an keltek útra. Az országos versenyen több település képviseletében 36-an százféle ételt sütöttek-főztek tárcsán. Virágh István óriástárcsában […]
Községünk parasztírója, Gémes Eszter halálának 30. évfordulója alkalmából a könyvtár október 21-én a Tanodában emlékező estet szervezett. A Mindig magam és a Történetek Rózsa Sándorról című könyvek szerzője szellemi hagyatékát, több füzetnyi írását, versét tavasszal vásárolta meg az önkormányzat az örököstől, Gémes Lászlótól, aki az esten is részt vett. Ebből […]
A Family Hotel non-stop nyitva tartó étterme még július 25-én megnyitott, és augusztus 8-ától 64 szobában fogadnak szállóvendégeket. Mivel az engedélyek megérkezését nem lehetett előre tudni, így a tulajdonosok sem tudták tervezni, mikor tudnak nyitni, ezért reklámozására nem volt mód. Ennek ellenére a szálloda kihasználtsága, a vendégéjszakák száma az eltelt […]
Október 15-én a Tanodában ünnepelte 10 éves fennállását a Balástya Községi Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye. Ujvári László polgármester köszöntötte a nappali ellátásban résztvevő időseket, az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub képviselőit, az intézmény munkatársait, és vezetőjét, Túriné Török Ilonát, valamint a háziorvosokat és asszisztenseket. A polgármester emlékeztetett a tíz évvel […]