A trianoni békediktátum aláírásának 103-ik évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmával június 2-án megemlékezést tartott Balástyán,a Trianon emlékszobornál a Balástya Községi Önkormányzat és a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola.
Az ünnepség a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd felvételről Juhász Gyula: Trianon című versét hallgatta meg a közönség. Ezután Márkus Marianna történelemtanár, önkormányzati képviselő beszédében emlékeztetett arra, hogy a trianoni békediktátum 101. évfordulóján avattuk fel községünkben Katona Szonja szobrászművész alkotását, a Trianon emlékművet. „Különös ünnep ez: alapja egy nemzet tragédiája, az óriási területveszteség, annak minden következményével; másrészt az eltelt 103 év azt igazolta, hogy a határon túli magyarokat nem lehetett megsemmisíteni, fogyva bár, de törve nem, élnek és az anyaországgal továbbra is összetartoznak. Június 4-e így gyásznap és a Nemzeti Összetartozás Napja is egyben.” A tanárnő elmondta, hogy néhány hete a hetedik évfolyam tanulói a Határtalanul elnevezésű pályázat keretében egy erdélyi körutazáson vettek részt. Varga Napsugár 7. b osztályos tanuló ezzel kapcsolatban osztotta meg gondolatait a közönséggel, diáktársaival. „Ez a kirándulás ízelítő volt a hatalmas és varázslatos Erdélyből. A csaknem 2000 kilométer utazás során olyan történelmi, természeti értékeket láthattunk, amelyek most más országhoz tartoznak, de mégis magyar területek. Az ott élő magyarok, székelyek, csángók szívükben és anyanyelvükben őrzik magyarságukat.” Napsugár felidézte, mit mondott nekik Gyimesbükkön Deáky András bácsi „Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, de úgy is viselkedjenek, hogy ne kelljen miért szégyenkeznetek.” Ezután beszámolt az erdélyi kirándulásról, a székely hetedikesekkel való találkozóról, és azt is elmondta, hogy nekik ez a találkozás jelentette az összetartozást.
Juhász Jenő alpolgármester községünk határon túli kapcsolatairól, a testvértelepülésekkel való együttműködésről beszélt. Kérte az iskola tanulóit, mint a következő generációt, hogy tovább erősítsék majd ezeket a kapcsolatokat, mert ez az ünnep is jelzi, mennyire fontos az összetartozás.
Az ünnepi beszédet a koszorúzás követte, és az Ismerős arcok együttes Nélküled című dala szólt, amíg az önkormányzat nevében Juhász Jenő alpolgármester, a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola két tanulója az iskola nevében, a Balástyai Polgárőr Egyesület nevében Dékány Péter elnök az emlékezés koszorúit elhelyezte. Végül az iskola 4. a osztályos tanulói saját maguk által készített nemzeti színű zászlókat tűztek az emlékmű elé.
A műsort az iskola történelemtanára, Márkus Marianna állította össze.