Ismét véradásra hív minden egészséges balástyait a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete! Március 11-én, szerdán 10-től 14 óráig a Tanodában lesz kihelyezett véradás! Aki vért ad, feltétlenül hozza magával azonosító okmányát, lakcím és TAJ-kártyáját! A véradáson legkésőbb a zárás előtt fél órával érdemes megjelenni, hogy az utolsó véradókat is fogadni […]
Hírek
Március 13-án, 17 órakor Újszásziné Lucza Erika A születés élménye és annak hosszú távú hatásai címmel tart előadást a könyvtárban. Részletek a plakáton.
Március 4-én megérkezett a rönkhasító gép, ami traktorral működtethető, és a járási startmunka program szociális közfoglalkoztatási programelemében az eszközvásárlásra kapott támogatásból vásárolta az önkormányzat. Az eszközzel a szociális tűzifát fogják szállításra előkészíteni ősztől tavaszig a közfoglalkoztatott munkatársak. Ezzel jelentős költséget takarít meg községünk, ugyanis korábban ehhez a munkához vállalkozót kellett […]
Életének 75. évében elhunyt Vincze László, aki a választókerületünkben 1998 és 2014 közötti volt országgyűlési képviselő, először a Kisgazdapárt, majd a Fidesz színeiben, és a Kisgazda Polgári Egyesület Csongrád megyei elnöki tisztét is betöltötte. Vincze László Mihály 1952. február 19-én született Csongrádon, tanyán élő földműves szülők gyermekeként. Általános és középiskolai […]
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a madárinfluenza miatt visszavonásig érvényes megfigyelési körzetet rendelt el Balástyán kívül több település teljes közigazgatási bel- és külterületére. Részetek az alábbi levélben. Madárinfluenza
Március elsején a balástyai Czirok Zoltánnak, az id. Vándor Rudolf Fúvószenekar vezetőjének, 40 éves fúvós karnagyi munkájáért, a hagyományos magyar fúvószenei kultúra ápolásáért, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Auth Henrik díjat adományozott. Gratulálunk az elismeréshez!
Február 28-án a polgármesteri hivatal udvarában, a korábbi tűzoltó őrszoba falán elhelyezett emléktáblánál megemlékezést és koszorúzást tartottak a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. A rövid ünnepségen Virágh István, az egyesület elnöke idézte fel, hogy 75 évvel ezelőtt július elsején kik alapították az akkori nevén a Tűzoltó Egyesületet, és milyen […]
Február 28-án a polgármesteri hivatal udvarában, a korábbi tűzoltó őrszoba falán elhelyezett emléktáblánál tartott koszorúzás után a Vadásztanya vendéglőben volt a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület közgyűlése. Virágh István elnök köszöntött mindenkit. Jegyzőkönyv-vezetőnek Olajosné dr. Csízik Tímeát kérte fel, és a tagság elfogadta a javaslatát. Virágh István elmondta, hogy egy […]
Február 27-én, a péntek esti mesekör a Gémes Eszter Községi Könyvtárban telt házas volt. Baranyi Ildikó meséivel mindig elvarázsolja a hallgatóságát. Ahogy írta az estről „csillogó szemű gyermekek, és felnőttek, a mesékről kibuggyanó dalok és versikék voltak a mesélő jutalma” ezen az esten is. A szegény asszony és a farkas, […]
2026. február 14-én rendezték meg a 10 éves jubileumi Budapest Grand Ball rangos táncversenyt a Corinthia Hotel Budapest elegáns termeiben. A versenyen a Pro-Art Elit Táncakadémia tehetséges növendékei képviselték egyesületüket, és fantasztikus eredményeket értek el. Balástyai versenyző eredményei Tóth Szofi Juvenille II 10-11 Standard mix Advanced (W , T, VW, […]
Civil fórumra hívta a Balástya Községi Önkormányzat a helyi civil közösségek vezetőit és a civil életben aktív lakosokat február 24-re a Tanodába. A több mint negyven résztvevő a Civil Ház működtetésével, a civil szervezetté válás lehetőségével és a közösségek kommunikációjának javításával összefüggésben hallgathatott meg javaslatokat, illetve számos jó észrevétel is […]
Az önkormányzat fizikai állományú munkatársai folyamatosan javítják a külterületi utakat, de a nagy külterület miatt mindenhová egyszerre nem tudnak odaérni. Ezért szükséges a járhatatlan útszakaszokon az arra lakó gazdálkodók segítsége, akik munkagépeikkel tudnának az útjavításban közreműködni. Ezzel kapcsolatban egyeztetésre hívják fel Szemerédi Istvánt a 06 30 618 4106-os telefonszámon, és […]
A Balástya Községi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. március 4-én, szerdán 13.30 órakor a polgármesteri hivatal házasságkötő termében tartja a soron következő, nyilvános ülését.
Március 5-én, 17 órától kötetlen beszélgetés lesz a Tanodában Kormányosné Rudner Edit tanítónővel a gyerekek iskolaérettségéről, az első osztály kihívásairól. Részletek a plakáton.
Február 18-án a Tanodába hívta meg Ujvári László polgármester a balástyai vállalkozókat. Az összejövetelen Ráczné Ábrahám Erika, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara Széchenyi Kártya ügyintézője adott tájékoztatást a kamara közvetítésével igénybe vehető forráslehetőségekről, a Széchenyi Kártya Programról, és azon belül az Agrár Széchenyi Kártyáról, az agrár beruházási hitel lehetőségekről, valamint […]
Február 18-án Ujvári László polgármester öt darab futó-biciklit adott át a bölcsődés gyerekeknek, amit Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára dr. Koncz Zsófia közbenjárásával kapott községünk.
A Házasság hete alkalmával február 15-én a kerek házassági évfordulójukat ünneplő balástyai párokat hívta meg közös ünneplésre az önkormányzat. Először a templomban Gáll Szabolcs káplán szentmise keretében adott áldást nekik, majd a sportcsarnokban folytatódott a köszöntés. 76 jubiláló párt hívott meg az önkormányzat, akik az előző évben ünnepelték kerek évfordulójukat, […]
A II. Balástyai Lakodalmas Vőfélytalálkozót február 14-én tartották a Hotel Orchideában a szervezők, Csányi István és Csányi Attila. Igazi menyasszony és vőlegény is volt a lagziban, a szegedi Bán Zsolt Sándor és Váczi Barbara, akiket – és persze a vendégsereget is – legalább tizenhét vőfély derített jókedvre a verseivel. A […]
A II. Balástyai Vőfélytalálkozó egyik eseménye volt egy kis kiállítás a régi vőfélyekről. Bárkányiné Széll Erzsébet kutatta fel az egykori környékbeli lakodalmak elmaradhatatlan szereplőinek a nevét, felkereste leszármazottaikat. Az összegyűlt fotókat és adatokat egy tablón mutatták be a február 14-ei vőfélytalálkozón. Az esemény szervezőivel, Csányi Istvánnal és Csányi Attilával együtt […]
1981-ben filmfelvétel készült Gémes Eszter parasztíró életéről, amelyet Kiss István egykori művelődési ház igazgató rögzített. Gémes Eszter Mindig magam című könyvének első kiadása 1979-ben, majd a Történetek Rózsa Sándorról című kötet 1981-ben jelent meg, ami után az akkori könyvtáros, Kissné Illin Klára író-olvasó találkozót szervezett. A film első képkockái ezen […]
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ ! A Kisteleki Rendőrkapitányság tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy 2026. február 20-án 10.00-12.00 óra között a Kisteleki Rendőrkapitányság (6760 Kistelek Petőfi u. 2. sz.) alatti épületében fogadóórát tart a SZEGEDI ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT munkatársa. Az Áldozatsegítő Szolgálat a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés során közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon […]
Böröcz Emília, a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola ötödik osztályos tanulója február 9-én, a Hódmezővásárhelyen rendezett Úszás Diákolimpia vármegyei versenyen vett részt, ahol a 3. korcsoportosok 100 méteres gyors- és mellúszás versenyében indult. A csaknem 20 fős mezőnyben gyorsúszásban az 5. helyen végzett, mellúszásban az igen értékes harmadik helyezést érte […]
Február 19-én, 16.30 órakor a Somogyi-könyvtárban lesz dr. Baracsi Katalin internetjogász, médiaszakértő előadása Olvassunk a sorok között! Fiatalok az online térben címmel, a rendhagyó könyvtári órák szülőknek és pedagógusoknak sorozatban. A témával kapcsolatban a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ad információt. Részletek a plakáton.
Aki szeretne Balástyán gyógytornára járni, segítsen válaszaival, töltse ki az igényfelmérő kérdőívet, amely a községünkben tartandó csoportos gyógytorna órákhoz kapcsolódik. A cél, hogy felmérjük a lakosok igényeit, elvárásait a TOP_Plusz-3.1.3-23-CS1-2024-00006 azonosítószámú pályázat keretében. A kérdőív kitöltéséhez nem kell megadni személyes adatokat! Köszönjük, ha válaszol kérdéseinkre! A felmérés itt érhető el: […]